Hogyan látják a hetvenéves Grendel Lajost ismert szlovákiai magyar irodalmárok

„Az égen szlovákiai magyar nap ragyog” 

A Grendel-életmű elsődleges jelentősége már az első regényében megmutatkozott: finom iróniával dekonstruálta a „szlovákiai magyar” fogalmát – emeli ki Csanda Gábor szerkesztő, a Madách Egyesület elnöke. „Az Éleslövészet erre vonatkozó emblematikus mondata így hangzik: »Az égen szlovákiai magyar nap ragyog.« Ugyanennek a könyvének a fülszövegében írja: »Erős várunk az irónia« – amit azóta is meggyőzően hol védelmez, hol pedig ostromol. De mindettől függetlenül szerintem az a jó a Grendel-szövegekben, ahogyan könyvei sorra, egymást váltva, időnként nagyon meredek fordulatokkal (majdnem) mindig élményszámba menőek. Ami nekem tetszik a prózájában, az a könnyed és természetes humora (mely egyébként őt magát is jellemzi), s ebben hasonlít Esterházy Péterre. Míg Esterházy humora és szellemessége intellektuálisnak és artisztikusnak tartható, Grendelé emberközelibb. » – Nagyon szép zoknija van, Bajza elvtárs« – mondja a Mátyás király New Hontban egyik szereplője, s az olvasó rögtön ráhangolódik erre a hangnemre.” 

Csanda Gábor hozzáteszi: a szakma nem tartja Grendelt a novellairodalom megújítójának, hozzá mégis ezek állnak a legközelebb. „Mindet nagyon szeretem, s időnként újra- és újraolvasom, de mind közül az 1992ben írt Az onirizmus tréfái 3. a kedvencem. Ha tanítanék, a novella műfajához jutva (sok más novella között) ezt hangosan fölolvasnám a diákjaimnak. Na, körülbelül így néz ki egy tökéletesen eltalált novella, amiből egyetlen mondat vagy szó sem húzható ki – mondanám utána. Más, mint a Camus-novellák, más, mint a Hemingway-novellák, de ugyanúgy nagy atmoszférával jellemeznek egy sajátos földrajzi helyszínt, s a szereplőiket. A párbeszédeknek (akárcsak a regényeiben) itt is megkülönböztetetten fontos szerepük van.” 

Elviselhetetlenül könnyűvé válik itt a lét 

„Grendel Lajos prózájának egyik sajátossága a különböző magyar és világirodalmi hagyományokkal, beszédmódokkal való párbeszédkészség” – véli N. Tóth Anikó prózaíró, aki a valóságanalóg és a fantasztikus elemek termékeny keverését vagy éppen a fiktív és valóságos világok határainak feloldását is jellemzőnek tartja Grendel műveire. „Állandó témái – a provinciális, a kisebbségi, az értelmiségi lét válságai, fonákságai, a 20. századi történelmi kataklizmáknak kiszolgáltatott kisember hányattatásai, a politikai hatalom- és rendszerváltozások abszurditásai – folyton változó nézőpontokból tárulnak fel, miközben az irónia és a paródia gesztusai relativizálják és kiforgatják a szilárdnak hitt értékeket, igazságokat. Prózaírói teljesítménye a korai pályaszakasztól fogva folyamatosan tekintélyes értelmezői visszhangot volt képes kivívni. A fordítások révén számos nyelv és kultúra részére hozzáférhetővé váltak a Grendel műhelyében felállított kelet-középeurópai sorsképletek”. 

N. Tóth Anikó a Bőröndök tartalma című novelláskötetet és a Nálunk, New Hontban című regényt emeli ki a gazdag életműből. „A grendeli bőröndben lebilincselően bizarr történetek lapulnak a 80-as évekből/ről. New Hont-i polgárként pedig nap mint nap szembesülök a szlovmagy imago regionis meghatározta léthelyzetekkel, karakterekkel, gondolkodásformákkal. A grendeli humor jóvoltából elviselhetetlenül könnyűvé válik itt a lét”. 
 

