Hétvégi programok

Szombaton reggel 8 órakor a Hétről hétre című publicisztikai magazint sugározzuk: szerkeszti Haják Szabó Mária. A műsorban jelentkeznek az állandó rovatok, ezenkívül a kétnyelvűséggel és az óvodai idegennyelv-oktatással is foglalkozunk. 11.05-kor kezdődik a Kaleidoszkóp, amelyben az egri vár viadalának 450.

Szombaton reggel 8 órakor a Hétről hétre című publicisztikai magazint sugározzuk: szerkeszti Haják Szabó Mária. A műsorban jelentkeznek az állandó rovatok, ezenkívül a kétnyelvűséggel és az óvodai idegennyelv-oktatással is foglalkozunk. 11.05-kor kezdődik a Kaleidoszkóp, amelyben az egri vár viadalának 450. évfordulója kapcsán szó lesz a 16–17. századi magyarországi végvárrendszerről, s a Fórum Intézet igazgatója elmondja, miért és hogyan költözött át az intézmény központja Galántáról Somorjára. Elhangzik egy beszélgetés is, amelyből kiderül, hogy a világegyetem anyaga nemcsak az ismert részecskékből, hanem azok ellenkező jelű töltéssel rendelkező ikerdarabjaiból is áll. Továbbá bemutatunk egy füleki férfikart. A déli híreket követően nóták szólnak 50 percben, majd a Téka című irodalmi magazinban Koncsol László nyilatkozik a magyar irodalmi Nobel-díj ürügyén, és megemlékezünk a 25 éve elhunyt Kormos István költőről. Fél kettőkor kezdődik a Társkeresők klubja, amelyben azt boncolgatjuk, mennyire kicsi a társkeresés lehetősége a falvakban. Utána hírekkel jelentkezünk, amelyet 14 óra 5 perckor a Slágerhullám követ. 15 órakor Hamingway: Az élet peremén című rádiójátékát közvetítjük. A 15.31-kor kezdődő népzenei összeállításban közreműködik a nyárasdi női népdalkör, Zámbó István citerás, a péderi Csitri leánykórus, a nyárasdi Sarló citerazenekar, a ghymesi hagyományőrző csoport, a losonci Pedagógiai és Szociális Akadémia leány népdalcsoportja, valamint a naszvadi Viza citerazenekar.

Vasárnap aktuális hír- és sportöszszeállítással indul az adás. 9 órától a Világosság című egyházi műsorban Haľkó József pozsonyi káplán szól a hallgatókhoz. Majd Tóth László udvardi lelkiatya segítségével bemutatjuk a Szlovákiai Magyar Hitoktatási Központot. Fél tízkor jelentkezik ismétlő műsorunk a Tallózó. 10 óra 5 perckor kezdődik gyermek- és ifjúsági magazinunk, a Randevú, amelyben kisiskolásokat kérdezünk a fényképezésről és a háztartásról. Az ifjúsági részben Nyitrára látogatunk, ahol szónokversenyt rendeztek, bemutatunk egy ifjú költőt, Csizmadia Gabriellát és egy Kínában járt leányt, Csáji Viktóriát. A zselízi gimnazistákat pedig a költészetszeretetről faggatjuk. 14.05-től az Anyanyelvünkben Simon Szabolcs olvassa fel nyelvművelő írását, majd a BBC magyar nyelvű adása jelentkezik. 15 órakor a Segítsünk! következik, amelyben elmeséljük egy dunaszerdahelyi család kálváriáját. 15.30-tól Hazai tájakon című néprajzi műsorunkban a gömöri Felsővály községbe látogatunk. (-art-)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?