JoJo egyre jobb!

Az Egyesült Államokban máris a tinik első számú kedvence az 1991-ben született énekesnő. Sokan Britney Spears új vetélytársának tartják. Tény, hogy első slágere, a Leave (Get Out) világszerte a listák élmezőnyébe jutott, de ez egyelőre édeskevés ahhoz, hogy a pophercegnő nyomdokaiba lépjen. Kezdetnek azonban nem rossz.

Édesanyja musicalszínésznő. Már hétévesen szerepelni vitte egy tévéműsorba, ahol leginkább a határozottságával keltett feltűnést. Tízéves korában második lett egy tehetségkutató versenyen, egy évvel később pedig már ő vitte el a pálmát. Napjaink legnagyobb r&b csillaga, Usher karolta fel a lányt, miután látta a tehetségkutató műsorban, és lemezszerződéshez segítette. „Olyan volt, mint a mesében. Sokáig el sem hittem, hogy ez velem történik. Gyökeresen megváltozott az életem, hiszen korábban sokat kellett nélkülöznöm. Hoszszú ideig egyszobás lakásban éltem az anyukámmal. A papám nem sokkal a születésem után elhagyott minket. Anyu még takarítást is vállalt, hogy valahogy meg tudjunk élni. Míg az osztálytársaim a bevásárlóközpontokban szórták a pénzt, addig én egy gyermekjóléti szervezet konyháján étkeztem. Gyakran szégyenkeztem emiatt” – nyilatkozta JoJo. Ma egy szép házban élnek New York mellett. A lány magántanuló, és egy fiatal művészek részére létrehozott iskolában képezi a hangját. Első albumáról a kritikusok elismerően nyilatkoztak, csupán annyi a szépséghibája, hogy túlságosan bizonygatja, milyen jó a hangja, így a lemez második fele Mariah Carey-szerű balladákba hajlik át.

A fiatal popsztárt jelenleg az USA egyik népszerű tévésorozatában, az American Dreams címűben láthatja a közönség Linda Ronstadt szerepében, a Teen People című magazin legújabb számában pedig Kanye West társaságában pózol egy kampány keretében, amellyel a fiatalok figyelmét kívánják felhívni az AIDS veszélyeire. A következő időszakban is sok tennivaló vár rá. Az Aquamarine című filmben Emma Roberts oldalán lesz látható. A filmet februárban kezdik el forgatni. Közben JoJo a slágerlistákról sem hiányzik, második kislemez-felvétele, a Baby It’s You világszerte egyre nagyobb sláger. A dalban Bow Wow is közreműködik. (pj, z)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?