Három nő, de csak két nővér

Három nő, ketten közülük testvérek. Csehov után szabadon, némi túlzással lehetne ez a darab a finn Három nővér is. Vagy Almodóvar északi nőalakjai a teljes idegösszeomlás szélén. Három habitus, három életforma, három zsákutca. Sofia, a pedáns, de gátlásos tanítónő, Emma, a szókimondó, munkájának élő újságíró és húga, Julia, a másoknak gyors tanácsokkal szolgáló, saját érzelmei felett uralkodni képtelen pszichoterapeuta. Egyszer fent, máskor lent. Mindhármuk életéből hiányzik a stabilitás. Hol önfeledten szárnyalnak, hol kínkeservek között vergődnek. Egy bizonyos ponton mindegyiküknek elakadt az élete. Segíteni akarnak egymáson, de összekapnak. Mindegyiküknek káosz az élete, ezzel együtt mégis szerethetők. Paráznak, pánikolnak, összevesznek, kibékülnek, sírnak, nevetnek.

Nem klasszikus szerző színműve a Káosz, és nem is friss darab. Tíz-egynéhány éve íródott, de mivel minden nő élete hosszútávfutás és folyamatos káosz, minden mondata érvényes.

Szeptember közepén kezdődtek el a próbák, a vírushelyzettől eltekintve remek hangulatban. Természetesen maszkban. És rendhagyó formában. Eszenyi Enikő budapesti lakásában ül a számítógép előtt, három színésznője és az előadás stábja a Nemzeti próbatermében, ugyancsak képernyő előtt. Az olvasópróbák az első hét után elemző próbákká minősültek. Diana Mórová, Monika Hilmerová és Táňa Pauhofová fokozatosan öltötték magukra a karaktereket.

De a káosz, a valós élet már az első napon beleszólt az éppen hogy csak elkezdett munkába. Monika Hilmerová heveny vakbélgyulladással került kórházba. Még aznap meg is műtötték, de nem adta fel. Másnap már a kórházi ágyból „közvetített”. Táblagéppel az ölében lépett vissza a próbafolyamatba. Két partnernőjétől kilométerek választották el, és mégis erősen jelen volt. Szerencséjére egyedül feküdt a kórházi szobában, így csak a kezelőorvosának és a nővéreknek tűnt fel, hogy hangosan beszél, olykor magából teljesen kikelve, máskor jókat kacarászva, miközben telefont nem láttak a kezében. Nem akarta ugyanis, hogy lekettőzzék, végképp nem, hogy elveszítse gyorsan megszeretett szerepét. Helyzetén ügyesen felülkerekedve napokon át úgy vett részt a próbákon, mintha az égvilágon semmi különös nem történt volna vele. 

A vírus okozta káosz a színház működését is felforgatta. Korlátozott számú nézősereg előtt zajlanak az előadások, szigorú szabályok mentén a próbák, és mégis mindenki maximális odaadással dolgozik. Enikő többször elmondja, mennyire boldog, mert: Nyemám pozitív herecska! Teljes szláv-angol szókészletével zsonglőrködve dálséval ad új lendületet a próbának, ha komoly arcot kér, akkor vázsna féjszt hall tőle a három színésznő közül az egyik, rendezői örömét, elégedettségét pedig mindannyiszor víbornyéval adja tudtukra. Van természetesen sok rozumím és még több szamizrejme is, de muszís is, gazdagon.

„Sokat hallottam Enikőről, tudom, kivel dolgozom – mondja Táňa Pauhofová. – Tisztelem őt. Örülök, hogy nekem is bizalmat szavazott. Nagy kihívás ez nekem egy ilyen rendhagyó helyzetben, amelyben minden máshogy működik, mint egyébként. Most még abban a stádiumban vagyok, amikor minden rendezői elképzelését érteni akarom, hiszen azzal, hogy a nézőket is bevonjuk majd a játékba, rengeteg új szituációt fogunk megélni. A darabról, a karakterekről sokat tudunk már, számomra a technikával való együttműködés a kimerítő. Nem könnyű ilyen körülmények között színészi munkát végezni. Enikő egyszerűen lenyűgöz a találékonyságával. Szinte buzog az ötletektől, s meg is tud mutatni mindent. Semmi olyat nem kér tőlünk, amit ő maga ne tudna teljesíteni. Ez fantasztikus. Igazán kivételes tehetségű színésznővel dolgozunk. Gyorsan megtaláltuk a közös hangot. Elindult velünk egy úton, de rögtön az elején a célt is megmutatta.”

