Húsz év után újra Pozsonyban

Ugyanitt, 2009-ben a Cseresznyéskert fiatal és gátlástalan Jasáját formálta meg Martin Huba rendezésében. Most, a Ványa bácsiban a negyvenedik évéhez közeledő, félresiklott sorsú, célját vesztett csehovi hőst hozza, aki már képtelen változtatni az életén, s fásultságában a boldogságáért sem képes megküzdeni. 

Martin Huba rendezése mellett, végzős főiskolásként Anouilh Zenekari próbájában játszott osztályvezető tanárnőjével, Emília Vášáryovával. A Cseresznyéskertben ő alakította Ranyevszkaját, a földbirtokosnőt. Ott az inasa volt, a Zenekari próbában a szerelme. Nem lehetett könnyű dolga. 

Nagy feladat volt valóban. Nem voltam sem szemérmes, sem megilletődött, de panyi Milkával játszani komoly kihívás mindenki számára. Ma is felnézek rá, maximálisan. Rengeteget tanultam tőle. Amikor elkezdtük a Zenekari próbát, már játszottam a Nemzetiben, ismerte a képességeimet, bízott bennem, én pedig magamban. Nem is emlékszem, hogy lett volna olyan pillanat, amely feszélyezett volna valamelyikünket. Diák voltam, és a szerepem szerint is diákként kellett beleszerelmesednem, nem érett férfiként. Örültem, hogy Milka is és a darabot rendező Martin Huba, a másik osztályvezető tanárunk is meg tudta valósítani az elképzelését, engem pedig, akárcsak a darab többi szereplőjét, remekül irányított. Nekem még pluszban ott volt két másik nő is a darab szerint, tehát több mindent kellett eljátszanom. S amíg mi a Zenekari próbával voltunk elfoglalva, az osztály többi fiúja már Görgey Gábor Komámasszony, hol a stukker? című darabjával tette le a névjegyét. Én a lányok vizsgaelőadásában voltam az egyetlen fiú. 

Nem zavarta, hogy közben kimaradt a Stukkerből, amit a többiek kezdettől fogva eget verő sikerrel játszottak? 

Azzal, hogy én abból miért maradtam ki, soha nem foglalkoztam. Örültem a sikerüknek, és örülök ma is, hogy húsz éve folyamatosan játsszák a darabot. Nekem a főiskola mellett az is nagyon fontos volt, hogy a hétvégéket otthon, Királyhelmecen, a családom körében tölthessem. Jött a péntek, fogtam a cókmókomat, és rohantam a vonatra. Vasárnap meg vissza. Ezt mindenkinek el kellett fogadnia. Aztán vége lett a főiskolás éveknek, és húztam haza. Eszembe sem jutott Pozsonyban maradni. Hívtak vissza többször is a fiúk, hogy legyek itt, a közelükben, de nem jöttem. 

A Barackligetben nyújtott fergeteges alakítása aztán egy kicsit mégis kirángatta távoli fészkéből. Tévésorozatba hívták, országos ismertségre tett szert. De színpadi szerepet csak most, húsz év után vállalt Pozsonyban. 

Jöhettem volna hamarabb is. Lett volna rá lehetőségem, csak nem bíztam magamban. Sokáig nem bíztam magamban. Ha nincs a Barackliget, talán már nem is vagyok a pályán. 

Ki kell hogy mondjam: amit ebben a filmben művel, azzal nemcsak a közönséget, az egész szakmát elkápráztatta itthon. 

Ahogy a Cseresznyéskertet és a Zenekari próbát, úgy a Szentivánéji álmot is elfelejtettem volna, amellyel a nyitrai fesztiválon Deszkát nyertünk. Pedig ez utóbbival is sikerült mély nyomot hagynom néhány emberben. Nyuszi, Bárta Sanyi, a Nemzetiben Alexander Bárta, aki most Ványa bácsit játssza, a próbákon sok mindent megidézett nekem Oberonból. Megmutatta, hogyan álltam a színpadon, visszahozott jó pár gesztusomat. Az én emlékezetemben már ez is elhalványult. Nem túlzok, ha azt mondom: friss diplomás színészként valósággal elmenekültem Pozsonyból. De később a kassai Thália Színházból is. Úgy éreztem, ez nem az én világom. És nemcsak a nulla pénz miatt. Könnyű szívvel hagytam el a pályát, mert a zene és a kulturális rendezvények szervezése sokkal jobban érdekelt. És úgy gondoltam, ha valaminek jönnie kell, az úgyis megtalál. Addig pedig hívom-hozom a művészeket Királyhelmecre. Előadás után közülük nem eggyel reggelig ültünk és beszélgettünk a borozóban. Csodálkozva kérdezték: „Te ki vagy, mit keresel itt?” Engem ez feltöltött. A színházzal tehát, ilyen formában, megmaradt a kapcsolatom, csak a játék öröme tűnt volna el az életemből, hogy én is közönség elé lépjek valamilyen darabban. 

Mintha száműzte volna magát a színészi pályáról. 

Én ezt nem így éltem meg. Annyi mindenre képes az ember! Ha akar, helyt tud állni több minőségben. Panyi Milka is nagyon akarta, hogy játsszak, amikor nem játszottam. 

Szlovák nyelven, szlovák társulattal a főiskola elvégzése óta most játszik először. 

A Ványa bácsi próbái alatt megint úgy éreztem, semmit nem tudok a szakmáról. Ezen a pályán gyakran meginog az ember. 

Kitől kapta a felkérést Asztrov szerepére? 