„Bármi jön is ezután, az már csak ráadás lehet” 

Beke Zsolt kritikus, a Dunszt online kulturális magazin főszerkesztője szerint a Grendel-életmű elsődleges jelentőségét, jelentését azért nehéz meghatározni, mert egy nagymértékben rétegzett életművel állunk szemben, amelynek egyes rétegei különkülön is jelentősek, ráadásul egymásra is épülnek. „Ha műfajilag nézem ezt a rétegzettséget, az esszék, a novellák és a regények viszonylatában is jól látszik, hogy mennyire nehéz kiemelni közülük egyet. Ehhez kapcsolódik egy másik szempont: hogy Grendel a gondolkodás milyen széles horizontjáról volt képes csatlakoztatni életművéhez irodalmi, irodalomelméleti, filozófiai, történelmi, politikai stb. in- és outputokat. Mindehhez pedig változatos irodalmi/narrációs alapképleteket alkalmaz legjobb szövegeiben, kezdve a bonyolultabb szövegirodalmi kísérletekkel, s bezárva az olvasóbarát, történetközpontú írásokkal. Mégis, a vázolt komplexitáson túl talán a változás képessége az, amit kiemelnék, annak kétséget kizáró előnyeivel és természetesen vele járó hibáival együtt (melyek az utóbbi időben kissé megszaporodtak).” Beke Zsolt számára az Éleslövészet a személyes kedvenc. Választásának indoklásaként a regény zárlatát idézi. 
„Az elbeszélő apja mondta egyszer: – Rettenetesen groteszk volt. Én mégis akkor értettem meg, hogy tényleg vége… Hogy bármi jön is ezután, az már csak ráadás lehet. Alighanem ez a vallomás az, amit kerestünk, s ami kiindulópontnak megfelelhetne.” 

Beke szerint, ha jobban meggondoljuk, a regény ismeretében mindez ugyanarról szól, amit fentebb elmondtunk: „S ez az a rendszeres »végekkel« tarkított folyamat, amelybe beilleszthető Grendelnek az életpálya korai és középső szakaszában művelt novellisztikája, esszéisztikája vagy épp a Négy hét az élet.” 

Munkássága ma már irodalomtörténeti tényező 

Németh Zoltán költő, irodalomteoretikus összmagyar kontextusban vizsgálja Grendel jelentőségét. „A kortárs magyar irodalomtörténet-írás számára evidencia, hogy az 1970-es években a magyar irodalomban teljesen új hang és nyelvfelfogás jelentkezett. A posztmodern prózafordulatnak nevezett jelenséget elsőként Mészöly Miklós, Esterházy Péter, Nádas Péter, Tandori Dezső, Lengyel Péter, valamint a határon túli irodalomból Grendel Lajos műveiben találta meg a kritika. Vagyis Grendel munkássága ma már irodalomtörténeti tényező, s a posztmodern prózafordulat mellett egyes műveit összefüggésbe hozzák a történelmi regény megújítására tett kísérletekkel is. A szerzőről monográfia is született a Kalligram Kiadó Tegnap és Ma sorozatában Szirák Péter jóvoltából, regényeit több tucatnyi kritika és tanulmány, szakdolgozat és doktori disszertáció értelmezi és értelmezte. A szlovákiai magyar irodalom kontextusában az irodalmi progresszió mellé a szellemi progresszió is társult: Grendel volt az, aki jelentős társadalmi-politikai szerepet vállalt 1989-ben, a rendszerváltás után vitákat generált a Husák-rendszer hivatalos, elavult realizmusfelfogásának képviselőivel szemben” – magyarázza Németh Zoltán, aki azt is fontosnak tartja megjegyezni, hogy Grendel Lajos az egyetlen szlovákiai magyar író, aki a szlovák irodalomnak is részévé tudott válni, és akinek regényei szinte egy időben jelentek meg magyarul és szlovákul Karol Wlachovský fordításainak köszönhetően. „Neve összeforrt a Kalligram Kiadóval, amely az egyetlen szlovákiai magyar kiadóként képes volt kitörni a regionális meghatározottságokból, és vált jelentős magyar, szlovák, sőt közép-európai rangú szellemi műhellyé.” 

