„Haydn Eszterházán”

1998. szeptember 4-én, Haydn Szent Cecília-miséjének Vashegyi György vezényelte előadásával indult útjára a Strém Kálmán által kezdeményezett és a Magyar Haydn Társaság által jegyzett Haydn Eszterházán fesztivál, az idei lesz tehát a tizedik „évfolyam”.

1998. szeptember 4-én, Haydn Szent Cecília-miséjének Vashegyi György vezényelte előadásával indult útjára a Strém Kálmán által kezdeményezett és a Magyar Haydn Társaság által jegyzett Haydn Eszterházán fesztivál, az idei lesz tehát a tizedik „évfolyam”.

Bár a Budapesti Vonósok pár évvel korábban megalapította a saját fertődi fesztiválját, mégis indokoltnak látszott, hogy elinduljon egy olyan eseménysorozat, amely határozottan Haydn életművére (annak is elsősorban az Eszterházához kapcsolódó részére) koncentrál, s élve a kiváló zenetörténészeink által felajánlott lehetőséggel, megmutatja a közönségnek a monumentális Haydn-életmű legjellemzőbb remekműveit csakúgy, mint a kevesek által ismert, izgalmas különlegességeket. Felvázolja emellett a Haydn és kortársai között működő élénk kölcsönhatásokat. A fesztivál műsorát a Magyar Haydn Társaság által felkért szerkesztőbizottság hozza létre, élén három nemzetközi hírű professzorral.

A tizedik fesztivál örömteli eseménye, hogy ismét élvonalbeli külföldi régi hangszeres zenekart hallhat majd a közönség: a belga Il Fondamentót. Az együttes művészeti vezetője Paul Dombrecht, aki az utóbbi évtizedekben nagyszerű barokk oboistaként vált világhírűvé, és aki – a Pleyel-év tiszteletére – a Haydnhoz tanítványként Eszterházára elzarándokoló Ignaz Pleyel egyik szimfóniáját is műsorára tűzte. De ezt – a záróhangversenyt – megelőzően is sok különleges élményt tartogat a fesztivál. A délelőtti nyitóhangversenyre a bécsi Esterházy-trió is ellátogat, hogy Haydn különleges barytondarabjai mellett a koncertmester és személyes jó barát, Luigi Tomasini egyik barytontrióját is bemutassa. A fesztivál vendégül látja Zvi Menikert, Malcolm Bilson egyik legkiválóbb billentyűs tanítványát, aki két szólóestet ad (csembalón, illetve fortepianón adja elő Haydn egy-egy szonátasorozatát), továbbá kamarapartnereivel zongoratriókat is játszik majd. Haydn, illetve német és angol kortársai szonátáiból, dal- és kantátakompozícióiból nyújt majd különösen izgalmas válogatást Zádori Mária és Komlós Katalin kamaraestje – a műsor talán legnagyobb kuriózuma annak a Johann Peter Salomonnak két canzonettája lesz, aki német születésű, de Londonban letelepedett zeneszerzőként és impresszárióként Haydn mindkét londoni látogatását megszervezte. A Sonatores Pannoniae műsorának középpontjában Haydn igen ritkán hallható fúvós-divertimentói és indulói állnak majd, köztük az a „Magyar Nemzeti Induló”, amely a zeneszerző utolsó befejezett hangszeres darabja. Az ő műsoruk is tartalmaz egy Ignaz Pleyel-kompozíciót.

Végül, de nem utolsósorban, több év után újra szerepel Haydn-opera – koncertszerű előadásban – a fesztivál műsorán. Vashegyi György vezényletével a L’isola disabitata hangzik majd fel, egy olyan komoly opera, amely a korai Haydn-operák kisebb együttesére íródott a későbbi Haydn-operák érett stílusában. Ez az opera nem tartozik az újabban – örvendetes módon – egyre többször elővett Haydn-operák közé. Tehát annál inkább csemegének ígérkezik. (ú)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?