Ilonka rongybabája

Az éjszaka koromsötétsége megadásra készült. Keleten a fenyőerdő takarásában új nap ébredezett. Bözske néni Bandi kakasa iszonyatos kurjantással ébresztette a falu lusta kutyáit.

A község egyetlen utcájában a kisiskolás Ilonka fázósan iparkodott a hentesüzlet felé. A hajnali lehűlés gyönyörű pirosra festette arcát. Korán indult, így sem volt első a sorban, ismerős arcok, akik kéthetente hasonlóan készültek a hétvégére, megelőzték. Mire megérkezett a harcsabajuszú, pocakos hentes, tucatnyi falubeli várta a nyitást. Az emberek tudták, előző nap zárás után érkezett a friss szállítmány.

– Mit kérsz, gyönyörűségem? – kérdezte a hófehér kötényt, sapkát viselő mészáros. Hangja barátságos. Tekintete elrejtette, hogy kérdésére előre tudja a választ, pedig tudta. Ilonka fodrozott szélű papírdarabot nyújtott a hentesnek. Rajta kajla betűkkel a megrendelt áru. Az összeget írja a többihez, köszönöm! Dátum, aláírás.

Amióta apa rokkantnyugdíjas, így működött a bevásárlás. Szigorúan helye volt minden fillérnek, ahová nem jutott, és a kiadást nem lehetett spórolással megoldani, maradt a kölcsön.

A reggelihez kisebb ikertestvéreivel ült, akiket naponta elkísért az iskolába. – Vigyázzatok magatokra! – hallatszott anya szerető hangja az ajtóból. Még jó, hogy az alsó tagozatosok egy épületben tanultak.

A visszatért hideg jócskán beletévedt a tavaszba, amikor a húsbolt előtt posztolóknak feltűnt, hiányzik Ilonka. Kérdezősködtek. Megtudták, beteg a kislány. Magas lázzal, karikás szemekkel feküdt az éppen csak fűtött szobában.

– Sárgaság! Fertőző sárgaság – fordult az ügyeletes orvos aggódó tekintetével a szülők felé.

– A kislányt kórházba kell szállítani. A védőoltást még ma megkapják, akik az utóbbi napokban a közelében voltak.

Ilonka nyugalmára, diétás étrendjére nagy fehér főkötőt, bokáig érő, fekete ruhát viselő mosolygós nővérkék ügyeltek.

A kislány tizedik születésnapját a fertőzőosztály falai között töltötte. Magányosan. A folyosón lábujjhegyen járnak, halkan beszélgetnek az emberek. A levegő gyógyszer, fertőtlenítő szagú. Patikai rend, tisztaság. A bejárati ajtót vasrács védi, az ügyeletes gombnyomással nyitja, zárja.

A látogatóba érkező család tündéri rongybabát hozott ajándékba. Anya, amikor megpillantotta lányát a beszélő vastag üvege mögött, boldogan emelte magasba a népviseletbe öltöztetett, copfos rongybabát.

– Neked hoztuk, a tiéd! – mutatott rá és Ilonkára. Csillogott a kislány szeme. – Éjjel, nappal ölemben tartom. Elmesélhetem neki, milyen rossz egyedül. Kényeztethetem, beszélgethetek hozzá – villant át az agyán.

A nővérke figyelmeztette anyát. A babát a kislány gyógyulása után nem tarthatja meg. Anya egy pillanatra összeráncolta homlokát, gondolkodott. – A népviseletbe öltöztetett baba ára a család hétvégi húsadagjának értékével egyenlő. Bözske, a falu híres népművésze készítette, akinek szemet gyönyörködtető alkotásai az amerikai gyerekek számára is örömet jelentenek. – A szegény asszony döntött.

– Kapja meg Ilonka a babát! – üzente határozottan a nővérkének. Megérdemli, és talán gyógyulását is segíti. A baba mellé vonalazott füzetlapon kajla betűk. – Isten éltessen! Szeretünk, várunk! – Ilonka könnyezve vette át az ajándékot. Az ügyeletes nővér is elérzékenyült.

Hanem meghallotta Bözske néni a szegény kislány találkozását a rongybabával, meglátogatta a gyógyult Ilonkát, s a tüneményes rongybaba szakasztott mását hozta ajándékba.