Ismét cseh filmben játszhatott

Hét évvel az olimpiai győzelme után Ján Zachara befejezte aktív sportolói pályafutását. Edzőként dolgozott tovább, és még ma, kilencvenegy évesen is lejár az ökölvívóterembe. Nádasdi Péter személyesen ugyan nem találkozott vele, ám a szerepre való felkészülés során több híradófilmet és dokumentumjelentést megnézett róla.

Az 1961-es havířovi bányaszerencsétlenséget feldolgozó Dukla 61 után, amelyben egy szlovákiai magyar bányászt játszott, aki szerencsésen túlélte a katasztrófát, várható volt, hogy Ondříček újra hívni fogja. Megrázó alakításával nemcsak a cseh filmesek, az ottani közönség figyelmét is felhívta magára. Hol és hogyan érte utol a rendező újabb felkérése?

A produkcióból hívtak fel, hogy David számol velem az új filmjében. Közölték azt is, hogy Zátopek barátját, Ján Zacharát fogom játszani. Valahol útközben ért a hír. Autóban ültem, vezettem.

Félreállt pár percre?

Örülni? Ment az nekem anélkül is. Ez volt a visszaigazolása annak, hogy a rendező elégedett volt a korábbi munkámmal. Jólesett nagyon. De el is kezdtem magamban azon gondolkodni, hogyan lehet egy ilyen szerepre a legteljesebben felkészülni. Először természetesen utánanéztem, hogyan nyert Ján Zachara olimpiai aranyat. Tudni akartam azt is, hogy milyen ember. Sok mindent kinyomoztam. Az első meglepetés akkor ért, amikor megtudtam, hogy pehelysúlyban versenyzett. Nekem ahhoz le kellett fogynom egy kicsit. Láttam róla egy videót, hogy még most is mennyire szívós és milyen fitt. Hogy a kölykök, akikkel foglalkozik, nem bírják a tempóját. Hihetetlen fazon. Mentorként nagyon sok fiatal példaképe lehet.

Mindez, gondolom, elég impulzust adott ahhoz, hogy meg se álljon az első edzőteremig.

Pontosan ez történt. Előbb a színházban kezdtem el érdeklődni, ki tudna egy jó edzőt ajánlani. Illés Oszkár kollégám segített ez ügyben. Szepsiben talált nekem egy srácot, aki segített a felkészülésben. A forgatás helyszínén meg is dicsértek, mert ott már külön oktató várt, aki csak velem foglalkozott. Ő mutatta meg, milyen pozícióba kell beállnom a kamera előtt. Brünnben, a régi stadion mellett egy valahai pionírtáborban építették fel a helsinki olimpiai falu egy részét. És milyen a sors? Anyukámék a hetvenes években mint pioníroktatók ott voltak felkészítő tanfolyamon, ahol forgattunk.

Főiskolás évei előtt vagy akár az azt követő időszakban volt a kezén bokszkesztyű?

Soha.

Most hogyan érezte magát „harci díszben”?

Nagyon viccesen. Főleg a tréninget kellett volna felvenni. Nem áll tőlem távol a sport. Napi tíz kilométereket futok. Szepsiben is felnézett rám a srác, amikor elmondtam neki, hogy milyen időt teljesítek. Akkor bírni fogod a tempót, mondta elismerően. Csakhogy a boksz teljesen más. Nem az ütések miatt, hogy miképpen dolgozik a karod, az öklöd, a vállad, az egész tested. A légzéstechnikát kell elsajátítani. Nem mehetsz fejjel a falnak. Nem vagyok híve az agressziónak. Gyűlölöm a verekedést, de ha bekerülsz a ringbe, és sportként tekintesz a bunyóra, el tudod különíteni a bokszot a verekedéstől, akkor az valami csoda, hogy mennyire kondicionál. Formában tart, épen tart. Már az alapja is, az ugrókötél. A stabilitásodat, a felgyorsulásodat fejleszti. Amikor fociztam, nagyon sokat ugróköteleztem. Ez tehát nem volt tőlem idegen. De az ökölvívók más tempóban csinálják.

Kamaszként, ahogy elképzelem, nem volt ijedős fiú. Bele tudott állni egy-egy bunyóba.

De az mégiscsak más volt. Főleg a kilencvenes években. Azt az időszakot nevezem én cowboy korszakomnak. Keleten, főleg azokban az években, az ember akarva-akaratlanul belekeveredett különböző csetepatékba. Arra most egyáltalán nem építhettem. A kamera rögtön észreveszi, ha nem olyan a testtartásod, mint egy igazi bokszolónak. Ott kategorikus szabályok vannak. Van egy alap, egy kéztartás, ahogy az arcodat, a fejedet véded. Van pár mozdulat, amit használsz és kombinálsz. Egy horognál, egy egyenesnél, egy bal- vagy jobbegyenesnél. A lényeg az, hogy így, ebben a stílusban sosem verekedtem.

