Három fiú találkozik

Nem volt még ilyen magyar film a Berlinalén. A szexuális kisebbségek megbélyegzése ellen küzdő fesztivál igazgatója már napokkal ezelőtt kiemelte: a Viharsarok „nagyon szép meleg szerelmes film”. Még tovább ment a Panorama szekció vezetője. Szerinte a magyar alkotás az első „meleg focistafilm” a programban. „Nagyon örültem, hogy kiemelték a filmet, bár én nem nevezném focistafilmnek, inkább csak szerelmes filmnek – mondja Császi Ádám. – De mindenhol másként és mindenkivel másképp fog kommunikálni a Viharsarok, máshogy nézi majd a filmet a német és másképpen a magyar közönség. A Berlinalén fontos lesz a focista vonal, hiszen futballkörökben újabb botrány robbant ki nemrég, amikor egy focista felvállalta a melegségét. Ez a közeg ugyanis nehezen viseli a coming outot. Fociszakértővel dolgoztam a filmben, ő készítette fel a srácokat, és sokat mesélt erről a világról. Magyar fociklubokban is jártunk vele. Általános jelenség ez, mondta, a focisták között elég sok a meleg, külföldön még több, de egy ilyen harcos, erős, macsós közegben még mindig vállalhatatlan a másság. Ugyanezt a létező jelenséget erősítette meg a német fociszakértőnk is, aki az edzőt alakítja a filmben. Neki is bőven vannak tapasztalatai. Ez a német közegben is vállalhatatlan. Fél évvel azután, hogy Szabó Ivánnal elkezdtük írni a forgatókönyvet, Németországban is fény derült egy ilyen epizódra. Valamelyik nagy csapatnál a kapus vallotta be, hogy meleg. Felesége volt és gyereke. Öngyilkos lett. Később egy brazil futballjátékos jelentette be ugyanezt. Felszólította az érintetteket, hogy vállalják fel ők is, de senki nem követte a példáját. Ez ennyire tabu a férfias közegben, ahol semmiféle gyengeség nem megengedhető.” A Viharsarok alapjául egy évekkel ezelőtti, magyarországi bűnügy szolgált. Rendőrségi hírként került be a sajtóba, ám sejteni lehetett mögötte a meleg indítékot. Császi Ádámot akkor már kimondottan ez a téma foglalkoztatta. „Mindig olyan rövid- és kisjátékfilmeket forgattam, amelyek így vagy úgy a kisebbségekkel foglalkoztak. Engem ugyanis érdekel, hogyan élnek a marginalizált emberek. Szerintem nagyon fontos ezekről a történetekről beszélni. A társadalom nagyobb része ugyanis csak úgy tudja megérteni a szociális, a faji vagy a szexuális kisebbségeket, ha történeteket lát arról, hogyan élnek ezek az emberek. Közel kell hozni a sorsukat, s akkor már nem lehet démonizálni, megbélyegezni, kitaszítani őket, hiszen kiderül, hogyan éreznek, hogyan cselekednek. Aki ezzel nem szembesül a mindennapi életében, nem képes megérteni a folyamatokat, amelyeken keresztülmegy egy fiú tizenhat-tizenhét évesen, amikor ráébred, hogy ő más, mint a társai, és ez milyen érzés neki. Én pedig azt gondolom, nagyon fontos, sőt szükségszerű foglalkozni ezzel a kérdéssel.” Viharsarok, ahol a film alapjául szolgáló bűnügy történt, egy Gyula közeli, eldugott hely, tehát nem egy tipikus nagyvárosi meleg szerelem bontakozik ki a nézők előtt. A rendező nem is egy ilyen történetet akart filmre vinni, hiszen ebben a témában már nehezebb újat mondani. „Amikor különböző forrásokon keresztül utánamentem ennek a konkrét esetnek, amelyet nyilvános tárgyalások követtek, megtaláltam azokat az embereket, akik vagy a szereplői voltak, vagy a közelében