Inkább a Télapót?

1952 karácsonyának különös hangulata volt a gyerekek számára Csehszlovákiában. Első alkalommal szólt hozzájuk a szocialista állam elnöke, Antonín Zápotocký, hogy megrajzolja előttük a kommunista karácsonyt. Új tartalommal, új főszereplőkkel. Az Isten nélküli karácsonyt.

Az Isten nélkülit, így hát természetesen a Jézus nélkülit is. „A Jézuska felnőtt, és megöregedett – magyarázta az elnök –, nagy bajusza nőtt, és Télapó lett belőle. Nem jár már fedetlenül, rongyokban, szépen felöltözött irhabundába és -kucsmába. Nem jár már nálunk sem fedetlenül, rongyokban a dolgozó nép s nem a gyermekei.” Tipikus kísérlet ez arra, hogyan lehetne Isten születésének ünnepét megideologizálni, anyagivá, megfoghatóvá tenni. A szegény Jézust egy pirospozsgás, jól táplált Télapóval helyettesíteni. Az a dolgozó nép azonban, s persze a gyermekei – az állítólagos szép öltözet ellenére – mégiscsak egyre szegényebb lesz. Mert a karácsony Jézus nélkül siralmasan szegényes. És ez a siralom tekintet nélkül a társadalmi változásokra, 1989 után is fenyeget. A különbség talán csak annyi, hogy az elvi materializmust felváltotta a gyakorlati anyagiság. Ezért Jézus határozott „ÜGYELJETEK!” (Mt 6, 1) felszólítása az első adventi vasárnap evangéliumában semmit nem veszített aktualitásából. Nincsen bár már irhasubás Télapó, ám van helyette Santa Claus piros, gombócos sapkában. Az alapelv nem változik. Ellentétben Jézussal, ezeknek a piros ajándékügynököknek a legcsekélyebb erkölcsi küldetésük sincs meg, egyetlen feladatuk, hogy bármiféle igény és követelmény nélkül csak ajándékozzanak. Eljövetelüknek biztosságát az üzleti menedzserek kapzsisága szavatolja. Az advent mértékletes, tűnődő időszaka mindeközben nemhogy mintha elveszítené lényegét, hanem egyenesen gátló tényezővé válik. Hiszen az üzletházakban már november elején el kellett kezdődnie a karácsonynak, amikor is a kedves vásárlók körül megjelennek a díszes fácskák, a karácsonyi illatok, elkezdenek csilingelni a csengők, ragyogni a csillagok. „ÜGYELJETEK!” – int Jézus ma is. Ez a légkör, ez a hangulat hamis. Akárcsak a rengeteg csillag üres ragyogása, ez mind a modern kor hamis prófétáinak csalétke.

A csillagokról Zápotocký azt állította a gyerekeknek, hogy már nem az a betlehemi, hanem „vörös csillagok garmadája tárnáinkon, kohóinkon, gyárainkon és építkezéseinken”, mi örömmel hirdeti, hogy „az apukák és az anyukák munkahelyükön teljesítették az ötéves terv kitűzött feladatát”. Az ember „munkaerőre redukált” kommunista adventja tehát a munkáról kellett, hogy szóljon, és csakis arról, a kötelezettségek teljesítéséről és a normák felállításáról. Ma úgy tűnik, hogy bár a külső nyomás elmúlt, a mérhető teljesítmények hajszolásának hajlama valahol mélyen kódolva benne maradt az emberben. A kitapintható eredményekre való összpontosítás alapjában véve egyfajta menekülés is lehet, mégpedig önmagunk elől, az elől az igény elől, hogy magunkba szálljunk, és igyekezzünk a Jézus által felállított „normáknak” megfelelni. Ez tulajdonképpen az igazi karácsony: amikor Isten fia megszületik az emberi szívekben, amikor küldetésével együtt befogadják: „ÜGYELJETEK!” – int az Úr újra meg újra. „Ne gyűjtsetek magatoknak kincseket a földön, ahol moly és rozsda emészt, ahol a tolvajok betörnek és lopnak (...) Mert ahol a kincsed van, ott lesz a szíved is.” (Mt 6, 19–21) Tolvajból, aki kilopja az emberi szívekből a kincseket, volt is, lesz is mindig elég. Ellenük csak egyetlen védekezési lehetőség van: ügyelni, és nem hagyni kifosztani magunkat, tekintetünket Isten fiára irányítani.

Zápotocký karácsonyi beszédét egy felhívással koronázta meg: minden karácsony előtti erőfeszítést és munkaeredményt felajánlani „a felszabadítónak, a barátnak és a tanítónak – Sztálin elvtársnak”. Tegyük hozzá: annak a Sztálinnak, akit öt év után azért dobtak ki a pravoszláv szemináriumból, mert marxista propagandát folytatott, s akinek a személyes parancsára 1936-ban levegőbe repítették Moszkvában a Legszentebb Megváltó templomát. Minden ugyanannak a logikának a szellemében: Istent és az ő egy Fiát megtagadni, hiteltelenné tenni, s gyökerestül kiirtani a lelkekből mint a nép ópiumát. Hogy a helyére maga az ember trónolhassa be magát. ÜGYELJETEK! Az emberi kapcsolatok tisztán horizontális kiépítése a vertikális, a természetfölötti bárminemű vonzalma nélkül, a karácsonynak épp a lényegét veszi el.

A Sztálinról szóló híres film, a Vezeklés végén a vásznon megjelenik egy nénike, s azt kérdezi, az út, melyen halad, a templomba vezet-e. Azt válaszolják neki, hogy a Templom már nem áll. Erre hangzanak aztán fel a film utolsó szavai: „És mire az olyan út, mely nem vezet templomba?” Tényleg, mire az olyan élet, mely nem ismeri a templomba vezető utat? És mire az az advent, mely nem az újszülött Jézus jászolához vezet?

A szerző római katolikus pap