Húsvét másnapja

Minden évben, ahogy közeledik a húsvét, eszembe jut ez a kis történet. Mifelénk úgy tartják, vagy éppenséggel úgy tartották, hogy húsvét másnapján, vagyis kedden a lányok-aszszonyok igyekeznek visszaadni az előző napon kapott vizes sérelmeket a legényeknek. Mint ifjú házasember húsvéthétfőn nemcsak a nejem úszott a sok kútvíztől, hanem a szomszédasszony, a rokonság, a barátaim lányai, aszszonyai is. Valahogy mindig azt éreztem, hogy akiket úgy istenigazából meg szoktam öntözni, el is várták az igazi, a valódi locsolást. Akkoriban egy kicsit büszke is voltam erre a szokásomra, de egyszer majdnem ráfizettem. Az egyik ilyen húsvéthétfőn egy kicsit talán túllőhettem a célon. Meglehet, hogy több víz volt a kannákban, mint máskor. Meglehet. Nos, másnap, tehát húsvét utáni kedden feledve már a tegnapi napot is, éppen indultam munkába, mikor véletlenül észrevettem a nagy készülődést. A kedves feleségem, a szomszédasszony és az unokanővérem elálltak minden kivezető utat, mégpedig bögrékkel, kannákkal felfegyverkezve. Nem volt irigylésre méltó a helyzetem. Megkergettek néhányszor, de nem sikerült a tervük, végül beszorítottak a fürdőszobába. Na, onnan aztán se ki, se be. A harcias amazonok büszkén őrizték az ajtót. Majd csak elkapnak, gondolták, innen már nincs menekvés. Ám engem sem ejtettek a fejemre, találtam lehetőséget. A WC ablaka. Még jó, hogy vékony gyerek voltam, nem okozott gondot a fel- és kimászás. A leereszkedés viszont egy kicsit kínos volt. Két és fél méteres magasság, kapaszkodás a semmiben, és a szomszédok furcsa tekintete... Végül is átvészeltem. Nem szóltam senkinek, mosolyogva mentem munkába. Várhatsz babám, elvárhatsz! Találkozunk estére. Este azonban újból meg kellett tennem ugyanazt az utat, annyi kis különbséggel, hogy akkor meg visszafele. Az ajtó ugyanis be volt zárva. Belülről. De kiálltam a próbát. Hát, ilyen volt egyszer, valamikor a 70-es években egy húsvétkeddem. Azóta csak kölnivízzel közelítek a hölgyekhez, azzal is módjával. A valódi húsvéti locsolást azonban a fiam folytatja – úgyhogy, jaj nektek, lányok, asszonyok!