Habos sütemény és sok nevetés

Kascsák Dóra és Deme Róbert nagyszerű énekesi-táncosi teljesítményt nyújtottGabriel Bodnár felvételeA Thália saját körülményeihez képest jól oldotta meg a feladatot. A címszereplő Pólos Árpád testmagasságából adódóan eleve rendelkezett némi fölénnyel „gaz?dáival” szemben, következetes úriemberségével sikerült is jól megformálnia a lakáj szerepét, bár néha átsuhant az arcán némi kaján fintor, ami Hyppolit karót nyelt merevségével, hajlíthatatlan úriemberségével talán nem igazán fér össze. Ez a tháliás Hyppolit élvezte az alkalmazóinak okozott kínokat, újgazdagékból úgy akart úriembert faragni, hogy megszenvedjenek érte.

A szenvedés felemásra sikeredett, leginkább Schneiderné (Cs. Tóth Erzsébet) állta szolgalelkűen a lakáj által rendelt fogyókúrát, a koplalás pedig igazán művészi teljesítményre ihlette, hiszen a „Jaj, de jó a habos sütemény” kezdetű dal, melyet sikeresen belehelyeztek a cselekménybe, a mű egyik legjobban sikerült zeneszáma lett.

Schneider Mátyás nem igazán tudott mit kezdeni az újgazdag manírokkal meg a lakáji terrorral, a beletörődés és a lázadás egyaránt a jellemében volt, de általában győzedelmeskedett a kényelemszeretet és lustaság. Dudás Péter remekelt a szerepben, szimpatikus piros orrával, kerek pocakjával egykettőre belopta magát mindenki szívébe, bár egyértelműen nem derült ki, papucsférj-e vagy erélyes családfő, alighanem hangulattól függően váltogatta jellemvonásait.

A két fiatal, Terka (Kascsák Dóra) és András (Deme Róbert) szép énekesi-táncosi teljesítményt nyúj??tott, bár a szerepformálás halványabb maradt. Talán nem voltak eléggé szerelmesek, durcásak, szenvedők és epekedők, talán a szerep skatulyája akadályozta őket a kibontakozásban. Kicsit karikírozott volt a cselédpáros (Bocsárszky Attila és Szabadi Emőke), de az úrhatnám miliőből nem lógott ki.

A visszafogottra rendezett Schnei?der-ház mellett azonban a külső szereplők meglehetősen groteszkre sikeredtek. A fenékrázogató bártáncosnő (Gyuricza Mikolt) túlontúl közönséges volt, a szép?reményű vőlegényjelölt először nyegle, aztán fontoskodó (Illés Oszkár), a főtanácsossal (Tóbisz Titusz) pedig igazán nem lehetett mit kezdeni, hiszen előbb szenilis, vak és süket vén trotykos volt, aztán hirtelen átvedlett délceg operaénekessé, és holdvilágos éjszakán szeretett volna a lányokkal álmodni, míg a teste eszébe nem juttatta újra hajlott korát. Az általuk reprezentált világ olyan mesterkélt volt, hogy szinte menekülni kellett belőle, és igazából inkább Schneideréknek kellett volna világgá szaladniuk Hyppolit helyett. Ám Hyppolit eltávozott, helyreállt a régi rend, a szerelmesek egymásra találtak, az öregek meg megmaradhattak régi szokásaik mellett, a hagymaevést is beleértve.

És egészen jó kis könnyed darabon szórakozhatott a nagy??ér?demű. Csakhogy mindig vannak bökkenők. Számomra most leginkább a zeneszámok voltak a bökkenők. Némelyik nagyon jól illett a cselekménybe, némelyik kevésbé, de még elviselhető volt, némelyiknek meg nemigen volt keresnivalója ott, ahol épp elénekelték. A dramaturgia nem indokolta sem a „Köszönöm, hogy imádott”, sem a „Holdvilágos éjszakán” létjogosultságát, a kissé pityókásan dalolászó Schneiderrel atyailag együtt?dúdolgató Hyppolit sem volt igazán következetes lépés, más zenés betéteknél pedig hiányzott a mozgás és kidolgozottság, Terka szólója például unalmasra sikeredett. A zenés színpadra alkalmazásért azonban nem illetheti szemrehányás a Thália művészeti stábját, hiszen a Zágon István-darabból és Nóti Károly filmforgatókönyvéből több szerző dalaival összegyúrt zenés művet Vajda Katalin és Vajda Anikó „követte el”. A nem elsőrangú alapanyagból azonban tetszetős előadás született, melyben nemcsak a darabot rendező Korognai Károlynak van nagy érdeme, hanem a remek jelmezeknek (Szőke Anita) és a színpadra időnként betáncoló lányoknak is (Cap Júlia, Richtarcsík Zsóka, Trembeczká Eva). A legnagyobb buktatókat, a túlpoénkodásra sarkalló helyzeteket sikerült elkerülni, az előadás mértékletes maradt, leszámítva persze Makáts főtanácsosék és Mimi meghökkentő aspektusait.

A darabot természetesen a bökkenők ellenére siker kíséri. Talán szeretetre méltó cselekménye, emberi gyarlóságaink bemutatása is szerepet játszik ebben, meg persze Kabos és Csortos felejthetetlen alakítása a régi-régi filmben. A tervezett Kálmán Imre-operett helyett nem volt rossz döntés ezt a művet választani. Egy operett zenei követelményeinek nem feltétlenül tudott volna a társulat minden tagja jól megfelelni, zenekart szintén csak nagy nehézségek árán biztosíthatott volna a színház vezetése. A Hyppolit azonban megfelelt a szórakozni vágyó nézősereg igényeinek és a társulat adottságainak egyaránt, és alighanem a turnék egyik kedvelt produkciójává válik majd.