Hosszú éjszaka – klingonnyelv-tanfolyammal

TALLÓSI BÉLA

Viliam Klimáček írta és rendezte a pozsonyi Elledanse alternatív színház új, Hosszú éjszaka című előadását. Miért menekülünk abba a világba, amelyet a sci-fi filmekből ismerünk, és miért nem érezzük kényelmesen és jól magunkat abban a környezetben, amelyben élünk? – az előadás ezekre a kérdésekre keresi a válaszokat.

Az Elledanse és a GUnaGU Színház első együttműködésével született előadás kaotikus világunkat mutatja be öt szereplő sorsával. A címben jelzett hosszú éjszakán találkoznak. Sorsuk egybefonódik, és tragédia felé sodródik. Érzelmeik káoszában ugyanis könnyen manipulálhatókká válnak.

Prózában, táncban, koreografált mozgásban elevenedik meg a sorsdöntő éjszaka, amelynek végén egészen más karakterekként eszmélnek fel. A mozgásban kivetülő jellemváltozást Šárka Ondrišová koreográfiáján keresztül érzékelheti a néző.

A történések klipszerűen váltakoznak. Fehér falú boncteremben kezdődik az előadás, ahol a boncmester (Kassai Csongor) egy idegen (külföldi) nő (Michaela Čillíková) holttestét boncolja éppen, közben verseket költ és mond diktafonba kedvese születésnapjára.

A következő jelenetben egy fiatal házaspár (Bárdos Judit és Martin Meľo) próbál egymáshoz közeledni, ám együttlétüket lehetetlenné teszi, hogy folyton felsír a gyerek. Mindennapjaikat pedig a mélyen vallásos idős, szenilis mama (Kassai Csongor) teszi elviselhetetlenné.

Aztán megjelenik a színen egy fiatalember (Horján Viktor), akinek jöttét ufók kísérik. Határozott fellépéssel a Star Trekből ismert klingon nyelv alapjait próbálja elsajátíttatni előbb a közönséggel, majd egy klingonnyelv-tanfolyamba vonja be azokat, akik sorsa egybeforrott a hosszú éjszaka során.

Az előadás a komédia és a tragédia határán egyensúlyoz. A humor és a megdöbbentés eszközeivel bombázza a nézőket. A megtévesztő tanfolyam során a félelem érzéséből a felszabadulás érzésébe vezeti a nézőt, majd vissza, fura érzelmi hullámzással.

A hosszú éjszaka részesei a nézők is, s nemcsak azért, mivel a klingontanár igyekszik bevonni őket is a tanfolyamba, hanem mivel azokra a fóbiákra ismerhetnek rá, amelyek a mindennapokban is szorongatják őket. A néző előtt pergő eseményekből ugyanis kiviláglik, hogy a figurákat – mindaddig, amíg a klingon nyelvvel, rítusokkal és szellemiséggel nem foglalkoztak – nem volt, ami összekösse, nem tudtak kapcsolatot találni egymáshoz, nem leltek kiutat a kusza világból, s nem látták a jobb jövőbe vetett reményt. Ám minél szorosabb lesz kapcsolatuk az új nyelvvel, annál szorongatóbb klipekben térnek vissza a szereplők. S minél inkább kifelé mennek a hosszú éjszakából, annál határozottabban érzik, hogy a találkozásukkal megteremtődik egy szép nap a halálra. Megtalálják az áldozatot is: a klingon nyelv terjesztése ellen ágáló idegen nőt (akit az első klipben holtan láttunk a boncasztalon). S mire a szereplők felismerik, hogy a nyelvvel, amelyben a szebb napok reményét vélték látni, a kirekesztő-uszító eszméket sajátították el, megtörténik a tragédia. Újra átgondolva a látottakat, minden más értelmet kap. Az anekdota az alkalmazkodó békáról, amely kétféleképpen viszonyul a forró vízhez. Vagy a lány (Bárdos Judit) és a mama (Kassai Csongor) viszonya. De a néző viszonya is a látottakhoz, illetve az átéltekhez.