Irodalmár a színpadon

JUHÁSZ KATALIN

A királyhelmeci származású, Pozsonyban tanító Szunyog Zsuzsa Szél, szoknya, tenger című prózakötete idén megkapta az Irodalmi Alap Madách-nívódíját. A szerző ebből a kötetből válogatott részleteket, amelyek mellé saját dalait szerkesztette, rövid tánckoreográfiákkal kiegészítve. „Az alkotói folyamat végén zenés-táncos performansz született, egy öröm-dráma-szerelem előadás”. A meghívó alapján ennyit tudtunk a műsorról, valamint azt, hogy zongorán közreműködik Lovász Bálint.

Szunyog Zsuzsát eddig költőként ismerte a hazai szakma. Az említett nívódíjas mű előtt két verseskötete jelent meg. A Szél, szoknya, tenger egy furcsa mozaikregény, amelyben rengeteg nő jelenik meg, és a szerző mindet saját anyjának nevezi. Arisztokraták, egyszerű háziasszonyok, kis fruskák, táncosnők, parasztlányok, hivatalnoknők, színésznők kúsznak a képbe egy-egy villanásnyi időre, hogy aztán gyorsan eltűnjenek. Ha úgy tetszik, itt a válasz Esterházy Péter Harmonia Caelestisére. Az „anyaregény”, amelyben az elbeszélőnek számtalan anyja van.

Ezek a rövid történetek remekül érvényesülnek a színpadon, minimalista díszletben (egyetlen szék), kevés kellékkel (egy sál és egy pár cipő). Szunyog Zsuzsa szépen, érthetően mesél, és nem esik a túljátszás, a patetizmus csapdájába. A kisprózák között pedig hol csak „szórakozottan” dudorászik, hol pedig énekel. Dalainak hangulata egy kicsit a Cseh–Bereményi szerzőpárost idézi, de érezhető bennük némi francia sanzoníz is. A dalszövegek és a melódiák teljesen rendben vannak. A tánckoreográfiák pedig inkább szolíd mozdulatsorok, amelyek „megtámasztják”, illusztrálják a szöveget, segítik a befogadást, szinte átvezetik a nézőt egyik történetből a másikba.

Csak azt nem értem, miért kapta ez a különleges est az Álomgyár címet. A cím szerintem zárójelbe teszi a látottakat-hallottakat, azt az érzetet keltve, hogy aminek tanúi vagyunk, az csak egy széles körű fogyasztásra szánt hollywoodi termék. Pedig egyáltalán nem az, sőt. Talán nem túlzás kijelenteni, hogy Szunyog Zsuzsa minden kollégájának, az egész hazai magyar szépirodalomnak tesz szívességet azzal, hogy színpadra áll saját művével. Az olvasóközönség ugyanis (jobb esetben) kíváncsi a szerzőre, szereti tőle magától hallani a művet. A legtöbb szerző viszont nem túl jó előadó. Dünnyögnek, hadarnak, halkak vagy épp túl harsányak. Tisztelt írók és költők, íme valaki, akitől tanulhatnak egyet s mást. Önök is figyeljék a plakátokat (állítólag ezek után már lesznek), és ne hagyják ki ezt az estet.