Háromszáz új könyvvel

Budapest. Mintegy 300 új könyvet mutatnak be a ma kezdődő 77. Ünnepi Könyvhéten, amelynek négy budapesti és számos vidéki helyszínein több mint ezer író-olvasó találkozót is szerveznek.

Budapest. Mintegy 300 új könyvet mutatnak be a ma kezdődő 77. Ünnepi Könyvhéten, amelynek négy budapesti és számos vidéki helyszínein több mint ezer író-olvasó találkozót is szerveznek.

„Soha nem látott kiterjedésű könyvhét lesz a mostani” – fogalmazott a fesztivált szervező Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének (MKKE) vezetője. A június 8. és 12. között zajló kortárs magyar irodalom ünnepével együtt tartják az 5. Gyermekkönyvnapokat is. Az idei év „stratégiai célja”, hogy a rengeteg programmal – az eddigieknél is több vidéki helyszínen – újra tömegeket vonjanak be az Ünnepi Könyvhét rendezvényeibe – mondta Zentai Péter László, a MKKE elnöke.

A könyvhéten összesen 298 új könyvet mutatnak be. Az eseményt a kulturális fesztivál hagyományos központi helyszínén, a Vörösmarty téren nyitják meg, ma 16.00 órától Parti Nagy Lajos író közreműködésével.

Budapesten más helyszíneken is szerveznek programokat a könyvfesztivál apropóján: Óbuda főterén kívül a Liszt Ferenc téren, a Ráday utcában, valamint a Móricz Zsigmond körtéren is lesznek irodalommal kapcsolatos rendezvények – koncertek, felolvasások, közönségtalálkozók. A Ráday utcai „Kultuccában” naponta este kilencig lesznek nyitva a könyvesek és éjfélig tartó programokon szórakozhat a közönség. Minden este 19 órától a legsikeresebb kortárs szerzőkkel találkozhatnak az érdeklődők, mint például Grecsó Krisztiánnal, Cserna Szabó Andrással, Háy Jánossal vagy Tóth Krisztinával. A könyvünnep keretében vasárnap köszöntik Lázár Ervint 70. születésnapján.

A Vörösmarty téri pavilonok között a közszolgálati Magyar Rádió méltóképpen foglalkozik a könyvhét eseményeivel: több mint félszáz munkatársa csaknem 60 órás élő közvetítést készít az ötnapos rendezvényre. A rádió két színpadán folyamatosan hallható a kortárs magyar irodalom egy-egy képviselőjének előadása, csakúgy, mint kulturális műsorok beszélgetései.

Több irodalmi díjat is átadnak: így a Szép Magyar Könyv 2005 verseny elismerései mellett a minőségi könyvesboltok Hermész-díját, valamint első ízben az Artisjus irodalmi díjait és ösztöndíjait, továbbá a Gara Arnold grafikai pályázat díjait.

A 77. Ünnepi Könyvhéten hazai magyar kiadóink is bemutatják a műhelyükből kikerült legújabb köteteket. Az AB-ART, a Kalligram, a Lilium Aurum, a Madách-Posonium és a NAP Kiadó könyvheti könyveinek színes kínálatával lapunk Könyvjelző című mellékletének májusi 25-i számában is találkozhattak olvasóink. (mti, ú)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?