Hagyomány és innováció Herenden

Kétlem, hogy akár a futamgyőztes Max Verstappen, akár az ügyetlen Lando Norris tisztában lett volna a kupa értékével, vagy különösebben bánkódtak volna a történtek miatt. Simon Attila, a Herendi Porcelánmanufaktúra elnöke azonban hamarosan bejelentette, hogy a cég újra elkészíti Verstappennek a győzelmi trófeát. Ez a gáláns gesztus több szempontból is értelmezhető (brandreklám, ország- imázs, a művészet fontosságának hangsúlyozása, nagyvonalú kárrendezés), de én ezt most kihagynám, mert nem ez a fő mondanivalóm, hanem az, hogy a Veszprém–Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa programsorozat szervezőinek köszönhetően nemrég eljuthattam Herendre.

Maga Simon Attila fogadta nemzetközi csoportunkat a manufaktúra gyönyörű kávéházában, ahol a látogatók letesztelhetik, mennyivel kellemesebb egy finoman megmunkált, leheletkönnyű csészéből kávézni, mint az otthoni ikeás bögréből. Rögtön kiderült, hogy ez az ember komolyan veszi a hivatását. Azzal indított ugyanis, hogy neki két felesége van, a másodikat Herendnek hívják. Nem tudni, mit szól az egyes számú asszony ehhez a szöveghez, a több országból érkező újságíróknak mindenesetre nagyon bejött.

Osztrák és cseh kollégáim ismerték már a herendi porcelánt, vagy legalább fél füllel hallottak róla, a szerbek és horvátok viszont nem. Ez is sok mindent elárul a magyar kézműves és kulturális tradíciók terjedésének ösvényeiről, de ezzel sincs most időnk foglalkozni, hallgassuk inkább Simon Attilát.

„Senki sem tudja, miért éppen Herenden létesült porcelánmanufaktúra az 1820-as években, hiszen itt nem volt nyersanyag, ezt a mai napig külföldről hozzuk be. Vélhetően azon múlott a dolog, hogy a környékbeli bakonyi erdők kiapadhatatlan fűtőanyaggal szolgáltak a fatüzeléses kemencék üzemeltetéséhez. A hozzáértő munkaerő idővel kinevelődött, és a kezdetektől fogva kézzel festik itt a porcelánt, mind a mai napig. Ezen nem is vagyunk hajlandóak változtatni. Hétszázan dolgoznak a manufaktúrában, és hatvan országba exportálunk.”

Külön szakiskolában képzik az utánpótlást, de az alapítás óta vannak négy, -öt-, sőt hatgenerációs családok is, amelyek tagjai náluk dolgoznak. Azaz apáról fiúra, anyáról lányra is bőven száll a tudás, azok az apró kunsztok, amelyeknek köszönhetően az itt készült porcelántárgyak azonnal beazonosíthatóak.

Az 1851-es londoni világkiállításon Viktória angol királynő vásárolt a herendiektől egy pillangókkal és színes, apró virágokkal díszített étkészletet. Bár akkoriban még nem ismerték az influencer szót, de ő volt az a híres, sokak által követett és utánzott személy, aki egy csapásra megváltoztatta a manufaktúra életét. Ezt a mintát róla nevezték el, és a mai napig Viktória néven fut. Ha valakit érdekel, elárulom, hogy nekem is ez a kedvencem a kínálatból, mert finom, harmonikus színek és formák jellemzik, olyanok a tárgyak, mint a mesekönyv-illusztrációk. Vélhetően befolyásolt a nagyszüleim vitrinjében őrzött néhány darab, amelyekhez évekig tilos volt hozzányúlnom. Vagyis a piaci értéken túl mindennek megvan az eszmei értéke, és a kettő csak ideális esetben találkozik egymással.

Ma ez a a világ legnagyobb porcelánmanufaktúrája, és állami támogatás nélkül is nyereséges, ami nagy szó. Európa második legrégebbi ilyen vállalkozása, a meisseni már rég lehúzta volna a redőnyt, ha nem segítené őket anyagilag a német állam. (Saját honlapjukon egyébként ők is a legrégebbiként reklámozzák magukat, ami nem igaz.) Ez azt jelenti, hogy Herendnek nem a többi porcelánmanufaktúrával kell versenyeznie a vásárlók kegyeiért, hanem a divatcégekkel és egyéb luxustermék gyártóival. Árban ugyanis a határ a csillagos ég, és a gazdagok arra költik a pénzüket, ami megtetszik nekik – legyen az retikül, ékszer, karóra vagy porcelán. Herenden haladnak a korral és megrendelésre bármit el tudnak készíteni. Állandó kuncsaftjuk, az ománi szultán például általában saját lovait, kastélyait, vadászsólymait szereti látni az étkészletein. Az arab térségbe egyébként is sokat szállítanak, de a japán császári családban is ott vannak a Herenden készült porcelánok.

A világ minden táján vannak boltjaik – ez már nem kívánságműsor, hanem stabil kínálat, amelyből válogatni lehet. Itt a tradíciót és az innovációt egyaránt szem előtt tartják, hiszen mára megváltoztak a tálalási szokások, más minták és formák divatosak, sokan inkább a dísztárgyakat keresik. Arnold Schwarzenegger például mindig betér a budapesti boltjukba, ha Magyarországon jár, és legtöbbször nyuszifigurákat vásárol húsvétra.

A turistákat idegenvezető kíséri végig az úgynevezett minimanufaktúrán, ahol mindent megtudhatnak az alapanyagokról, a munkafolyamatokról, a jellegzetes formákról, mintákról, színekről. Ez utóbbiakból 822 félét tudnak kikeverni, egyetleneggyel nem boldogultak eddig – nemcsak ők, mások sem. Lehet tippelni, de valószínűleg nem találják el, hogy a Ferrari-pirosról van szó. A túra elején megnéztünk egy rövid 3D-filmet, majd beléptünk a stilizált műhelybe, ahol többen többfélét csinálnak. A manufaktúra egyik büszkesége, Vida Sándor például egy olyan porcelán faliképen dolgozik éppen, amelyen csak úgy ficánkoltak a lovak, és amely máris elkelt – tizenegy millió forintért. Lehet vitatkozni, hogy ez vajon művészet-e, vagy biznisz (honlapunkon látható maga a mű, további fotókkal együtt), de ízlésekről és pofonokról most ne filozofáljunk, mert hiszen – a régi, örökbecsű meghatározás szerint – művészet az, amit annak tartunk.

A múzeum egy másik épületben kapott helyet 1964-ben, itt időrendi sorrendben láthatóak a jellegzetes termékek, megfigyelhető a minták evolúciója. És arra is van lehetőség, hogy a gyerekek kipróbálják a rózsakészítést herendi porcelánból. A kávéház mellett működő pazar boltban órákat lehet eltölteni, szóval aki ide érkezik, hosszú szemlélődésre számítson, mert egészen biztosan beszippantja őt ez a sajátos atmoszféra, amelyben van némi nosztalgia, de ugyanannyi modern vibrálás is.

Mint megtudtuk, a Herendi Porcelánmanufaktúra is bekapcsolódott a Veszprém–Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa programjába. Hamarosan egy nagy kiállításnak adnak otthont, amelyen bemutatkozik a világ számos porcelánkészítő műhelye. A hazaiak, Simon Attila javaslatára egy gazdagon terített, úgynevezett „Berger-asztallal” készülnek – aki látta a Hair című filmet, annak nem kell magyarázni, mit takar ez a szakkifejezés…