Kacagtatóan bizarr artisztikum

Az Állat és ember című kötet viszont a poézis felségterületét hódítja meg: a kétosztatú könyv (melyre a cím is utal) részint a Romhányi József nevével fémjelzett briliáns humorú költészeteszményt képviseli, megfűszerezve Christian Morgenstern látszatra könnyed, de tulajdonképpen az állatmese antik hagyományaival vetekedő mélységű gondolatiságot is hordozó stiláris eljárásaival. Ehhez járul még a nem mindennapi műgond, a rendkívül izgalmas, sokszor már-már kacagtatóan bizarr artisztikum. Az első ciklus egyik legjobb szövege A ?? című opusz, mely egyszersmind mindennemű kategorizálást is megkérdőjelez: „Linné, a svéd, épp álldogált, / úgy hétszázhetvenegyben, / midőn a ?? arraszállt / s megült egy tölgyfahegyben.” A hexameter fenséges komolysága vagy a szapphói versszak egzotikus zenéje gyakorta válik a komikus közlés hordozójává. A Laci című vers – gyakorlatilag a szerző „állati” önportréja – ugyancsak a kategorizálást parodizálja. Az Ember ciklus darabjait elégikus hangvétel jellemzi, a humor itt sajátos szomorúsággal is képes vegyülni, kivált amikor egy-egy gyakorta groteszknek ható jelenet ügyes ecsetkezelésű megörökítése zajlik. E szövegek erőteljes intertextuális játékokat bontakoztatnak ki (pl. Kafkának szeretettel, Egy könyv gondolatai a könyvtárban), ugyanakkor a tárgyak perszonifikált szerepeltetése is előtérbe kerül. Van némi allegorizmus tehát Magyar László András lírai természetű állat- vagy tárgymeséiben, mely a nyelvben lakozó humorlehetőségek kiaknázásában is ugyanannyira érdekelt. A Resztli címmel ellátott kisciklus Kosztolányi (Esti Kornél) rímorgiáit vonja párbeszédbe, illetőleg a nyelvi panelekből közhellyé silányosodott elemeket tölti fel új energiákkal, pl. a feleséggyilkos ezen eljárásnak köszönhetően „párját ritkította / a maga nemében”. A „Fordul” megtanuló Trabant vagy a Casanova köré szerveződő mítoszok interpretációs lehetőségeinek kétségbe vonása a „tett” primátusának hangsúlyozásával két határozottan potens költői eljárást mutat: az egyik a tárgyak nyelvének humoros megteremthetőségét és emberi nyelvre fordíthatóságát kutatja („hej, ha tudna pipacsul!”), a másik a magasröptűnek látszó tudomány vagy szakterminológia destruálását desztillálja epigrammatikus tömörségű verssé („tetteid által itél majdan a posteritas”). A szerzői-kreátori funkció játékos elbizonytalanítása a könyv monológjában történik meg igazán: „...és Aeneasnak Maro volt-e apja, / vagy Anchises, vagy én, az olvasó?”

Magyar László András verskötete roppant szórakoztató olvasmány, és egy a magyar költészetben csak alig jelenlévő, vagy csak peremtermékként felvállalt hangot avat alaphanggá és világszemléletté.

(Magyar László András, Állat és ember, Orpheusz Kiadó, 2001.)