Harminc éve halt meg

Harminc halt meg Czóbel Béla Kossuth-díjas festőművész. 1883. szeptember 4-én született Budapesten. 1902 és 1906 között nyaranta a nagybányai művésztelepen Iványi Grünwald Béla növendéke volt, közben Münchenben és Párizsban tanult. Első képei a szecesszió és a plein air festészet hatását mutatják. Már 1903-ban kiállított a párizsi Mars-mezei Szalonban, majd a Függetlenek Szalonjának tárlatain. 1907-ben a Fauves (Vadak) csoporttal együtt állított ki Párizsban, Kislány ágy előtt című képe Matisse, Derain, Dufy hatását mutatja. Ezután Nyergesújfalun, Kernstok Károly telepén dolgozott. Czóbel tagja lett a Magyar Impreszszionisták és Naturalisták Körének (MIÉNK), majd 1909-ben a Nyolcak csoportjának, de kapcsolatuk inkább baráti, mint művészi volt. Az I. világháború idején a hollandiai Bergenben élt, itt készült egyéni stílusú képe, a Fiú labdával. Ezután Berlinben lakott, s megismerkedett a Brücke-csoport tagjaival, hatásukra fokozódott képeinek expresszivitása. Városképeit, szegényes szobabelsőit, torz portréit 1924-ben Pesten is bemutatta, vásznain táj, belső tér, akt egyaránt csendéletként jelent meg. 1925-ben Párizsba költözött, ahol 15 évig élt. Ekkori jelentősebb művei: Álarc és mandolin, Gyümölcscsendélet, Múzsa, Ülő akt, Párizsi utca, nőalakjain a fiatalság örök bája érzékiség nélkül jelenik meg. 1929-ben New Yorkban volt gyűjteményes kiállítása. 1932-ben elnyerte a Szinyei Társaság nagydíját, 1934-ben szerepelt először a velencei Biennálén. Az 1940-es évek elején Budapesten és Hatvanban dolgozott, Hatvany Ferenc baráti támogatásával, de 1939-től Szentendrére is járt. A KÚT (Képzőművészek Új Társasága) és az ÚME (Új Művészek Egyesülete) tagjaként is rendszeresen kiállított. Czóbel a háború után felváltva Párizsban és Szentendrén élt. 1948-ban az elsők közt kapott Kossuth-díjat. A sötét ötvenes években a műcsarnoki tárlatokra sem küldött képet, nem akarva, hogy kizsűrizzék. Pesten 1958-tól állíthatott ki, ekkor lett érdemes, 1968-ban kiváló művész. A párizsi Galérie Zak hetvenötödik és nyolcvanadik születésnapját is kiállítással ünnepelte meg. 1973-ban, kilencvenedik születésnapján az Ernst Múzeum tárlata tisztelgett előtte, s megkapta a Népköztársaság Zászlórendjét. 1975-ben, még életében önálló múzeuma nyílt Szentendrén. 1976. január 30-án Budapesten halt meg.