Hétvégi műsorok a Pátria rádióban

Szombaton reggel 7 órakor indul a magyar adás a Hétről hétre című publicisztikai magazinnal, amelyben szólunk a koalíciós tanács e heti üléséről, és összefoglaljuk, mit jelent Szlovákia számára az uniós tagság.

Szombaton reggel 7 órakor indul a magyar adás a Hétről hétre című publicisztikai magazinnal, amelyben szólunk a koalíciós tanács e heti üléséről, és összefoglaljuk, mit jelent Szlovákia számára az uniós tagság. Gasztronómiai szokások szentestén – ez lesz műsorunk témája 10 óra után, vagyis hogyan változik tájegységenként a szentestei menü, néprajzkutatónkat, Méry Margitot az egyes ételek szimbolikus jelentéséről kérdezzük. Valamint megtudjuk, mi kerül az asztalra vigíliakor Dráfi Mátyásnál és Kaszás Gézánál? A szerkesztő: Molnár Judit. Délben híreket mondunk, utána Nótacsokor következik. 13.00-kor a Tékában többek között megszólal dr. Turczel Lajos, a Magyarországon élő Tóth László és Huszár László, a Gyurcsó István Alapítvány titkára. Fél kettőkor Kaszinói esték címmel új műsorral jelentkezünk, azzal a céllal, hogy hallgatóinkkal megosszuk a Pozsonyi Casinóban elhangzott gondolatokat, beszámoljunk az ott megtartott előadásokról. Az első műsorban megszólal Frideczky János, a polgári társulás újraalapítója, majd Marossi Julianna népdalgyújtő avatja be hallgatóinkat karácsonyváró gyűjtéseinek kedves mozzanataiba. Utána 14 óra 5 perckor indul a Slágerhullám lassú, lírai hangvételű szerzeményekkel és karácsonyi dalokkal, majd rádiójátékot közvetítünk; ezúttal Jana Bodnárová monodrámáját Boldoghy Kató előadásában. Ezt népi muzsika és hírek követik. 16 óra 5 perckor indul a Köszöntő, az adás 18 órakor Napzártával fejeződik be.

December 22-én, vasárnap hírekkel és aktuális sportösszefoglalóval indul a magyar adás. A műsorajánlat után eseménynaptár és a hét politikai történéseinek összefoglalója várja a rádió hallgatóit. 8 órakor kezdődik a Kaleidoszkóp, amelyben Czoch Gábor történész a XIX. századi Kassáról írt tanulmányáról beszél, majd Udvarvölgyi Zsolt keletkutató bemutatja Türkmenisztánt. A műsorban megismerkedhetnek a nyíregyházi Pro Musica leánykarral, amely nemrég Pozsonyban vendégszerepelt. 9 órától a Világosság című egyházi műsorban Gyéresi István marosvásárhelyi adventista lelkipásztor szolgál igehirdetéssel, szó lesz az adventisták jellemzőiről és a romániai adventistákról. Fél tízkor megismételjük egy régebbi műsorunkat, amelyben Michael Flatley zenei világával ismerkedhetnek meg. A 10 órai hírek után indul gyermek- és ifjúsági magazinunk, a Randevú. Benne karácsony minden mennyiségben. Gyerekek, fiatalok és ismert emberek beszélnek az év legszebb ünnepéről. 14.05-től az Anyanyelvünkben Simon Szabolcs olvassa fel nyelvművelő írását, majd a BBC magyar adása jelentkezik. 15 órakor kezdődik a Kultúra világa. A műsorban ellátogatunk Duba Gyula íróhoz, aki idestova négy évtizede gyűjti a festményeket. 15.30-kor jelentkezik a Hazai tájakon, amelyben bemutatjuk az áji éneklőcsoportot, majd ismét lesz Köszöntő. Ezt követően Napzártával végződik a Pátria rádió hétvégi adása. (-art-)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?