Helyesírásunk útvesztői és úttévesztői

Az utóbbi hónapokban többször foglalkoztunk az 1999-ben megjelent Magyar helyesírási szótárral, ill. annak ürügyén bizonyos helyesírási kérdésekkel. Előző alkalommal olyan példákat idéztünk szótárunkból, melyekben ugyanazon szót egyik jelentésében egybe kellett írni egy másikkal, egy másik jelentésében viszont nem. Fölhívtuk a figyelmet arra, hogy ez az eljárás eléggé megnehezíti a magyar helyesírás elsajátítását. A Magyar helyesírási szótár szerint pl. a zsoldos előtagot egybe kell írni a hadsereg utótaggal, ha zsoldosokból álló hadseregről van szó, ha viszont a zsoldos hadsereg annyit jelent, hogy ‘fizetett hadsereg’, külön kell írni. E megkülönböztetés, gondolom, nemcsak nekem okoz fejtörést. Hát ha egy hadsereg fizetett, elképzelhető egyáltalán, hogy mégsem zsoldosokból áll? Ha pedig azokból áll, akkor nem zsoldoshadsereg egybeírva? Lehetséges, hogy a hadtudomány vagy a hadtörténet szakértői különbséget tudnak tenni a kettő között, mit csinál azonban a magyar lakosság többi része, akinek nem ez a szakmája?

A Magyar helyesírási szótár szerkesztői a mű bevezetőjében hangsúlyozzák, hogy munkájuk „elveiben és gyakorlatában egyaránt az MTA helyesírási szabályzatának változatlanul érvényben levő 1984. évi (11.) kiadásához igazodik.” Új szótár megjelentetését nem a szabályzat módosulásai tették szükségessé, hanem az elmúlt évtizedben bekövetkezett nagyarányú szókészleti változások. Ha ez így van, akkor viszont magyarázatot igényelt volna néhány eltérés, melyet a figyelmes olvasó e munka és annak elődje, az 1988-ban megjelent Helyesírási kéziszótár között fölfedezhet.

Az egyik ilyen eltérés az, hogy a Helyesírási kéziszótárban a kárpát-medencei kis k-val szerepel, szemben a Magyar helyesírási szótárral, ahol nagy kezdőbetűt találunk. A helyes forma a nagy kezdőbetűs, s természetesen az volt korábban is: a kis k a Helyesírási kéziszótárban sajnálatos sajtóhiba. Jómagam sokszor bosszankodtam az elmúlt évtizedben azon, hogy számos szlovákiai és magyarországi szerkesztő kis kezdőbetűsre javította a kézirataimban helyesen szereplő Kárpát-medencei formát. Ha a szerkesztők ismerték volna a helyesírás ide vonatkozó szabályát, rá kellett volna jönniük arra, hogy a szótárban ez a szó hibásan szerepel: a helyesírási szabályzat ugyanis egyértelműen kimondja, hogy azokban az esetekben, amikor a kötőjeles földrajzi nevek előtagja tulajdonnév (ez a helyzet a Kárpát-medencé-vel), ennek nagy kezdőbetűje az -i képző hozzákapcsolása után is megmarad, vagyis a Kárpát-medencei formát is nagy K-val kell írni.

Fölmerül a kérdés: mit ér az olyan szabályzat, melyet még azok sem képesek rendesen elsajátítani, akiknek foglalkozásukból eredően a legnagyobb szükségük van rá: a kéziratok javításával hivatásszerűen foglalkozó újság-, folyóirat-, könyvszerkesztők és nyelvi lektorok. A kérdés költői, a választ rábízom a kedves olvasókra.

Az 1988-ban megjelent Helyesírási kéziszótárban a cigányasszony, a cigánylány, a cigánygyerek, a cigánycsalád szavak egybeírva szerepelnek, szemben pl. a cigány férfi-val vagy cigány nő-vel, amelyek különírva találhatók ebben a munkában. Aligha képzelhető el, hogy ennyi elírás volna található egy rakáson egy akadémiai kiadványban: nyilvánvaló, hogy 1988-ban a helyesírási szabályzat megalkotói e szavak írásmódját így tartották helyesnek. S annak ellenére, hogy közben a helyesírási szabályok egyáltalán nem változtak meg, az 1999-ben megjelent Magyar helyesírási kéziszótárban az összes idézett szó különírva szerepel. Egyedül a még ha cigánygyerekek potyognak is az égből szólásban tartják a szótár szerkesztői továbbra is helyesnek a két tag egybeírását. Az 1988-as Helyesírási kéziszótárban a fentieken kívül egybeírva szerepel még a cigánypurdé, cigánysor, cigánytanya is; ezek az 1999-es Magyar helyesírási szótárból, amely elődjénél tízezer szóval többet tartalmaz, teljesen hiányoznak.

www.gramma.sk