Ibusár, végállomás

Talán nem túlzok, ha azt mondom: az Ibusár 2003-as nagyszínpadi változata a Komáromi Jókai Színház történetének legzajosabb sikere volt. Összesen 47-szer játszották, és csak azért kellett levenni a műsorról, mert a Jolánt alakító Molnár Xénia várandós lett. Huszonhét évesen ez volt az első igazi főszerepe. Nem nehéz kiszámolni, hogy épp mostanra érte utol korban (is) Sárbogárdi Jolánt. A Csavar Színház mindenese, Gál Tamás pedig gondolt egyet, és kamaradarabot rendezett „neki” az Ibusárból. Azért az idézőjel, mert ez a szerep valóban testre szabott, maga Parti Nagy Lajos mondta a szenci bemutató előtt, hogy Molnár Xénia a kedvenc Jolánja, és igazi posztmodern gyönyörűség számára palóc tájszólásban hallani a saját szövegét.

A szerző monodrámát is írt ebből a bizarr „huszerettből”, és bizony jól tette, mert a lecsupaszított verzió szintén komoly karriert futott be, eddig legalább húsz helyen játszották. Gál Tamás a monodrámát turbózta fel két további szereplővel, akik tulajdonképpen a Jolán által írt bűnrossz operett karakterei. Mert ez bizony zenés darab, amelyben nemcsak a magyar nyelv, hanem az operett műfaj is megkapja a magáét: Darvas Ferenc zeneszerző jóvoltából benne van az összes idegesítő zenei klisé, a színészek (Gál Tamás és Kiss Szilvia) pedig direkt túl harsányan és széles gesztusokkal játszanak.

Elevenítsük fel a történetet, hátha valaki nem emlékszik rá. Jolán, a vasúti jegykiadó dilettáns irományaival bombázza a Magyar Boldog című lapot, és épp egy operetten dolgozik. Vérbeli meg nem értett zseniként sejti, hogy ezt sem fogják bemutatni soha, ezért huszáros tettre vetemedik: beolvassa a finálét az ibusári állomás hangosbemondójába. Miközben ezt tervezgeti, lassan elfogyaszt egy üveg Hubertust, ami nagyban segíti az öntudatra ébredésben. Az alkohol hatására fokozatosan csordogál belőle kifelé a keserűség. Megtudjuk, hogy molesztálja a főnöke, hogy édesanyja még mindig kislányként kezeli, hogy hajdani nagy szerelme csúnyán ejtette őt, és hogy „mennek az évek, mint a gázóra”.

Parti Nagy Lajos hatalmas nyelvzsonglőr, ebben a darabban pedig annyi a kifacsart nyelvi fordulat, a közhelyhalmozás és a félresikerült bölcselet, hogy egyszeri megtekintés nem is elegendő az alapos emésztéshez. Amikor Amália azt énekli, hogy „Majd jőni fog, ha jőni kell a nagyszerű huszár”, vagy amikor Jolán megjegyzi, hogy itt a nép lesz az úr, nem a gálya, a közönség visítva nevet. Amikor viszont dolgozni kezd benne a szesz, és összemossa saját szürke kis életének eseményeit a habos-babos operett sztorijával, elcsendesül a nézőtér, sőt itt-ott némi szipogás is hallatszik.

Molnár Xénia másfél éve távozott a Komáromi Jókai Színházból, azóta nem lépett színpadra. És az utóbbi tíz év alatt – saját bevallása szerint – sok minden megtörtént vele, ami Jolánnal is. Most nyolcvan százalékban róla szól a darab. És ez látszik is. Olyan tenyeres-talpas őszinteséggel löki a szöveget és trappol fel-alá a színen, hogy szinte zavarba hoz. Vakargatja a hasát, szívja az orrát, óbégatva siratja a múltat, a jövőtől pedig már nem vár semmit. Emiatt dühös, főleg másokra, de azért magára is. Ritka az ilyen (hő)fokú kitárulkozás iszaptengerben vergődő színházi kisvilágunkban. Ráadásul mintha a mi szlovmagy provincionalizmusunkat is megtestesítené, jelzem halkan, mert hát ki szeret így szembesülni saját magával.

A díszlet is tudatosan provinciális, igénytelen. A huszár és Amália légyottjaihoz készült művirágos rózsalugas, a délceg paripát játszó, bárgyú tekintetű hintaló, valamint annak mini változata, a Szigorúan ellenőrzőtt vonatokban megismert, sínen közlekedő szerkezet, az ütött-kopott termosz, a ciklámen boa – mind olyan hozzáadott érték, amitől a szöveges részek is „gyarapodnak”. Mellesleg a teljes díszletet Gál Tamás készítette a saját két kezével, mert ez a kis társulat mindent önerőből old meg. A pontosan és szépen kivitelezett sok apró ötlet, a remekül kitalált színpadi mozgás, a vizuális és verbális gegek összhangja dicséretet érdemel, csakúgy, mint a két zenész, Lakatos Róbert és Madarász András alázatos munkája. A Csavar Színház igazi vándortársulat, még nem tudni, hol mindenhol bukkank fel ezzel a darabbal. Egyelőre csak annyi bizonyos, hogy november második felében Komáromban, januárban pedig Rimaszombatban érdemes figyelni a plakátokat.