Kama(ra)rák

Komárom. A fesztivál technikusa, Döce már az első napon figyelmeztetett, meg fogok halni. Gondoltam, ezt tudom. Mondta azt is, hogy nincs sok hátra. Mondjuk pár nap. Elkezdtem örülni. Mert ez azt jelenti, hogy idén sok lesz a kamaraelőadás. Nyomorgás, fülledt levegő, izzadt emberek egymáshoz préselődése. Remek.

Komárom. A fesztivál technikusa, Döce már az első napon figyelmeztetett, meg fogok halni. Gondoltam, ezt tudom. Mondta azt is, hogy nincs sok hátra. Mondjuk pár nap. Elkezdtem örülni. Mert ez azt jelenti, hogy idén sok lesz a kamaraelőadás. Nyomorgás, fülledt levegő, izzadt emberek egymáshoz préselődése. Remek. Mindössze két hátborzongatóan kényelmes, levegő után nem kapkodós nagyszínpadi produkcióra számíthatunk. Az egyik már hétfőn lement – a lévai Bárka Színpad bohózata volt. A kamarák jegyében telt a keddi nap is, bár az őrsújfalusiak önzetlen közönségszeretetből szabadtéri előadássá formálták Hétköznapi komédiákjukat. De legyen a sorrend mérvadó. Szvorák Zsuzsa füleki csoportjával egy verses-zenés összeállítással érkezett a Jókai Napokra. A Paris de Café című előadás költők megzenésített verseit dolgozta fel. A felhozatal: Villon, Apollinaire, József Attila, Faludy György, Ady Endre. Őszintén szólva nem szeretem a verses-zenés összeállításokat, de az Apropó Kisszínpad vezetője még ezt is kellemessé, élvezhetővé tudta rendezni. Háromszor láttam már az őrsujfalusi ÉS?! Színháztól a Hétköznapi komédiákat – most élveztem a legjobban. A közel egy éve elkészített darab mára teljesen letisztult, ugyanúgy, ahogy a színészi alakítások is. Ez alatt az idő alatt a Hétköznapi komédiák leegyszerűsödött, kiszűrték belőle a felesleges dolgokat, és egyfajta rutinná vált az egész előadás. Ez persze nem minden esetben előnyös, de az őrsújfalusiaknál egyáltalán nem éreztem, hogy kifulladt volna a darab. Sőt. Most jött igazán elemébe. A komáromi Köd Színház egy egészen friss csapat. Tavaly ősszel alakult a városban tanuló egyetemistákból, fiatalokból. Rendezőjük, Bárány János Molnár Miklós Dromedár úr Margarétát vesz című darabját vitte színre. Az előadás sokkal összeszedettebb volt, mint a rendező eddigi munkái. Egységes koncepció, világos kerettörténet, kisebb hibákkal, és néhol populisztikus sallangokkal tarkítva. A darab fele ugyan elúszott, mivel a terem (Tiszti Pavilon) rossz akusztikája és néhány színész halk előadásmódja miatt sokszor nem értettem a szöveget, ennek ellenére mindenképpen dicséret illeti a színészek teljesítményét. (rozbroy)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?