Hétmérföldes szerelem – sehonnan sehova tartó érzelmi évődés

<p>Nanette Burstein rendező romantikus vígjátékában a mellékszereplők teljesítménye emlékezetesebb, mint a fővonalba kiemelt távszerelmeseké</p>

Kegyetlenül hosszú a 103 perces filmidő Drew Barrymore-ral és Alvin mókus eredeti hangjával, Justin Longgal, aki valójában inkább csak amolyan fürgécske kicsi mókus, kevésbé olyan nagykan, akiért egy Drew Barrymore formátumú vérmes nőszemély filmes figurája úgy odalehet, mint ebben a filmben odavan. Erin (őt alakítja Barrymore) és Garrett (ő Justin Long) összejönnek egy nyüzsgő bárban egy játékgép előtt, majd ágyból ágyba fűzik a kapcsolatukat olyan szorosra, hogy amikor arra kényszerülnek, hogy elváljanak egymástól, mivel egyiküket New Yorkhoz, másikukat San Franciscóhoz köti munkája, bezsongnak a magánytól. Majd megvesznek egymásért a távszerelemben, még a telefonszexet is bevetik. Sajnos a szenvedélyből, a meglátni és megszeretni egy pillantás alatt érzésből vajmi kevéske jön át a vászonról. Pedig másról se szól a film, mint kielégületlenségükről, az évődésről, hogy leküzdjék a két város közti távolságot, a „távcsaj” végre testközelben legyen, s megélhessék a nagyromantikát – lévén romantikus film Nanette Burstein rendezése.
És vígjáték is. Ám ha van humora, azt a háttér adja. Erin családja San Franciscóban, akiknél átmenetileg meghúzza magát, és Garrett két magányos, kissé „zakkant” barátja. Főleg Dan (Charlie Day), aki mindig ott van a képben látatlanul is, és zenei aláfestéssel és egyebekkel a másik szobából irányítja Garrett életét – a film legemlékezetesebb jelenete, amikor Dan elindítja a Top Gun betétdalát (Garrett teljesen odavan a Top Gunért, s inkább ez a mániája hihető, mint emésztő szerelme Erin iránt). Charlie Day látatlanban, csak a hangjával is nagyobb energiákat visz a sztoriba, mint a főhelyre tett színészek.
Másnagyon nem, de egy eligazító jó tanács mindenképpen sziporkázóan emelkedik ki a filmből. Garrett egyik barátja, Box (Jason Sudeikis) egy kiábrándító fazonú, divatjamúlt bajuszt visel. S amikor ezzel az arcszőrzetével piszkálják őt, bevallja, hogy azért növesztette, mivel idősebb nőkre hajt. Olyanokra, akik a múlt század 70-es, 80-as éveiben élték virágkorukat, s akkor az általa viselt bajuszdivat dívott. Ily módon az idősebb nőknek ifjúkorukat juttatja eszükbe, s azok a bajuszától aléltan egyből az ágyban kötnek ki vele.
Dan és Box igen, Erin és Garrett kevésbé jön be jó mozinak. S magával a sztorival is gondok vannak. Ugyanis, ha egy filmnek több mint a fele kocsmákban, bárokban, diszkóklubokban és vécékabinban játszódik, annak vagy igencsak fényesre csiszolt humorának kell lennie ahhoz, hogy lekössön és megtornáztassa a rekeszizmokat, vagy olyan unalomba fullad, mint amilyenbe a Hétmérföldes szerelem is. Mert a melegségről és az (ön)kielégülésről újra- és újraindított kocsmai szintű duma nem képes megmenteni egy filmet. Különösen, ha az a film, miként a Hétmérföldes szerelem is, a semmiből indít, sehova sem jut el, és közben sincs semmi.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?