MTI-HÍRLos Angeles.
Jól startolt Tarantino is
MTI-HÍR
Los Angeles. A hobbit: Váratlan utazás harmadik hete vezeti az észak-amerikai mozis toplistát, és világszerte már több mint 600 millió dollárért váltottak jegyet a nézők a filmre.
Erős hétvégét zártak az amerikai filmszínházak: Peter Jackson fantáziaeposzára 31,5 millió dollárért, Quentin Tarantino Django elszabadul című westernjére 31 millióért keltek el a jegyek az Egyesült Államok és Kanada mozijaiban.
A toplista öt legnépszerűbb alkotása közé harmadikként a Tom Hooper rendezte A nyomorultak musical került be 27,4 millió dollárral. Billy Crystal Szülői felügyelet nélkül című vígjátéka és Tom Cruise Jack Reacher című akciófilmje pedig fej-fej mellett 14 millió dollár körüli bevétellel fejezte be a hetet.
A hobbit amerikai jegyeladásai már 200 millió dollár fölött járnak. Észak-Amerikán kívül további 62 országban forgalmazzák, amiből vasárnapig 400 millió dollár folyt be.
Elemzők szerint a Tarantino-western a vártnál is jobban debütált, és meglepetést okozott azzal, hogy a hét végén szinte ugyanannyian nézték meg, mint A hobbitot.
A novemberben zárult Római Filmfesztivál január 4-én külön rendezvénye keretében európai bemutatót szervez Tarantino westernjének, és életművéért a rendezőt is kitünteti. A kitüntetést Ennio Morricone ötszörös Oscar-díjas zeneszerző nyújtja majd át az amerikai filmesnek. Tarantino, aki magát a spagettiwestern nagy rajongójának vallja, korábban elárulta, hogy új filmjét Sergio Corbucci 1966-os Django című alkotása ihlette. Franco Nero, aki a 46 évvel ezelőtti produkcióban a főszerepet alakította, Tarantino munkájában is kapott egy kis szerepet.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.