Az edzések során vagy már a kamera előtt megúszta sérülés nélkül?

Meg. Nagyon jó volt az ottani felkészítőm. Állta a sarat, az ütéseimet. Meccset nem kellett játszani, csak tréninget kellett mutatni, és ő volt a sparing partnerem, az edzőtársam. Kick-box világbajnok volt. Én csak ütöttem, ő meg nevetett.

Két évvel a Dukla 61 forgatása után milyen volt az első három perce, amikor már ott állt David Ondříček előtt, aki a legjelesebb cseh filmrendezők egyike?

Nagyon megörültünk egymásnak. David igazán közvetlen ember. Nagy Slávia-drukker, s mivel én is követem a csapat menetét, folyamatosan küldjük egymásnak az SMS-eket. A forgatásra úgy érkeztem, mint korábban. Bele a közepébe. Baráti beszélgetésre csak később kerülhetett sor köztünk. Nagy volumenű film a Zátopek, erős koncentrációt igényelt mindenkitől.
 

Kemény fiút játszik megint. A Dukla 61 bányászaként is komoly fizikai erőt kellett mutatnia, hiszen termelte a szenet rendesen, és a fejtőgép sem kapanyél súlyú, de az ökölvívás is komoly fizikai felkészültséget követel.

Azt azért el kell mondanom, hogy amikor Attilát, a bányászt kellett megformálnom, David elképzeléseit kicsit felülírta a magyar temperamentumom. Azért lettem olyan a filmben, amilyen. Azóta látja bennem a nyers erőt, de tudja, hogy nem vagyok olyan vad, mint amilyennek esetleg első látásra tűnök. Ha másra lesz szüksége belőlem, ha úgy hozza a sors, szívesen megmutatom egy másik arcomat is. A véletlen műve, hogy ebben a filmben is erősnek kellett lennem. De nem érzem magam beskatulyázva.

Ján Zachara emberi nívójából is kiderül valami a filmben?

Nagyon örülök, hogy erre is adódott lehetőségem. Több riportot láttam vele, és elmondhatom: nagyon intelligens öregúr. Bár sokáig veretlen volt, nem sokkal az olimpiai arany után abbahagyta a versenyzést. Fiatalokkal akart foglalkozni. Jó humorú, vicces ember, ezt próbáltam érzékeltetni a Zátopekkel való közös jelenetben is. Ők ketten jó barátok voltak. Egy napon szereztek aranyat Helsinkiben. Zachara megnyerte a meccset, Zátopek az első futószámot. Provokálták is egymást, hogy kinek lesz több aranya. De lesz egy nagyon érzelmes rész is a filmben, amikor Zátopek célba ér. Azt mindenki megkönnyezte. A forgatáson pedig mind az ötszáz statiszta. Ott meg tudtuk mutatni azt is, hogy mennyire együtt lélegeztek, mennyire drukkoltak egymásnak ezek az élsportolók.

Most, hogy a befutást említette, lelki szemeim előtt megjelent a Dukla 61-ből az a jelenet, amikor a bányaomlás után feljönnek a föld gyomrából az életben maradt bányászok, a feleségek, családtagok pedig rémült arccal várakoznak a bánya bejáratánál, mert még nem tudják, ki az, aki túlélte, és ki az, aki életét vesztette a katasztrófa során.

Bizonyos értelemben rímel a két jelenet. A brünni statiszták nagyon szépen szerepeltek a filmbeli olimpiai stadionban. Voltak köztük külföldiek is, mint anno a helsinki drukkerek között.

Jelezte David Ondříček a bányászfilm utolsó forgatási napján, hogy a következő filmjében is lesz majd szerepe? Hiszen az idő tájt már készült a Zátopekre. A cseh lapok akkor már megírták azt is, hogy Václav Neužil játssza majd a világhírű futót.

Nekem akkor még nem jelzett semmit. Csak az jutott el hozzám, hogy amikor vágta a Dukla 61-et, elégedett volt a jeleneteimmel.

Szerényen fogalmaz. Karlovy Vary fesztiválján én azt hallottam tőle: „Remek színész a Péter.”

Mit mondhatnék erre? Örülök, hogy ez a véleménye rólam.

Václav Neužilt milyennek látta a felvételek során?

Nagyon felkészült volt, pontosan akarta végigvinni a karaktert. Ő is fogyott valamennyit a szerepéhez. Láttam rajta, hogy mindenét odatette. Zátopeknek, amikor rákapcsolt, ezt több fotó is bizonyítja, valósággal eltorzult az arca. Nemcsak a riporterek, a nézők közül is sokan megmosolyogták, milyen képet vágott futás közben. Aztán a végén sírva ünnepelték őt.

Mit érez most, a forgatás után? Meg tudta valósítani mindazt, amit bele akart vinni a szerepébe?

Bízom benne. Remélem, a rendező is elégedett lesz velem. Nem szeretnék csalódást okozni neki.

A szerző a Vasárnap munkatársa