Hiszen csak dugás?

Jó könyv alapján rossz filmet készíteni alighanem könnyebb, mint rossz könyv alapján jó filmet. Hogy csak a kortárs világirodalomból említsünk példát: Bret Easton Ellis Amerikai Psychója mérföldkövet jelent a regénypoétikában, filmadaptációja viszont nézhetetlen, csakúgy, mint a Robert Coover zseniális elbeszéléséből (A pótmama) készült, szoft-pornóra hajazó alkotás (The Babysitter), de említhetnénk Shirley Jackson hidegleléses novelláját is (Az autóbusz), amelyből Janisch Attila készített felejthető filmet, Törőcsik Marival a főszerepben (Hosszú alkony). Az azonban meglehetősen ritka, hogy egy közepesnek is alig nevezhető regényből (Hanif Kureishi: Intimitás; 1998) katartikus film készüljön (Patrice Chéreau: Intimitás; 2001).

A pornográfia a maga módján megőriz valamit az emberi drámából – írta Susan Sontag. Mély emberi drámával találkozunk az Intimitásban is, pedig a cím ellenére a filmből hiányzik a meghittség. Egy elvált férfi szerdánként találkozik egy nővel. Semmit sem tudnak a másikról, nincsenek elvárásaik a másikkal szemben, nem beszélgetnek, nem becézik egymást. Szeretkeznek. Gyorsan, ügyetlenül és kapkodva: még az óvszer felhúzása sem megy könnyen. A gyönyört keresik? Vagy inkább csak őszinteségre vágynak, jobb híján testi őszinteségre? Milyen lehet az a hiány, az a „mélyvilági kín”, az a kínzó magány, ami elől ilyen zilált tízperces aktusokba menekülnek?

„Édes istenem, taníts nemtörődömségre” – mondja a könyv férfi-elbeszélője, aki tíz év után elhagyja családját, és megpróbálja megtalálni helyét a világban. Nem megy könnyen, hiába győzködik barátai, hogy nem kell olyan nagy felhajtást csapni a hűtlenség körül, „hiszen csak dugás”.

A feszes ritmusú film után kiábrándító élmény elolvasni az alapjául szolgáló regényt. Ami a forgatókönyvből jó érzékkel kimaradt, az a könyvben az olvasóra van zúdítva, szűrő nélkül: közhelyszerű eszmefuttatások a testi szerelemről, kultúrklisékkel tarkítva. Az olvasó számára az egyetlen kihívást a fordító vagy a „játékos kedvű” szerkesztő által a szövegben hagyott hibák (nevezzük feladványoknak) kiszűrése jelenti, bár a regény egyéb hiányosságai mellett talán már szóra sem érdemes, hogy William Styron regényének (Sophie’s Choice) magyar címe nem Sophie választása, vagy hogy mit is jelentenek az olyan szókapcsolatok, mint kulturálatlan időpont, politikus viselkedés stb.

Megtudható viszont, hogy a „vágy rettentően felzaklató”, s hogy „a gyötrelem és a konfliktus az élet velejárója”. Forradalmi gondolatok, Kureishi tudhat valamit az életről, ez kétségtelen. Mégis jó lenne azt hinni a sok bárgyú életbölcsességet és banális mondatot olvasva, hogy a szerző ironizál. Sajnos nem.

„Asztal alatt kekszre ácsingózó kutya vagyok” – mondja egy helyütt az elbeszélő. Na igen. Én meg egy lépre csalt olvasó, aki két órát elpazarolt egy minősíthetetlen „bestsellerre”.

(Hanif Kureishi: Intimitás; Ulpius-ház, Budapest, 2001; 132 oldal)

Hanif Kureishi (1954) Angliában született, pakisztáni apa és angol anya gyermekeként. ĺrói pályája elején Antonia French néven pornográf regényeket írt, majd a Royal Court Theatre-ben dolgozott jegyszedőként (később a színház házi szerzője lett). Nevét a mozi szerelmesei is ismerhetik: ő rendezte a London megöl engem c. filmet, s a regénye alapján készült Intimitás pedig elnyerte a Berlini Filmfesztivál Aranymedve díját.