Kálmánka, a Kőbéka

Kálmánka félkegyelmű. Nem tanítottak meg neki semmit, félig írástudatlan, nem emlékszik semmire. Isten tudja, miért, mégis ispán lesz belőle. Igaz, csak pár napra.

Kálmánka a kukoricásban született, Záp községben. (Ne keresse senki, nincs a térképen.) Anyukája nem is tudta, hogy terhes, pedig szült már egyszer, van neki egy lánya. Kálmánka apja drótostót volt, vagy tetőfedő, vagy vándorács. Egy éjszaka, ahogy a biciklijét tolta a sínek között, elgázolta a vonat. Ezzel kezdődik Spiró György most megjelent regénye, a Kőbéka.

Kálmánka elindul Zápról, és a történet végén oda is tér vissza. Csak közben bebarangolja a fél világot és a különböző korszakokbeli Magyarországot. A börtönből eljut Oroszországba, majd Amerikába, ahol hazája leendő miniszterelnökét látják benne, de feltűnik az ENSZ főtitkárának reménybeli vejeként is. Nagyot utazik időben is, térben is. Mindenütt káosz, kegyetlenség, kiszolgáltatottság, zavaros maffiaállam-szerű berendezkedés várja. Egyetlen vágya hazatérni a szülőfalujába. Békés, nyugodt táj várja, sehol egy lélek, az emberek kihaltak, a tóparton dínók legelésznek, a vizet tehén és elefánt nagyságú kacsák és hattyúk szelik. Zápon minden megváltozott. Csak Kálmánka maradt az, aki volt. Pedig megjárta a lipótmezői elmegyógyintézetet is.

Szatírát, keserű szatírát írt Spiró György. Regényt, amelyet ő maga mesélynek nevez. Nem mesének, hanem mesélynek, mert nem hagyományos mese ez. Ezért is alkotott új magyar szót, nagy műfaji nehézséget okozva magának. De ahogy mondja: így próbálja elsőre kivédeni az összes méltatlan támadást.

Hogy mi kell egy mesélyhez? „Egy figura, akit lehet utaztatni, aki alkalmas arra, hogy valamennyire transzparens legyen, és tükrözzön is dolgokat. Utána már csak belerakom őt különböző helyzetekbe, amelyekben kiderül: az emberi ostobaságnál csak az emberi gonoszság nagyobb. Záp képzeletbeli hely, de vannak mellette konkrét helyek és konkrét időrészek is. Egy csomó helyen nem jártam a könyvben megjelenők közül, de ez valószínűleg mindegy. Az a fontos, hogyan írom meg őket” – mondja a szerző.

Kálmánka a könyv 234. oldalán sokévi hányattatás után érkezik vissza hazájába. Hogy milyennek látja Spiró György a mai Magyarországot? „Tavaly gondoltam erre először, hogy milyen érdekes: Magyarország Nyugat-Európához képest 100–150 évvel mindig le volt maradva bizonyos szempontból. Ma már szinkronban van a világgal, ami nem jó jel. Azok a tendenciák, amelyek a világban megjelennek, nálunk is érezhetők, nincs sem évszázados, sem évtizedes fáziskésés.” A regény ennek is izgalmas rajza. „Halljuk innen-onnan a különböző híreket, és mintha mindenütt Magyarország lenne. Lassan az egész világ magyarrá válik. Nem nagyon üdvös a dolog. Nincs hova disszidálni többé.”

Zuhanása során Kálmánka eljut olyan helyekre is, ahova az író eredetileg nem is tervezte eljuttatni. „A mesében az a nehéz, hogy látszólag bármit szabad – fogalmaz Spiró György. – De az írók pontosan tudják, hogy éppen ellenkezőleg: a mesében szabad a legkevesebbet, hiszen nagyon kemény szabályokat kell betartani. Nekem mégis az jutott eszembe: mi van, ha időugrás van visszafelé? Ilyet nem csináltam korábban. Sem mesében, sem máshol. Most úgy alakult, hogy indokoltnak láttam. Párosítom a szürreális mesét a szürreális valósággal. Úgy gondoltam, ennek értelme van, de nem mondom el, hogy miért. Mindenki találja ki magától. Magyarországgal egyébként most ugyanaz van, mint Lipótmezővel. Százharmincnyolc évig létezett, ma pedig mintha sosem lett volna. Magyarország is mintha sosem lett volna. A reformkor, a századforduló, a húszas-harmincas évek, 1945–46… mintha ez mind sosem lett volna. El van törölve. Az pedig borzasztó, hogy az embernek van egy ötlete, és nem talál hozzá anyagot. Vagy amit talál, mert a Lipótmezőről is kikutattam valamit, ott a fantáziának sajnos működnie kell. Mert a Lipótmezőben, mint cseppben a tenger, benne van az egész magyar történelem. És ehhez jön még az a felháborító dolog, hogy 2016 nyarán Magyarországon betiltották a levéltári kutatást. Az Országos Levéltár, amit most Nemzetinek hívnak, nem használható. Ott állnak a kutatók, és nem tudnak dolgozni. Én sem kutathattam ott, nem volt rá lehetőségem. Az ember esze megáll. Ez a Magyarország el van törölve, és a magyarok törölték el. És még csak nem is politikai okokból, hanem nemtörődömségből, hülyeségből, hanyagságból. Ez engem annyira felháborít! Amit tudtam, megpróbáltam rekonstruálni, csak az a baj, hogy ezentúl ez lesz a forrásmunka, holott én már nem tudtam forrásokat használni. Történelmi forrásként fog működni egy fikciós szöveg.”

Új könyvének bemutatóján Spiró György legutóbbi nagy olvasmányélményét is szóba hozta. „Évtizedek óta nem élveztem könyvet annyira, mint most Heltai Jenő nemrég megjelent Naplóját. Fantasztikus. Óriási. Elképesztő. Bálint András kezébe került pár évvel ezelőtt ez az anyag, ez a gépirat, amit a család megőrzött, ő szólt a Megvetőnek, és ott felismerték, hogy ez micsoda írás! Több napló is megjelent mostanában, ami igazán ajánlható, de Heltai mindegyiknél fantasztikusabb. Nem nagyon nagy író és nem nagyon nagy költő, mégis azt mondom: megírta a 20. század egyik alapművét, az öt magyar fő mű egyikét. Ugyanis nem csinált mást, csak rögzítette, ami történt. Amit hallott, amiről meséltek neki. Mindent leírt, de nagyon lakonikusan, bár időnként nem tudta visszatartani a humorát. Én is végigvinnyogtam a könyvet, miközben egészen döbbenetes, ahogy napról napra követi, mi történik Magyarországon. Horthy környezetétől kezdve a házmesterig és alább sokakat ismert. 1944 márciusában kezdi a Naplót, és 1945 áprilisában fejezi be. Egy év. Tulajdonképpen nincs benne új történelmi tény, de benne van a mindennapok magyar tébolya.”

A Kőbéka egy része 1946-ban játszódik, de amikor Heltai Naplóját olvasta Spiró György, ezt a regényt már befejezte. „Borzasztóan örültem, hogy semmiben nem mond ellent az én regényem annak, amit Heltai ír. Egy tényt viszont bevettem volna a regénybe, ha korábban olvastam volna a Naplóját. Hogy `45 tavaszán arra használták a Lipótmezőt, hogy a szovjetek által megerőszakolt nőket kikaparják. Én ezt nem tudtam. Heltainál minden le van írva. Enciklopédikus mű az övé.”