Hétvégi programok

Szombaton délben hírekkel indítjuk közvetítésünket. 12 óra 15 perckor kezdődik Miklósi Péter társalgóműsora, melynek vendége dr. Misányik Tibor járási tiszti főorvos, az Állami Közegészségügyi Intézet dunaszerdahelyi hivatalának igazgatója lesz.

Szombaton délben hírekkel indítjuk közvetítésünket. 12 óra 15 perckor kezdődik Miklósi Péter társalgóműsora, melynek vendége dr. Misányik Tibor járási tiszti főorvos, az Állami Közegészségügyi Intézet dunaszerdahelyi hivatalának igazgatója lesz. 15 órától a Népek zenéje című sorozatban ez alkalommal a Tisza 83 citerazenekar, Sorbán Enikő, valamint az alsókálosi Németh Dénes és zenekara felvételeiből hangzik el válogatás. 15 óra 30 perctől a Tudomány világa köszönti a 80 éves Oláh György Nobel-díjas kémikust, és bemutatjuk Méry Zsuzsa biológust, dokumentum-filmrendezőt. A 16 órai hírek után zenés köszöntőnket közvetítjük. Ezt követően a Térerő jelentkezik. Vasárnap délben a hírek után nótacsokrot hallhatnak. 13 órától a Randevú központi témája a gyermeknap; műsorunk zenéjét javarészt gyerekek szerkesztik, vendégünk lesz Holocsi Katalin, a komáromi Jókai Színház művésze. 15 órától Lacza Tihamér műsorában, a Kaleidoszkópban összeállítás hangzik el a Bátorkeszin rendezett nemzetközi borfesztiválról. 18 órától a Tékában beszélgetés hangzik el Karafiáth Orsolya magyarországi költővel, aki Tőzsér Árpád versét elemzi. Ezt követően komolyzenei fejtörőnk, az Aki tudja írja meg júniusi kiadása jelentkezik. 19 órától egyházi műsorunk református kiadásában Ábrahám egyiptomi tartózkodásának mai üzenetéről szól a hallgatókhoz Kiss Miklós lelkipásztor. Összeállítás hangzik el a Firesz kórus 10. jubileumi ünnepségéről, valamint a Kölnben megrendezendő 31. Német Protestáns Egyházi Napokról kérdezi Vincze Árpád zsinati tanácsost a szerkesztő, Iski Ibolya. (culka)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?