Nemcsak az embereknek és a tárgyaknak, a házasságtöréseknek is megvan a maguk története. Egy félrelépésnek sokféle oka lehet: kalandvágy, szeretethiány, önigazolás, gyengédség vagy megértés utáni vágy. A házasságtörés tehát a felnőttek számára sokszor indokolt. A gyerek számára azonban mindig érthetetlen.
Inkább váltatok volna el!
– Ha egyetlen szóval kellene jellemeznem a gyerekkoromat, azt mondanám, mindig csak féltem. Pedig anyám szeretett engem. Éjszakánként, ha felriadtam és mellébújtam, azt mondta, nem érhet engem semmi baj, itt van, vigyáz rám, aludjak nyugodtan. És visszakísért a szobámba, betakart. Én pedig csendben maradtam, mert nem akartam, hogy haragudjon, mert azt mondta, egy okos nagylány már egyedül alszik. Én pedig feküdtem ébren, és hallottam, hogy apával vitatkozik, neki is azt mondja, hagyjál már aludni. Anyám nem engedett minket soha közel magához. Tudod, hogy szeretlek, mondta, de az arca szomorú volt, fáradt és dühös. Én nem tudtam, hogy rosszul élnek a papával. Én nem tudtam, hogy nem szereti őt. Azt hittem, miattam rosszkedvű, és azért veszekedős, mert én valamit rosszul csinálok. Később sokat gondolkoztam azon, hogyan kellett volna viselkednie, hogyan magyarázhatta volna el nekem, az ötéves kisgyereknek, hogy van valakije. Nem tudom. Talán vállalnia kellett volna! Talán el sem hiszed, de én már akkor tudtam, amikor apa még nem. Illetve nem tudtam, csak éreztem, hogy titkolózik. Voltak jelek, telefonok, pillanatok. Amikor megállt az ablak előtt, szóltam hozzá, és nem válaszolt. A játszótéren soha nem sietett. Azt mondta, hintázz még egy kicsit, meg hogy Dénes bácsi épít várat neked. De Dénes bácsi vele akart beszélgetni, s csak miatta homokozott velem. Én meg, ahogy kész lett a vár, összetapostam. Mert éreztem, hogy csalnak, de nem tudtam, hogyan mondjam ezt meg. Nem azt tudtam, hogy megcsalja az apámat, de azt igen, hogy hazudik. Akkoriban letéptem az összes mackó karját, öszszefirkáltam a füzeteket, és rágtam a körmöm. Anyám okos asszony volt, rájött, hogy mi bánt. És megpróbált változtatni. Dénes bácsi eltűnt. Nem épített több homokvárat, és nem futottunk össze vele véletlenül az utcán. Akkoriban volt néhány elviselhető évünk, bár apa néha részegen jött haza, anyának pedig sokat fájt a feje. De befejezte a főiskolát, vettünk színes tévét, megkaptuk a várva várt Trabantot. Kimaradtam a napköziből, délutánonként már egyedül is otthon lehettem. Szerelmes voltam az osztályfőnök fiába, megkaptam az első nejlonharisnyát, megtartottam életem első házibuliját. Emlékszel? Még te adtad kölcsön az Illés-lemezeidet. Tizenhárom éves lehettem, amikor észrevettem, hogy anyám megváltozik. Fiúsra vágatta a haját, lefogyott, beiratkozott valami nyelvtanfolyamra, esténként bridzselni járt, és kevesebbet fájt a feje. Dénes bácsi megint előkerült. Ismerted apámat, utált eljárni hazulról. Örült, amikor hazaért a munkából. Fölvette az agyonnyűtt mackónadrágját, elolvasta az újságot és leült a tv elé. Meghízott. Éjjelenként horkolt, s én tudtam, hogy anya ébren van. Ül a konyhában és szívja a cigarettát. Néha hallottam, hogy elmegy. Sajnáltam apámat, és egy kicsit lenéztem. Kettejük közül anyám volt az okosabb, jobb állása volt, többet keresett. S én örökké úgy éreztem, egyszer majd kitör a vihar. Egyikük azt mondja, vége, váljunk el. Tulajdonképpen szerettem