Hégli Dusannak jólesik a szakma figyelme

Hégli Dusant a díjjal kapcsolatos benyomásairól, gondolatairól kérdeztük.

Az Imre Zoltán Alapítvány Díja már a második elismerés, amit a szakmától kapott. Milyen gondolatok forogtak a fejében, amikor megtudta, hogy kitüntetik, amikor a színpadon állt a kezében a szakmai elismeréssel?

Jólesik, hogy a szakma figyelemmel kíséri a munkámat. Talán ez egyfajta megerősítés abban, hogy a repertoárunk és a nézőpont, ahogy a táncot színpadra állítjuk, korszerű és gyakran kritikus. A témaválasztásnál mindig az aktualitást, a ma emberét foglalkoztató kérdéseket keresem. Minden koreográfiámnál olyan sajátos nyelvezetet igyekszem találni, amelyet a lehető legszélesebb körben érthet meg a közönség, nemzetiségtől függetlenül és a folklórral kapcsolatos alapismeretek nélkül is.

A néptánccal való kapcsolatát otthonról hozta, a szülei ebbe az irányba terelgették. A Kisbojtárban kezdte a pályafutását, utána az Ifjú Szivekben, a Szőttesben táncolt, volt művészeti vezető, majd létrehozta a hivatásos társulatot.

Mikor én kezdtem tánccal foglalkozni, akkor még nagyon más volt az alaphelyzet. Ha a szüleimtől nem kaptam volna meg az indíttatást, ha nem ébresztik fel bennem a hagyományaink iránti vonzalmat, akkor sose kezdtem volna néptánccal vagy -zenével foglalkozni. A hagyományos kultúrának más volt a társadalomban betöltött szerepe. Egyik oldalon ott volt Kéménd, a nagy múltú hagyományokkal rendelkező falu, másrészt pedig a mindennapi realitás. Sokan ma is a szó szoros értelmében vett hagyományokról beszélnek, de azt el kell fogadnunk, hogy a maga autentikus közegében ez már nem él. Mindannyian ragaszkodunk a gyökereinkhez, nem csak azok, akik ezt nap mint nap hangoztatják. Sosem a külsőségek érdekeltek. Meg kell érteni, mi miért történt. A tánc, a zene azoknak az idős adatközlőknek, akikkel találkoztam, önkifejezésieszköz volt. Ezzel ünnepeltek, temettek, ezzel kerestek társat, ezzel éltek. Meg kell próbálni arra használni hagyományos kultúránkat, amire való. Ha ezt színpadon tesszük, e mellett másra is szükség van. Kritikusan is szemlélni a múltat nem bűn. A kritikai gondolkodás is része hagyományainknak. A magyar tájegységek és Közép-Európa különböző régióiról ma rendelkezésre álló adatok gyakran hiányosak, a koreográfus ilyenkor rekonstruálni kénytelen a táncokat. Ebben a munkában az audiovizuális anyagokon kívül minden információt fel kell használni, legyen szó történelemről, irodalomról, zenéről vagy akár szociológiai adatokról. Ez a folyamat nem lehetséges az adott terület hagyományos kultúrájának átfogó ismerete és zsákutcák nélkül sem. Ezért nagyon hálás vagyok mindenkinek, aki a munkámat segíti és érti.