voltak a történetnek. Kiderült, hogy a homofóbia és a diszkrimináció olyan poklába vagy rémálmába keveredtek, amely egészen elképesztő, miközben három férfi megindító szerelmi kapcsolatának voltak közeli vagy távoli szemtanúi. A valóságban két érett, harmincas-negyvenes férfi és egy tizennyolc éves srác volt az érintett, nálunk a filmben három kamasz fiú bensőséges viszonya bontakozik ki a vásznon. Azt szerettük volna ugyanis, hogy három különböző történet elevenedjen meg a néző előtt, három különböző fiú (közülük kettő focista) szembesüljön a melegséggel. A kamaszkor pedig érzelmileg sokkal több káoszt hordoz, ott minden változik, ezáltal felnövés-történet is a film. Nagyon erős forgatókönyvünk volt, és az nagy biztonságot adott. Nem volt teher, kínszenvedés megszülni a filmet. Csupa olyan munkatársam volt, akikben abszolút megbíztam. Rév Marcellel, az operatőrrel, Takács Nóra díszlet- és Kalicz Klára jelmeztervezővel s a többiekkel is öröm volt a munka. Mindannyian nagyon jó vevők voltak arra, amit én adni akartam és adni tudtam. Végig gördülékenyen, összecsiszoltan dolgozott a csapat.” A három fiú (Varga Ádám, Sütő András és a német Sebastian Urzendowsky) mellett Börcsök Enikő, Horváth Lajos Ottó és Horváth Kristóf is jelentős szerephez jutott a formaeszközeiben nagyon egyszerűen, manírok nélkül építkező filmben. A stílus ereje, ahogy a rendező vallja, mindig abban van, amikor tudatosan szegény és pontosan szolgálja a történetet. „Nem volt könnyű megtalálni a három fiút, de sikerült. Sebastian fiatal kora ellenére tapasztalt színész, hiszen már gyerekként is sokat forgatott. A két magyar fiú nem a színművészetin végzett. Varga Ádám az Új Színház stúdiójában, Sütő Andris pedig független produkciókban tanult. A téma érzékenysége miatt sokáig titokban tartottuk, miről szól a film, a castingon még ők sem tudták, hogy meleg fiúkat fognak játszani. Nem három jó színészt akartam a főszerepekre, hanem három igazi embert, ezért volt nehéz megtalálni a fiúkat. Három igazi embert, akinek hinni tudok, s aki képes instrukciókat befogadni, megérteni, és filmes helyzetben színészként létezni. De spontán, nagyon egyszerű, igaz, ártatlan gesztusokkal. Betanult eszköztárra nem voltam kíváncsi. Nekem az őszinte jelenlét kellett. Börcsök Enikő és Horváth Lajos Ottó is képes volt erre, ki tudta kapcsolni a nagy szakmai tapasztalatát. A személyes igazságukkal vannak jelen a filmben.” Rávenni a közönséget arra, hogy foglalkozzon ezzel a kérdéssel, dialógust indítani a témában, ez a célja a Viharsarok rendezőjének. Felzaklató filmet akart forgatni, nem kényelmeset. „Azt akartam, hogy spirálszerűen működjön a film. Az elején induljon csak ártatlanul, egyszerűen, széles körökkel, aztán egyre szűkebbek legyenek a körök, és fokozatosan mélyüljön a történet, rántsa magába a nézőt, s a végén, amikor elengedi, nyomot hagyjon benne, készítse fel egy értelmes dialógra. Csak a kommunikáció lehet az elfogadás alapja.” Először képviselteti magát ilyen történettel a magyar film Berlinben. A szerzői és az innovatív zsánerfilmek kategóriájában, a Panorama szekcióban ötvenkét filmet láthat a fesztivál közönsége. Császi Ádám alkotása örvényként rántja magába az embert, és bármilyen furcsán hangzik is: akkor sem ereszti el, amikor már elengedte.