Jutalom a hűségpontokért

A miértekre most már könnyű választ adni, de be kell ismernem: némi aggodalommal érkeztem a nemzeti teniszcsarnokba. Ez a helyszín egyébként csak májusban került kiválasztásra, és nagy merészség volt a szervezők részéről kétszáz kilométerrel arrébb tenni a koncertet az eredetileg tervezett besztercebányai szabadtéri színpadról. Annál is inkább, mivel Alice Cooper tavaly a Johnny Depp-féle Hollywood Vampires tagjaként egyszer már majdnem fellépett ott, de a frontember indiszponáltsága miatt ez a terv meghiúsult – ahogy az előző napi budapesti fellépés is. A hivatalos indoklás szerint nem felelt meg a bandának a helyi színpad, de ezt persze kevesen hiszik el.

Fontos megjegyezni, hogy azt a koncertet mások szervezték, mint a mostanit, vagyis az Amadeus ügynökség nem érdemelte ki a közép-szlovákiai rajongók átok-gyilok hadjáratát a Facebookon, amelyből inkább nem idéznék, mert nem ütik meg az Arany János-i szintet. A dolog lényege: bő egy hónappal a koncert előtt szemétség áthelyezni azt a fővárosba. Nos, a kommentelőknek mondom, hogy a színpadképet látva teljesen érthetőnek tűnik ez a döntés. Mert például nem minden helyszín alkalmas egy méretes lépcsősor tologatására. Ezt  ki kell próbálni élőben, amire természetesen nincs lehetőség egy európai turné közepén, és ilyenkor a fellépő menedzsmentje dönti el, hajlandóak-e nélkülözni a díszlet-elemet. Alice Cooperék feltehetően ragaszkodtak hozzá – nagyon helyesen. A lépcsősor ugyanis a koncert csúcspontján pulpitussá válik, ahol hősünk kampánybeszédet tart az egybegyűlteknek, mert ő akar lenni az Egyesült Államok elnöke.

Ezt nem most találta ki, hanem 1973-ban, amikor az Elected című sláger napvilágot látott. A dal máig levehetetlen a repertoárról, és egyszerre demonstrálja Cooper lázadását és humorérzékét. Az akkori rajongók egyébként olyannyira komolyan vették a dolgot, hogy mozgalmat indítottak (máig árulnak Alice Cooper for President feliratú pólókat). És hát gondoljunk csak bele: nem ördögtől való az ötlet, hiszen ki hitte volna anno, hogy egy volt hollywoodi színész, később pedig egy faragatlan bunkó milliárdos is becsörtethet a Fehér Házba?

Ezzel csupán azt akarom jelezni, hogy hősünk jócskán megelőzte a korát. Horrorisztikus elemekkel tűzdelt bizarr rockszínháza tulajdonképpen mostanra érett be. A korabeli konzervatív amerikai sajtó egyből sátánistának titulálta, nálunk pedig – mondanom sem kell – közellenséget csináltak belőle a szocializmus évtizedeiben, amivel persze sok ezer rajongót szereztek neki az elvtársak.

Nos, ezek a rajongók mára nagypapakorba léptek. Megható volt látni az őszes halántékú Alice Cooper-pólós kemény magot a helyszínen, de azoknak a cuki tinilányoknak is  örültem, akik közvetlenül mellettem csápoltak világító ördögszarvakkal a fejükön. És a KISS-pólósok is sokan voltak, mert hiszen ez a zenekar is sokat merített a „nagypapától”, ahogy mindazok a látványra építő zenekarok és előadók, akik neki köszönhetően jöttek rá, milyen fontos a rockzenében a vizuális körítés.

Nincs most hely a részletekre, kérem, lapozzanak vissza és olvassák el a koncert beharangozóját e hasábokon, ha fogalmuk sincs, ki ez a fickó. Anno ő találta fel a shock-rock műfajt, amelyet én inkább szürrealista rockszínháznak neveznék, hiszen vannak tradícióvá nemesedett elemei – például az a rész, amikor Coopert egy guillotine alá tuszkolják. A kivégzőeszköz lesújt, majd egy 14. Lajos-korabeli szettet viselő hölgy teátrálisan felemeli az énekes véres fejét szimbolizáló viaszfejet. De előkerült a kényszerzubbony is, az Alice Cooper-koncertek másik fontos kelléke – bár ma már nem rugdossák-taszigálják őt gonosz pribékek éneklés közben, csak finoman megsokkolja egy fekete ruhás ápoló. A hatalmas boa is állandó kellék, amely nélkül elképzelhetetlen egy Alice Cooper-koncert. Számítottunk rá, és meg is kaptuk, olyan ez, mint a Rocky Horror Picture Show – előre tudni lehet, mi várható. (Az már más kérdés, hogy én személy szerint végig azon agyaltam, mekkora papírozást igényel a turnémenedzser részéről az óriáskígyó utaztatása).

