Szombat: 7 órakor kezdődik ötórás zenés, publicisztikai magazinunk, a Hétről hétre, amelyben visszatérünk a hét politikai eseményeihez, a koalíciós tanácsban történtekhez és a Kovács-Kukan találkozóhoz.
Hétvégi programok
Vasárnap 7 órakor hírekkel és sportösszefoglalóval indul közvetítésünk. 8 órakor kezdődik Lacza Tihamér Kaleidoszkóp című műsora, amelyben G. Kovács László történész felidézi az emigrációba kényszerült Kossuth Lajos alakját, Ozogány Ernő technikatörténeti szakíró most megjelent könyvéről beszél, Zirig Árpád költő pedig az egykori csallóközi vízi világra emlékezik. A műsorban bemutatunk egy muzsikus romacsaládot is. 9 órakor református félórával jelentkezik a Világosság, amelyben Tóth Árpád pozbai lelkipásztor szól a hallgatókhoz. 9.30-kor Tallózó. A 10 órai hírek után a Randevú jelentkezik Bartal Tímea szerkesztésében. A gyermekrészben megismerkedhetnek a farnadi néptánccsoporttal, majd a fényképekről és fényképezésről beszélgetünk. Az ifjúsági részben vendégünk lesz Makai zoltán, aki 2002-ben átúszta a La Manche-csatornát, a pozsonyi Színművészeti Főiskola elsőéves hallgatói, valamint Németh Kristóf színművész. A 14 órai hírek után Anyanyelvünk, Mayer Judit olvassa fel írását. Vajon szeptember elsején megnyílik-e Érsekújvárott az önálló magyar tannyelvű gimnázium? Ezt a témát járja körül a Nevelők fóruma 15 órától. Két kiváló népdalénekest, a nyitragesztei Brath Margitot és a nyitracsehi Kluka Margitot szólaltatjuk meg a Hazai tájakon fél négykor kezdődő adásában. Vasárnapi közvetítésünk a Köszöntő és a Napzárta után, 18 órakor ér véget. (B. E.)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.