Előbb a színházból hívtak fel, hogy hallották, van egy álmom, szeretnék egyszer Alexander Bártával játszani, és hogy ez az álom most valóra válhat. Ő lesz Ványa bácsi, és azt szeretné, ha én lennék Asztrov. Egy tévéműsorban kérdeztek meg pár évvel ezelőtt, hogy van-e valamilyen szerepálmom. Mondtam, hogy az nincs, de egyszer szívesen lennék Nyuszi partnere, mert nagyon szeretem őt. Nyuszi pedig látta ezt a műsort, és beajánlott a produkcióba. A Tháliában épp szabad voltam, nem próbáltam, forgatni sem forgattam, így kisebbnagyobb megszakításokkal hat hétig Pozsonyban voltam. 

Milyen rendező Marián Pecko? 

Jó. Az egyik legjobb azok közül, akikkel eddig dolgoztam. A besztercebányai színház igazgatója. Tapasztalt, keménykezű rendező. Ötször akartam visszaadni a szerepet. 

Nem lep meg. 

De miatta! Mindenben igaza volt, de úgy éreztem, nem tudom megcsinálni, amit kér tőlem. Ilyen még nem fordult elő velem. Minden észrevételét elfogadtam, igaznak találtam, önmagamat gyilkoltam. Meg is mondtam neki, az a bajom vele, hogy nagyon felkészült. Jobb lenne, ha kicsit kevésbé lenne az. Furcsán nézett rám. Nem értette, hogy viccelek vele. Segített volna rajtam, ha kevesebbet tud a szerzőről, a darabról, a figurákról. Akkor nyugodtabban dolgozhattam volna. 

Nem mintha nem érezné közel magához Asztrov alakját. 

Tetszik a szerep. Csehovot is szeretem. Elolvastam négy darabját, hogy újra képben legyek. De húsz éve nem játszottam szlovák nyelven! 

Csak színpadon nem. 

Egy sorozatra másképpen áll be az agy. Lehet, hogy ott összességében több szöveg van, de mindig csak egy rövidebb részt kell megtanulni, amit aztán kidob az agy, és jöhet a következő adag. A színház egészen más. Három-négy komoly monológom van a darabban, szenvedtem rendesen. Aztán jött a viaskodás a szereppel és a harc a rendezővel. Ő laza orvost akart látni, aki tisztában van azzal, hogy mit csinál. Én is ilyen vagyok, laza fickó, de ezt a legnehezebb eljátszani. A lazaságot. Nem ment. Egy héttel a bemutató előtt sikerült először. De volt egy konfliktusunk. Nagyon kemény. 

Olyan „nádasdipetis”? 

Engem sokáig lehet cseszegetni, hogy jobb legyek és még jobb. Sokáig hallgatok, figyelek, nem szólok vissza. De ha betelik a pohár, elég! Felállok és elmegyek. Van egy jelenet, amikor Ványa intim helyzetben talál Jelena Andrejevnával. A rendező a zongorára komponálta meg azt a brutálisan szép jelenetet, ahogy ölelkezünk ketten. S akkor váratlanul megjelenik Ványa, csokorral a kezében, és meglát bennünket. Zavarában azt kérdezi: „Szép időnk van, ugye?” Én meg jelzem neki, hogy menjen gyorsan, hagyjon magunkra. A rendező azt kérte tőlem, hogy támadásba lendülve küldjem őt a francba, hiszen bűnös vagyok. „Csinálja már!” – szólt rám ingerülten, én meg, hogy nem, nekem kell itt egy pillanatnyi szünet, hiszen intim helyzetben talált az általam is szeretett nővel. Ne ordítsak, mondta a rendező, de maga is ordít velem, feleltem. Hat hete próbálunk, és még sehova nem jutottunk, mondta, mikor akar végre játszani? Kibuktam nagyon. Nekem itt kell egy másodpercnyi szünet, hogy érezhessem, Ványa rajtakapott valamin, amivel fájdalmat okoztam neki. Ezt a pillanatot nem hagyhatjuk veszni. Ezt láttatni kell. Muszáj. Kirohantam a színpadról, a többiek meg szaladtak utánam, hogy ez az igazi magyar virtus, ezt rajtam kívül senki nem merte volna megtenni. Aztán visszamentem, kezet fogtunk a rendezővel, és folytattuk a próbát. 

Mintha semmi sem történt volna. 

Csak éppen sírógörcsöt kaptam. Ömlöttek a könnyeim a Jelena Andrejevnát játszó partnernőm vállára. Feljött a rendező a színpadra, és azt kérdezte: „Tíz perc szünet?” Igen. Reszkettem a sírástól. Közben mindenki előtt elnézést kértem tőle, hogy maga a főnök, tudom, de ezt nem teheti velem! Később elmondta, sok mindenre megtanítottam őt azon a napon. Nagyon jól végződött a munka. Máskor, másnál több ötletemet is meg tudtam valósítani, itt csak ezt az egyet, de ez nagyon fontos volt nekem. 

Magyarul: betörték, akár egy csikót. 

Ez a fickó tényleg betört. Aranyos fiú vagyok, de ha semmi mást nem kapok, csak cseszegetést, akkor egy idő után bekattanok. Nekem tudnom kell, hogy jó úton haladok. Velem ezt éreztetni kell. A bemutató előtt öt nappal aztán feljöttem. Egyébként Nyuszi is ilyen. Ő is a végére érkezik meg. 

Shakespeare-rel szólva: minden jó, ha a vége jó. 

Boldog is vagyok nagyon. Jöhet a nyár. Nem vagyok nagy utazó, de lehet, hogy egy hétre elmegyünk a tengerhez. Én egyébként otthon is jól érzem magam. Nekem Királyhelmec a Kilimandzsáró és a Földközi-tenger. Nem is nagyon vágyom máshova.

A szerző a Vasárnap munkatársa