Grendel regényei közül Németh Zoltán az Éleslövészetet (1981), a Galerit (1982), az Áttételek (1985) trilógiáját és a Szakításokat (1989) emeli ki, valamint két novelláskötetét, a Bőröndök tartalmát (1987) és Az onirizmus tréfáit (1993). „Főleg az Éleslövészet töredezett világa, valamint a Galeri mély emberismerete rezonált még bennem sokáig.” 

A vérbeli irodalom számot tud vetni az idővel 

„Hogy Grendel Lajos hetvenéves lett, az természetesen hihetetlen. Szerencsére az irodalomnak nincs kora, örökifjú és koravén egyszerre, s épp ezért egyáltalán nem kell törődni a szerzők korával. Az viszont, amit Lajos átemelt ebbe az időtlenségbe, sok tekintetben lenyűgöző – vallja Száz Pál író. – Időtlenség alatt nem a márványmerevségű örökkévalóság értendő, ellenkezőleg, inkább lebegő, olykor esetleges illékonyság. Az irodalom ideje ugyanis nem mérhető, a szövegek megszólalnak, beszélnek, mesélnek, pofáznak, de mindig csak az olvasás pillanatnyiságában, mely csak látszólag ismételhető meg. Hisz ma nem úgy olvasom a Nálunk, New Hontbant vagy a Négy hét az életet, mint évekkel ezelőtt, röviddel a megjelenésük után.” 

Száz Pál szerint csak az az irodalom lehet vérbeli és értékes, amely számot tud vetni az idővel. „Lajos művei ezt méltán bizonyítják. A Tömegsírban az idő mint egy érthetetlen morze-nyelven kopogó kísértet jelenikmeg,melyrőleldönthetetlen,hogy nem csak a hétköznapi profanitás lepedőjébe bújt tréfacsinálóról van-e szó. A Nálunk, New Hontban című regénybenúgyrétegződikazidő,mint a fal málló vakolata, a toprongyos lemeztelenedés alatt minduntalan a régi, elfeledett, elhallgatott sztorik mintázatai rajzolódnak ki – ám ha jobban megnézzünk, átüt a ma mázán is. A Négy hét az élet – számomra a Grendel-életmű kulcsdarabja – leszámol az idő kisded játékaival. Kifordítja, levedli, önmagát eszi meg, mint az uroborosz. Ezek a regények mind filozofikusak, mégsem filozofálnak, ellenkezőleg: olvasói tapasztalatom szerint, miután e könyvek közepére érünk, már letehetetlenek, s egyáltalán nem veszik tekintetbe az olvasó fáradságát, a késői időt vagy a koránkelést: be kell fejezni, kész, aludni úgysem hagynak.” 

A tavaly megjelent Bukott angyalok Száz Pál szerint megkülönböztetett figyelmet igényel. „Ellentétben a sajtóban megjelentekkel, nem a ligetfalui mészárlásról szól, hanem a túlélés kínjáról, arról a billogként beégő traumáról, amelyet a túlélő haláláig magában hordoz, és amelyet a Soá vagy a srebrenicai népirtás túlélői is ismernek. A különös narratív keretezés ugyanakkor a történetet el is bizonytalanítja. Kockázatos vállalkozás a könyv, mondhatni, szinte meztelen: csupasz, puszta. Igazi egzisztencialista regény, melyről mindeddig azt hittem, inkább csak esztétikai diskurzusok tárgya, nem a vérbeli irodalomé. Lajos könyve cáfolja e vélekedést. Isten éltesse a szerzőjét!” 

Grendel Lajossal holnapi lapszámunkban, a Szalon mellékletben olvashatnak interjút.