Huszonhét helyen áll meg a Bažant kinematograf

Öt évvel ezelőtt startolt először a mozibusz, a Bažant kinematograf, hogy az ország egy-egy nagyobb városában állomásozva, szabadtéri vetítéseken közvetítse és népszerűsítse a cseh és szlovák filmművészetet. Azóta minden nyáron nosztalgiázó mozizást kínál széles tömegeknek – zömmel sikerfilmek vetítésével.

Öt évvel ezelőtt startolt először a mozibusz, a Bažant kinematograf, hogy az ország egy-egy nagyobb városában állomásozva, szabadtéri vetítéseken közvetítse és népszerűsítse a cseh és szlovák filmművészetet. Azóta minden nyáron nosztalgiázó mozizást kínál széles tömegeknek – zömmel sikerfilmek vetítésével.

ĺgy lesz ez idén is: a Bažant kinematograf már hagyományosan a trencsénteplici ArtFilm fesztiválról indul június 22-én, és augusztus 31-éig járja Szlovákia útjait úgy, hogy huszonhét helyszínen ver sátrat, stílusosan: vásznat. Néhány település, ahol a mozit szerető közönség leülhet a Bažant kinematograf időlegesen kifeszített vászna elé: Besztercebánya, Rozsnyó, Nyitra, Érsekújvár, Ógyalla, Vágsellye és Pozsony. A mozibusz megáll azonban a nagy nyári bulik helyszínén is, Trencsénben a Bažant Pohodán, valamint Pöstyénben a Country Lodenica fesztiválon.

Az ez évi nyári mozgómozi műsorán öt cseh és szlovák nagyjáték-, valamint öt rövidfilm szerepel. Vetítik majd Bohdan Sláma Boldogság, David Ondříček Grandhotel, Jan Hřebejk Szép lány, nehéz helyzet című opusát, valamint Břetislav Pojar, Aurel Klimt, Vlasta Pospíšilová és Jan Balej Filmáriumát. A kínálatba bekerült egy igazi nyári csemege, Jiří Vejdělek Társasutazás című keserű komédiája, amellyel egy kalandos és élvezetes tengerparti nyaralásra juthatunk el, képzeletben újraélve hasonló élményeinket. A nagyjátékfilmek kínálatát a pozsonyi filmművészetisek vizsgamunkái gazdagítják. (tb)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?