Isten malmai

Ige: „ĺgy szól a seregek Ura: Babilon széles várfalát teljesen lerombolják, és magas kapui tűzben égnek el. ĺgy dolgoznak a népek semmiért; a nemzetek a tűznek fáradoznak.”

(Jeremiás 51, 58)

Az ötvenes évek elején egy fiatalember, mikor a katonaságtól leszerelt, és hazafelé utazott, a vonaton a Bibliát olvasta. Választ és támaszt keresett a jövőre nézve, mert otthonról nyugtalanító híreket kapott az erőszakos szövetkezetesítések felől. Vajon a lassan, kemény munkával gyarapodó földek és a gazdaság a „nagy közösben” oldódjék láthatatlanná, semmivé? És ekkor Jeremiásnak a babiloni fogságban levő zsidókhoz írt leveléből azt olvasta, hogy „igyekezzetek a városnak jólétén, amelybe fogságra küldöttelek titeket, és könyörögjetek érette az Úrnak, mert annak jóléte lesz a ti jólétetek.” (Jer 29, 7) És hazaérve azt mondta, hogy be kell lépni a szövetkezetbe. De ugyanebben a próféciában olvasta, hogy letelik egyszer a babiloni fogság hetven esztendeje, és akkor véget ér mindez, mert a világbirodalomra törő nagy Babilon elbukik. Amikor mi, gyermekei később megszülettünk, és a hetvenes években fölcseperedve az iskolában az „örök időkre a Szovjetunióval”-t, a tudományos ateizmust és a kommunizmus építője erkölcsi pszeudo-tízparancsolatát sulykolták belénk, hitetlenül hallgattuk, mikor mondogatta, hogy vége lesz az Isten egyháza hetvenéves babiloni fogságának. És lám, sem örök idő, sem Szovjetunió nincs már, sőt a kisantant országai közül is már csak egyetlen van, mely nem változtatott véglegesnek vélt határain. Mert bár lehet, hogy Isten malmai lassan őrölnek, de...

Jeremiás próféta jövendöli meg Istennek ítéletét Babilon felett. Az a próféta, aki látta, hogy Jeruzsálem a babiloni király kezére kerül, aki hirdette, hogy Babilon eszköz Isten kezében Izrael hűtlenségeinek megbüntetésére, ugyancsak ő mondja ki azt is, hogy kevélysége miatt Babilon várfalait lerombolják, és kapui tűzben égnek meg. Ezzel nem azt mondja, hogy az Isten olyan Úr, aki egyszer fölemel, fölhasznál, kihasznál, aztán meg eldob, hanem azt, hogy Isten mindenkit megítél igazsága és szentsége mércéjén. Még az ítélet eszközeit is! Mert bár azt mondja az Úr Babilonról: „Kalapácsom voltál, fegyverem. Népeket zúztam veled össze” (51, 20), de mert kevélyen viselkedett az Úrral szemben (50, 29 vége), megfizet „Babilonnak és Káldea minden lakójának azért a sok gonoszságáért, amelyet a Sionon elkövettek.” (51, 29) Mi lehet az a kevélység, ami így fölszította Isten haragját? A kevélység az alázat, a szelídség ellentéte. Babilonra nézve akkor vált ítéletessé, amikor magának és bálványainak tulajdonította mindazt, amire Isten neki lehetőséget adott. Sőt ezekben a lehetőségekben sem alázattal és szelíden járt el. Milyen furcsa, hogy a kalapács hajlamos azt hinni, hogy ő fontosabb, mint a kéz, amely tartja, mint a tudás, amely pontosan fölméri, hogy hova és mekkorát sújtson? Ez az erő és bölcsesség Istennél, Istenben összpontosul. A teremtettség, s benne mi emberek eszközök vagyunk az Ő kezében. Az öntelt kevélység, a beképzeltség pedig mindig rosszul végződik Isten mérlegén.

Végül néhány tanulság Jeremiás próféciái nyomán:

2 Nemcsak a hívők esnek ítélet alá. Babilon nem mondhatta azt, hogy egyszer szívességet tett az Istennek, mikor megbüntette Izraelt, de köszöni, ezzel vége. Neki megvannak a maga istenei. A mindenség teremtője Babilon széles várfalán belül is úr. Senki emberfia nem mondhatja, vagy ha mondja is, ne gondolja, hogy elkerülheti az isteni ítéletet! Pál apostol azt mondja: „Mert mindnyájunknak leplezetlenül kell odaállnunk a Krisztus ítélőszéke elé.” (II. Kor 5, 10)

2 Ha pedig mégis megpróbálná ezt valaki figyelmen kívül hagyni, jó ha tudja, hogy az Isten nélküli kevélység, emberi elbizakodottság a tűzre gyűjt. Ahogyan Jeremiás mondja: „ĺgy dolgoznak a népek semmiért; a nemzetek a tűzre fáradoznak.” Lexát Dél-Afrikában fogták el, Isten elől a tenger mélyére is hiába rejtőznénk. Amiről pedig azt gondoljuk, hogy boldogít és élvezet, rá kell jönnünk az utolsó órában, hogy mindent itt hagyunk! Hogy hitelkártyáink a krematórium lángjait sem bírják ki, nem még az utolsó ítélet tüzét!

2 De a hívőket is megítéli az Úr! A mindenkibe mi is beletartozunk, és ez alázatra nevelő.

2 Az Isten törvényének és akaratának megismeréséből fakad a bűntudat, majd a bűnbánat és az Isten fenyítékének az elfogadása. ĺgy a törvény Krisztushoz vezérlő mesterünkké lett, hogy kegyelemből legyen igazságunk Isten előtt a Krisztus érdeméért. És aki Őbenne hisz, az nem szégyenül meg!

A szerző református lelkész