A sejthető elemek és a meglepetésfaktor arányának elemzése egy külön popkulturális dolgozatot érdemelne. A lényeg azonban – legalábbis szerintem – az a  hűség, amely a rajongók részéről megmutatkozott. Fontos adalék, hogy fénykorában Alice Coopert kevesen ismerték tájainkon. Ám akik valami csoda folytán mégis láthattak a régi felvételeket – például fogták az osztrák tévéadást – és volt affinitásuk a sokkolás művészetéhez, azok egy életre beleszerettek.

Most pedig térjünk rá a zenére. Hősünk ízlése már 1965-ben csalhatatlannak bizonyult.  Kevesen tudják, hogy az ő egyik korai bandája volt az előzenekar a Jeff Beck- és Jimmy Page-féle brit Yardbirds első amerikai turnéján. És mivel a srácok bátrak voltak, Yardbirds-számokat játszottak bemelegítésül, miközben az „igazi” Yardbirds tagjai remekül mulattak rajtuk a kulisszák mögött. Alice Cooper egy interjúban elmondta: akkor és ott fogta fel, hogy valami sosem látott-hallott dolgot kell prezentálnia. És akkor lett Jeff Beck-rajongó, vagyis velem együtt ő is minden idők legnagyobb rockgirárosának tartja a tavaly elhunyt legendát.

Pozsonyban csak úgy süvített a hard rock, kezdve az előzenekarként érkező hazai Tublatankával, akik olyan slágereket prezentáltak anno, mint a Skúsíme to cez vesmír, a Pravda zvítazí, vagy a Dnes mám rande so svojim mestom. Mindhárom szám alaposan belém égett tizenéves koromban, úgyhogy jó volt újra hallani őket.

Bár már elmondtam a látványról egyet s mást, megkockáztatom, hogy lehunyt szemmel is élvezetes lett volna Alice Cooper koncertje. Világbajnok turnézenekara van, három, felváltva szólózó gitárossal, egy korrekt basszerossal és egy remek dobossal, aki szólólehetőséget is kap. A gitárosok is szerepet alakítottak: volt egy karib-tengeri kalóz szerelésben virító fickó, egy klasszik-rocker és egy bőrszerkós istennő, bizonyos Nita Strauss, aki tíz éve turnézik a mesterrel, és szabad idejében Demi Lovatóval is útra kel, ha kell...

Tökéletes volt a körítés, Alice Cooper karmesterként vezényelte zenészeit, akik csak úgy halmozták a technikai bravúrokat. Azon nyugdíjasaink számára, akiknek a guggolásból való felállás is gondot okoz, hadd jegyezzem meg, hogy az est sztárja olyan, mint Keith Richards: az orvostudomány megfejthetetlen csodája. Az évtizedek alatt megivott és felszívott „anyagmennyiség” vélhetően tartósította őt, mert bár óvatosabban mozog, mint a régi videókon, azért komoly fizikai igénybevételt abszolvál estéről estére. Nem tudom, hogy lehet ez, mindenesetre egy remek rock and roll mesterkurzust láthattam világbajnok zenészekkel, kissé megkésve, de annál mélyebb benyomást regisztrálva. Sajnos nem volt pénzem 45 eurós Alice Cooper-pólóra, pedig szívesen hordanám. Sok erőt, egészséget kívánok neki, és végezetül megemlítem, hogy ez az ember évente eljótékonykodja a turnézással keresett gázsijának legalább felét. Főleg a hajléktalanokra költ, illetve az olyan idős zenészekre, akik mostanra szétdrogozták magukat és öregotthonban végezték magatehetetlenül. Szóval én simán szavaznék rá, ha indulna az elnökválasztáson...