Ismét "eltemették" Mark Twaint

Elmira/New York |

<p>Száz évvel halála után több száz ember vett részt a hét végén Mark Twain amerikai író "második temetésén".</p>

Az Egyesült Államok minden részéből érkeztek zarándokok a New York államban lévő Elmira városkába, ahol 1910. április 21-én elhunyt Mark Twain, polgári nevén Samuel Langhorne Clemens amerikai író, publicista.

Sokan korabeli kosztümökben érkeztek a temetés újrajátszására. Olyannyira korhűnek bizonyult az esemény, hogy még fekete esernyőket is kiosztottak az elsőként érkező 75 vendégnek, mivel 1910-ben a temetés idején nagy vihar volt. Ezúttal az esernyők a tűző naptól védték meg a gyászolókat. Az egyik búcsúztató ugyanazt a szöveget olvasta fel, mint amellyel annak idején az elhunytra emlékeztek.

A Huckleberry Finn és a Tom Sawyer kalandjai szerzője 1835-ben született. Volt nyomdászinas, vándor nyomdászsegéd, hajókalauz a Mississippin, katona, ezüstbányász mielőtt írásra adta a fejét. 1865-ben a Calaveras megye híres ugró békája című burleszk elbeszélése hozta meg számára a sikert, amellyel egy csapásra az ország legismertebb humoristája lett. A világsikert két saját emlékeiből táplálkozó gyerekkönyve hozta meg: 1876-ban készült el a Tom Sawyer kalandjai, majd 1884-ben ennek folytatása, a Huckleberry Finn.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?