Monika Hilmerová is először dolgozik Eszenyi Enikővel.

„Eddig úgy éreztem, a színház még mindig nem elég nyitott a technika vívmányai felé. Nem tartja a lépést a korral, a legújabb lehetőségekkel. A film igen. A színház burokban forog. Nagyon örülök, hogy ezzel a próbafolyamattal évtizedes hátrányt küzdünk le. Ezt a nyitottságot Enikő hozta el számunkra, az internettel. Az ő rendezői felfogása, gondolkodása hatalmasat lendít most rajtunk. Amikor megtudtam, hogy újra meghívást kapott a Nemzetibe, titkon reménykedtem, hogy én is dolgozhatok vele. Láttam az előadásait, amelyeket Pozsonyban rendezett. Az Ahogy tetszik után majd elájultam, hogy mire volt képes azokkal a színészekkel, akiket ismertem. Örülök, hogy bízik bennem. Vannak rendezők, akik bedobnak a mély vízbe, aztán ússz, ahogy tudsz. Amilyenre formálod a szereped, olyan lesz. Így nem könnyű fejlődni. Nem tudom, hogy ez alatt a pár hónap alatt, amíg Enikővel létrehozzuk ezt az előadást, mennyit fogok fejlődni, de már a gondolkodása, a színészvezetése is ajándék számomra. Megéltem már elmélyült elemzéseket más rendezőkkel is. Azok olyan akadémikus beszélgetések voltak. Enikő mindent úgy mond el, hogy elsőre értem, minden egyes mondattal azonnal eljutok oda, ahol ő vár rám. Színésznő instruál színésznőket. Ez rövidebb út a megvalósítás felé. Gyorsabban felfogom, mit kérnek tőlem. Táňával és Dianával emberileg is remekül megértjük egymást, nemcsak szakmailag. Bizonyos életkor után már ez is szempont. Sok mindenben különbözünk egymástól, mégis van bennünk valami közös, ami fontos. A nagy női energia. Lélekben teljesen szabadnak érzem magam, de a szereppel még botladozom. Sok az abszurd helyzet, különleges a darab stílusa. Klasszikusan megírva talán nem is lenne annyira érdekes a történet. Színészileg az is izgalmas, hogy irtó gyorsan kell váltani egyik figurából a másikba. A magunk szerepében ugyanis több karaktert kell megformálnunk a történet során. Ebből sok érdekes szituáció születik, s a humor is végig jelen lesz a színpadon.”

Diana Mórová minden alkalommal főszerepet kapott Eszenyi Enikőtől. Az Ahogy tetszikben Rosalindát játszotta, aztán Kleopátraként, majd Vénuszként remekelt nála.

„Ez a negyedik közös munkánk, de most is úgy érzem, nulláról indulok, hiszen minden új. A darab, a szöveg, a szerep. Enikővel mindig új tapasztalatokra teszek szert. Hosszabb etapok után dolgozunk együtt, miközben ő is érik, meg én is. Az ő munkája mindig sikeres, szellemes, az előadásait évekig játsszuk. A Káosz egészen más darab, mint a korábbiak, amelyek hozzá kötnek. Vannak mélységei, de a jelenetek között van egy rés, ami kitölthető. Nem Arthur Miller a szerző, ám egy olyan rendező kezében, mint Enikő, aki hozzáteszi a magáét, feljavul. Millernél minden adott, ott nem hiányzik semmi. Ez a darab jó alap egy jó rendező kezében. Bár három nőről szól, nem férfiellenes, épp ellenkezőleg! Mi, nők szenvedélyesek, olykor feldúltak, idegesek vagyunk, de szerelmesek, megértők, sőt megbocsátók is. Végül is mi tesszük széppé, gazdagabbá a párunk életét.”

A bemutató időpontját november 21-re tűzte ki a Nemzeti. Addig természetesen sok minden változhat. Elvégre káosz van a világban, káosz az életünkben.

A szerző a Vasárnap munkatársa