Jazz, kísérleti elektronika és kubai tánczene

ne

Koncertajánló a hétvégére.

Jazz a szabad ég alatt

Ezen a dupla koncerten kétféle módon tálalva kapjuk a műfajt: az egyik a kortárs hangzáshoz hű, a másikat pszichedelikus cumbiával fűszerezték.

 A Nagy Emma Quintet 2018-ban alakult Budapesten, nem komolyabb céllal, mint azzal, hogy kipróbálják magukat egy jazzversenyen. Az első hely azonban megnyitotta számukra az utat a zenei karrier felé: még ugyanebben az évben felvették első EP-jüket és neves magyar klubok felhívásának tehettek eleget. Valósággal berobbantak a zenei köztudatba, nemsokára nemzetközi fesztiválok is felfigyeltek rájuk, ismerősek Pozsonyban is, és többek között Artisjus-díjat is kaptak már. 

Hogy mi a siker titka? Sokat nyom a latban a frontember, Nagy Emma énekes-dalszerző egyénisége és egyediséghez való ragaszkodása. A kvintett dalai nem szeretnének trendekhez igazodni, a maguk útját járják. Az improvizálás mellett pontos és átgondoltan megírt kompozíciókkal dolgoznak, de tetten érhető egyfajta nyers erő, és meglepő disszonanciák is helyet kapnak szerzeményeikben. 

A Lituma nevű formáció pszichedelikus perui cumbiát játszik, feldolgozásokat és saját számokat egyaránt. Meglepetés: a trió nem az Andokból érkezik, hanem csupán a határon túlról – Tisza Gergely gitáron, Szabó Benedek basszusgitáron játszik, Teknyős Krisztián pedig a dobok mögött ülve teremti meg a nem akármilyen hangulatot.

Mikor és hol: jJúlius 27., szombat 19.30 (Nagy Emma Quintet) és 21.30 (Lituma) – Dunaszerdahely, a Három grácia melletti park – a belépés ingyenes 

Adele Mede a Nemzeti Galériában ad koncertet

A népzenei hagyományokat experimentális elektronikával ötvöző, három nyelven (magyarul, szlovákul, angolul) megszólaló fiatal előadó-dalszerző koncertje a galéria nyári koncertsorozatának része. 

Július 26., szombat 19.00 – Pozsony, a Szlovák Nemzeti Galéria udvara – a belépés ingyenes 

Folklór és kubai zene uralják Füleket

Idén is lesz Nógrádi Folklór Fesztivál a füleki várudvaron. Fellép a Foncsik Énekegyüttes, ízelítőt kaphatunk a nógrádi és a délvidéki szlovákok zenei hagyományából, illetve külföldi néptáncegyüttesek is fellépnek, köztük egy bolgár és holland csoport is. A nap végén pedig egy kubai táncesten az Unicumbia zenéjére rophatjuk. Az autentikus cumbiát játszó budapesti zenekar a Pajtás Napok programsorozat keretén belül lép fel, a koncert helyszíne a Bebek Panzió. 

Július 26., péntek 15.00 – a füleki várudvar, majd este a Bebek Panzió – belépő: 5 euró, kedvezményesen 2,50 euró

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?