Kaland- és filmfesztivál egy bevásárlóközpontban

Vannak az önszerveződésnek magasabb fokát mutatni tudó szubkultúrák. Ezek esetlegesen sikerrel termelnek ki a maguk kis világához tartozó rendezvényeket. Például a motorosok a motoros találkozót. Ezek a rendezvények azonban még mindig elérhetetlenek a nagy többség számára; egy motoros találkozóra vagy horgászversenyre botorság motor vagy horgászfelszerelés nélkül érkezni. De egy motorosokról szóló filmet meg lehet nézni akár A kategóriás jogosítvány nélkül is. Ezt az elvet próbálja követni a Hegyek és Város Polgári Társulás is, mely idén ötödik alkalommal rendezte meg film- és kalandfesztiválját.

Országunk – akár ez, akár elődje – jól el van/volt látva hegyekkel, így nem csoda, hogy a természetjárók különböző szerveződései korán felbukkantak. Már a Monarchia idején a testgyakorlás fedőtevékenysége volt a nemzeti ifjúsági mozgalmaknak. De a nem nemzeti felszabadító ideológiához kötődő ifjúsági mozgalmak – mint például az 1907-ben alapított cserkészet – is a természethez próbálta közelíteni a fiatalokat. A szocialista Csehszlovákiában pedig virágzott a turistaszövetség. Sokan menekültek ide, hisz az erdőt járni lehetett párttagsági igazolvány nélkül is. Az outdoor tevékenységeknek tehát megvolt a tömegbázisa, mely a rendszerváltás után a bővülő lehetőségekkel csak tovább bővült. Ennek a szubkultúrának is megvan a maga sajátos viselete. A lehetőleg goratexes bakancs, az oldalzsebes – ha lehet, lecipzározható szárú – túranadrág, a hegymászók szabadságszeretetéről árulkodó szimbólumokkal díszített trikó, kockás ing, polár.

Múlt csütörtökön ekként felöltözött, hátizsákos fiatalok lepték el az Auparkot. Négy, a pozsonyi Művelődési és Pihenőparkban (PKO) töltött év után ide tette át székhelyét a Hegyek és Város Kaland- és Filmfesztivál, hogy jobb minőségben vetíthessék a filmeket. Gondolom, e sorok írójával együtt többen sajnálják, hogy a rendezvény kicsit lepukkadt, ugyanakkor családias helyszínét a fogyasztás szentélyébe helyezte át, ugyanakkor tény, hogy az itt található mozipalota jobb vetítési minőséget garantál, a hely pedig lehetővé teszi, hogy a nem szorosan a célközönséghez tartozók is „betévedhessenek” egy-egy vetítésre.

A fesztivál „kaland”-részét most hanyagoljuk, ez sokkal inkább tartozik a sportrovatra. A filmes szekcióban két program futott egymás mellett: a versenyprogram és a Kalandos utazás fantázianevet viselő program. Ez utóbbiban a hegymászással, túrázással, siklóernyőzéssel és egyéb outdoor tevékenységekkel kapcsolatos filmeket vetítettek. A versenyprogramot pedig idén is négy kategóriába osztották: Föld, Levegő, Szikla és Víz. Némelyik vetítés előtt a műfaj sztárjai tartottak bevezető előadást. A Levegő/Szikla 1 estét a vadvízi evezéssel, jég- és hegymászással is foglalkozó siklóernyős, Will Gadd stand up comedybe átmenő show-ja nyitotta meg. Mondjatok fel, és adjátok el házatokat! – bujtogatott a kanadai, életét nem ritkán kockára tevő extrémsport-próféta. Sajnos azonban, ezt nem hallhattam. Vízitúrázóként természetesen a Víz 1 versenyprogramra váltottam jegyet.

Ebbe a blokkba öt filmet soroltak be. Mivel jó „vizes” filmből kevés van – mindenki félti a nem olcsó kameráját, ráadásul egy imbolygó csónakból nehéz filmezni –, sajnos, csak két film játszódott a szó szoros értelmében vízen, a másik három különböző havas elfoglaltságokba kalauzolt el. Az első, 26 perces német kisfilm, a Pororoca – Szörfözés az Amazonason című, egyedülálló természeti jelenségre hívta fel a figyelmet. Évente mindössze két alkalommal, a száraz évszakban, telihold idején olyan alacsony a folyam vízszintje, hogy az Atlanti-óceán dagályhulláma felhatol rajta. Ilyenkor a kisebb ágak folyását visszafordítja, és visz mindent, ami az útjába kerül. A természeti jelenség idején az őslakók rettegve húzódnak vissza kunyhóikba. Bill Heat – aki 16 évig a Warren Miller Films munkatársa volt, azután pedig független filmes – filmje azonban bemutatta az extrém kisebbséget. E két ritka alkalommal néhány szörfös útra kel, hogy meglovagolja az ilyenkor keletkező hullámot. A 26 perces filmnek legalább a fele tömény akció, lovaglás a sáros hullámóriáson, a folyam két partján pedig ott az őserdő. Persze a képminőség nem mindig ideális. De ha az operatőr nem vesz fel valamit, újabb fél évig várhat... A Víz kategóriában ez a film kapta a zsűri díját.

A másik film Les Guthman alkotói műhelyéből került ki. Guthman író, rendező, az Outside Television producere. Erre a fesztiválra az Expedíció a Jalungon című filmjét hozta el. A film segítségével néhány kalandor azt szerette volna bizonyítani, hogy a nagy kínai folyók és folyamok felhasználhatók vízitúrázásra is. Ez által fel szerették volna hívni a kínai kormány figyelmét egy potenciális bevételi forrásra. Ha ugyanis a helybélieknek lenne más bevételi forrásuk, csökkenne a környezet devasztációja. Ez a film dokumentatívabb jellegű volt az előzőnél, bemutatta a tartományban élő emberek mindennapjait, problémáit is. Rávilágított, a kínai ember számára a vadvízi evezés furcsa, inkább taszító jelenség. A folyó számára a közlekedést és a halat, röviden az életet jelenti, nem pedig a szórakozás tárgyát.

Gondolom, minden szlovákiai, csehországi, legfeljebb ausztriai vadvizekkel beérni kénytelen hajós szívét megdobogtatta a látvány, ahogy az óriásfolyam másodpercekre szinte elnyelte a három-négy négyzetméteres vadvízi hajókat (raftokat). A rodeókajakosok is impozáns teljesítményt nyújtottak. A teremben többen a székek karfájába kapaszkodva próbálták stabilizálni helyzetüket... A negyvenperces dokumentumfilm rámutatott, az óriási országban óriási, eddig kihasználatlan turisztikai lehetőségek rejlenek.

A Hegyek és Város egyre komolyabb „neveket” hív meg a fesztiválra, egyre igényesebb programmal és off-programokkal. Remélhetőleg lapunk a következőn is képviselteti majd magát. Titkon bízom benne: több vízzel kapcsolatos film lesz.