Hatszáz oldalas monstre irodalomóra

Miközben egyre többen gondolják azt, hogy változtatni kellene a kötelező olvasmányokon, és talán az irodalomoktatás hagyományos, kronologikus megközelítésével is szakítani lehetne, mert egyrészt a „klasszikus kötelezők” nem szólítják meg a mai gyerekeket, másrészt az ókori és a középkori irodalom nem igazán értelmezhető számukra, Nényei Pál azt vallja, ezeket a műveket igenis meg kell ismerni, csak kulcsot kell adni a diákoknak hozzájuk. S hogy ne csak azok a diákok vehessék birtokba ezt a kulcsot, akik Nényei Pál óráit látogatják, megszületett Az irodalom visszavág, ez az egyedi hangvételű irodalomtörténet. 

Az első kötet az ókori irodalmat vette számba, a másodikban nagyrészt a Bibliáról volt szó, a harmadik rész pedig a középkort és a reneszánszt akarja közelebb hozni az olvasójához. Ha a könyves közösségi oldalon, a Molyon megjelent értékelésekből indulunk ki, akkor ez most csak részben sikerült, néhány olvasó szerint a könyv gagyi, és a tényleges jó tanulókat inkább elriasztja, mintsem kedvet csinálna nekik az olvasáshoz. 
Pedig Nényei poénjai általában tényleg viccesek, a szövegben váratlanul elhelyezett popkulturális asszociációk (szó esik A szürke ötven árnyalatáról vagy ByeAlexről is) pedig pont úgy rázzák fel a már lankadó figyelmű olvasót, ahogy az órán is felkapja a fejét egy ilyen megjegyzésre a punnyadó diák. 
„Kell-e beszélni irodalomról, erről a nem annyira fontos dologról? Nem lenne érdemes irodalom helyett filmekről és mobiltelefonokról meg fociról beszélni?” – fogalmazza meg „a könyv szempontjából legfontosabb kérdést” Nényei, és rögtön meg is válaszolja: igenis szükség van az irodalomra, hiszen az ember nyelvhasználó lény, az emberi gondolkodás alapja a nyelv. 

Ha van hibája ennek a könyvnek, akkor talán az, hogy helyenként kicsit szájbarágós, ami az előző két kötetre nem volt jellemző. Ebben közrejátszhat az is, hogy kezdünk olyan szövegekhez eljutni, amelyeket jobban tudunk értelmezni, vagy azért, mert többet beszéltünk róluk az iskolában, vagy azért, mert Balassi mégis közelebb áll hozzánk, mint mondjuk Homérosz vagy Szophoklész. 

A Balassi verseiből kirajzolódó „nőkatalógusról” – Krisztina, Anna, Zsuzsanna, Annamária, Zsófia, Júlia – viszont kimondottan szórakoztató olvasni, a fake news korában pedig érdekes az a kitérő is, amely szerint a magyar szakosok által csak Spenótként ismert irodalomtörténetben szereplő, azóta a tananyag részévé vált elmélet, hogy Balassi háromszor 33 költeményt és egy verses prológust akart egy 100 versből álló kötetbe rendezni, nem más, mint egy jól sikerült médiahack. 

Nényeinek markáns véleménye van a megalapozatlan elméletekről, az olvashatatlan tankönyvekről, a jó és a rossz tanulókról is, de egy-két helyen humor helyett már-már gúnyba csúszik át a szöveg, és ez nem mindig válik a javára. Álljon itt egy példa a rímekkel foglalkozó fejezetből: „Ezek azok a versek, amelyek a magyarság kollektív tudatalattijában és tudatfölöttijében egyaránt ott trónolnak, ezek a költemények, bár egyszerűek és rövidek, mégis egy közösséggé tesznek minden magyar embert, ez a két vers a biztos közös halmaz; születhetsz bárhol, élhetsz bárhol; az Alföldön, Somogyban, Sepsiszentgyörgyön, New Orleansban, Londonban vagy Kabán, mert bárhol születhettél, bárhol élhetsz, bármilyen iskolába járhatsz, lehetsz egytől bárhány éves, lehet bármilyen világnézeted, ha magyar vagy, ismered ezeket a verseket. Ha magyar vagy, akkor te tudod a legbiztosabban, hogy a tarka bocinak se füle, se farka nincs, és a szabadság lánglelkű, de alsógatyás apostola épp moziba készül élete – bugyis – párjával. De elragadott a hév – túl lelkes lettem. Huh! Most csak az a fontos: mindkét vers a párrím csodálatos példája.” 

Nényei több interjúban elmondta már, olyan könyveket szeretne írni, amilyen órákat szeret tartani – Az irodalom visszavág harmadik kötete egy monstre, majd 600 oldalas „óra”, tele sok elágazással és vicces (vagy gunyoros) kicsapongásokkal. Talán természetes, hogy ekkora terjedelemnél vannak hullámvölgyek is, de a tanár úr ahhoz továbbra is nagyon ért, hogy rámutasson, az irodalom tulajdonképpen rólunk szól. Úgy érzem, az előző kötetekben hangsúlyosabban volt jelen ez a gondolat, és kevesebb volt a Django elszabadul stílusú agymenés (csak hogy én is hozzak valami popkulturális utalást) – talán azért lehetett azokat egy kicsit még jobban szeretni.

Bőd Titanilla 

Nényei Pál: Az irodalom visszavág 3. – A hit fényétől az ész világosságáig
Tilos az Á könyvek, 2019, 584 oldal