Kalandozás a hasonló hangalakú szavak világában

Az ilyeneket paronimáknak nevezzük. A paronimáknak egy sajátos válfaját vettük szemügyre, az olyan idegen eredetű elemeket, amelyek részben előtagként, részben önálló szóként élnek nyelvünkben, s ezek önálló szóként is alkothatnak öszszetételeket.

Ezek az elemek e kétféle szerepkörüknek megfelelően hangalakjukban – s így írásmódjukban is – eltérnek egymástól. Például a fotocella szó mindkét o-ja rövid, mivel a foto- előtag fénnyel kapcsolatos dologra, jelenségre utal: a fotocella jelentése ‘fényelektromos hatásra működésbe lépő érzékelő és vezérlő eszköz’. Ezzel szemben például a fotópapír szóban a második ó hoszszú, mivel ebben az összetételi előtagot az önállóan is használatos, ‘fénykép’ jelentésű fotó szó alkotja.

Ma elsőként egy olyan példát említünk, melyben a paronímia kialakulását egy tulajdonnév köznevesülése váltotta ki. A Magyar helyesírási szótár szerint a morze szót a kiejtésnek megfelelően kell írni, tehát z-vel és természetesen kis kezdőbetűvel, s így szerepel az olyan összetételekben és származékokban is, mint pl. morzeábécé, morzeírás, morzejel, morzézik. Tudjuk, hogy ezt az egykor a távírászatban használt jelrendszert egy 19. századi amerikai feltalálóról a Samuel Finley Breese Morse-ról nevezték el. Amint látjuk, az elektromágneses távírókészülék feltalálójának neve többé-kevésbé betűejtéses formában került be nyelvünkbe: morze hangalakban mósz vagy morsz helyett (a z hang megjelenése németes vonásnak tekinthető).

Másik példánk egy olyan szópár, melynek tagjai más-más eredetűek nyelvünkben, így hasonló hangalakjuk mintegy a véletlen műve. Az egyik szó a rövid u-val írt és ejtett fuga, amely az összeillesztett téglák vagy más építőelemek közötti hézagot jelenti, a másik pedig a zeneművészet tárgykörébe tartozó, hosszú ú-val írt fúga. A ‘hézag’ jelentésű fuga német kölcsönszó nyelvünkben. Ha az ugyancsak ‘fugá’-t jelentő német Fuge főnév, illetve ‘összeilleszt, egybekapcsol’ jelentésű fügen ige távolabbi rokonságát keressük, a görög pégnümi és a latin pango szónál találjuk magunkat. Mindkettőnek ‘beüt, belenyom, megerősít’ az alapjelentése. Ugyanerre a latin szóra megy viszsza egyébként két másik idegen szavunk, a kompakt és a paktum is. Az előbbi ide tartozása érthető, hiszen kompakt az, ami tömör, erős, jól összeillesztett: például a kompaktlemez, vagyis a CD (cédé). Ám ha tudjuk, hogy a latin pango átvitt értelemben is használatos volt ‘kiköt, megállapít, (szövetséget) köt’ jelentésben, könnyen megértjük, hogyan lehet ennek a paktum is a származéka: a paktum nem más, mint ‘egyezmény’, ‘megállapodás’, melyet nemcsak latinul, hanem magyarul is megkötni szoktunk. Magyarul köteménynek mondhatnánk, ha szükségünk volna ilyen szóra, de hát nincs: a paktum és a többi, semleges hangulatú szinonimája, az egyezmény, egyezség, megállapodás is megteszi.

Ami a fúga szót illeti, olasz eredetű műszó, melynek előzménye a ‘futás, menekülés’ jelentésű latin fuga. A futás és a zenélés kapcsolatára jól rávilágít a hasonló szemléletű magyar futam szó, amely zenei hangok gyors egymásutánját (is) jelenti. Ugyanez a latin fuga szó van meg a centrifuga szóban is, amelyet egyébként egyesek szintén fugá-nak mondanak röviden, akárcsak a hézagot. A ’hézag’ jelentésű fuga és a ’centrifuga’ jelentésű fuga persze nem hasonló hangzású, hanem azonos hangalakú szavak, azaz nem paronimák, hanem homonimák.