volna, ha tiszta víz kerül a pohárba, de rettegtem is ettől. Örökké úgy éreztem, meg kellene apámnak mondanom, hogy anyám megcsalja. Egyébként nyilván tudta, csak kényelmesebb volt annál, hogy fölborítsa az egész életét. És én is féltem. Mi lesz, ha elválnak, velem mi lesz, hová kerülök? Csak annyit tettem, hogy kedves voltam apámhoz, anyát pedig feltűnően kerültem. Meg se próbált hozzám közeledni. Pedig akkor már megértettem volna, ha elmondja. De ő még akkor is úgy gondolta, túl fiatal vagyok. Tizennégy éves voltam, amikor először megkérdeztem, hogy miért nem vált el már az elején az apámtól. Azt mondta, miattam maradtak együtt. Ekkor határoztam el, hogy kollégiumba megyek. Már megtehették volna, mégsem kezdtek új életet. Apám korai halála után aztán anyám végre hozzáment öregedő szeretőjéhez. Tényleg, nem is tudom, te ott voltál az esküvőn? – Néz rám, mint aki hirtelen döbben rá, hogy kivel beszélget. – Dénessel végül is jól kijöttem. Egyszer végigbeszéltük ezeket az éveket. Ő volt az első, aki megmagyarázta. Azt mondta, anyád nagyon szerette az apádat, csak annyira különböző emberek voltak. Anyád vagány, érzéki, ambiciózus. Apád lassú, kényelmes, beletörődő. Anyád kapkodva élt, hadarva beszélt, állva evett, napfényes ablak előtt szeretkezett. Apád álmodozott, terveket szőtt, hosszasan kavargatta a kávét, és hidegen itta meg. Élére hajtogatta a nadrágját, leoltogatta a villanyokat, s csak azután bújt oda az anyádhoz. ĺgy aztán mire apád vonata beért az állomásra, az expressz, amin anyád ült, régen továbbrobogott. Apád harminchat évig késésben volt anyádhoz képest. Csak a halálával előzte meg őt. Végül – Bianka mutatóujjával orrnyergén föltolja lefele csúszó szemüvegét –, ma már felnőtt fejjel pontosan tudom, milyen nehéz ezt egy gyereknek elmagyarázni. Ma már megértem, de megbocsátani nem tudok.
Meg kell mondani a gyereknek
A gyermekpszichológusok szerint a gyerek megérzi, ha szülei már nem szeretik egymást. Megsejti, ha egyikük félrelép. Nem tudja, csupán érzékeli, hogy a mama, a papa megváltozott, hogy feszültséggel, elhallgatásokkal van tele a lakás. Fél, mert nem tudja, mi következik. Csalódik, mert ráébred, hogy szülei hazudnak. Bűntudata lesz, azt hiszi, hogy ő a felelős, hisz számára érthetetlen, hogy a szülei, akik korábban szerették, többé már nem szeretik egymást.
A tízévesnél fiatalabb gyerek nem tudja megfogalmazni azt a felnőttek számára is bonyolult érzelmi konfliktust, ami bántja. Zárkózott lesz, kezelhetetlen, esténként nem tud elaludni, fejlődése évekkel visszaesik, újra szopni kezdi az ujját és bepisil, iskolai teljesítménye romlik, súlyos esetben személyisége egy életre sérül. Ezért a legtöbb szakember egyetért abban, hogy ha egy külső kapcsolat komoly, saját értelmi szintjén meg kell mondani a gyereknek. Mint ahogy abban is legtöbben egyetértenek, hogy egy kulturált módon történő válás még mindig sokkal jobb, mint a veszekedésekkel, hazugságokkal, gyűlölködéssel teli házasság. (D. K.)
A nők félrelépésének okai:
Gyöngédség utáni vágy: 75 százalék
Kedvező alkalom (egy forró éjszaka): 65 százalék
Az otthoni elszürkült kapcsolat: 60 százalék
Vágy a romantikára: 58 százalék
Bizonyítási kényszer (másoknak még tetszek): 55 százalék
Bosszú a férj hűtlenségéért: 42 százalék
Szerelem: 33 százalék
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.