Ha szeretünk, mikor házasodjunk?

Az ember tele van a szeretet, a szerelem vágyával, és nagyon könnyű ezt rávetíteni valakire, aki kicsit is hasonlít a bennünk élő képre, valakire, aki kiemel a magányunkból. A kezdeti ismerkedés izgalma, az egymásba tekintés élménye, a meghittség érzése akár megtévesztés is lehet olyan szempontból, hogy ha ez elveszíti újdonságát, a nagy fellángolás is elhamvad. Ilyenkor több fél számára az a természetes, ha másnál próbálkozik, és ugyanolyan vehemenciával végigéli a szerelemnek hitt első fokozatokat, abban a hitben, hogy ez végre az igazi, aztán valamiért ismét kudarcot vall.

Önző szeretet

A szerelem másik vakvágánya, amikor az egyedülléttől való félelmében az egyén belekapaszkodik valakibe, birtokába kerül társának, vagy birtokolja őt. Mindkettő elveszíti egyéniségét (ha egyáltalán volt nekik), és teljes egymástól való függőségben élnek, abban a hitben, hogy nagyon szeretik egymást.

Szeretni nehéz

Miért történnek kudarcok? Mire nem figyelünk? Talán pontosan a figyelem a kulcsszó. A szeretet és a szerelem nem passzív állapot, hanem tevékenység: odafigyelés, türelem, tisztelet, adni és kapni tudás. A legtöbbünk képzeletében a szerelem az, ami csak úgy jön, anélkül hogy bármit is tennénk, és mi attól a pillanattól fogva „benne vagyunk”. Idáig talán rendben is van, viszont ahhoz, hogy egy kapcsolat fennmaradjon, már több kell, és ez már fárasztóbb. Ahhoz, hogy két ember egymás mellett tudjon maradni, rengeteg törődésre, figyelemre, felelősségre és kompromisszumkészségre van szükség, és ezek egyáltalán nem születnek velünk, ezeket tanulni kell. Először is mindenkinek önmagában kell kifejlesztenie ezeket a képességeket, továbbá éretté kell válnia arra, hogy szerelme cselekvő erő legyen. Két teljes integritású ember tud igazán odafigyelni egymásra, úgy adni, hogy közben ne féljen attól, hogy ő ettől kevesebb lesz. Szeretni tudni azt is jelenti, hogy úgy tud valaki adni, hogy ettől ő is több lesz. De remélem, ezt senki nem fogja fel úgy, mint egy csereakciót.

Illúziók elvesztése

Azt is meg kell tanulni, hogy ne elnyomjuk a partnerünket, hanem olyannak szeressük, amilyen ő, az ő igazi egyéniségét lássuk, és ne akarjuk megváltoztatni, vagy olyanná formálni, amilyenné mi szeretnénk. Egy kapcsolatban két ember közeledik egymáshoz azzal a vággyal, hogy megismerjék egymást, hogy felfedezzék önmagukat egymásban, vagy talán valamilyen mélyebb megismerés birtokába kerüljenek. És ezt csak őszintén lehet, önmagunkat adni úgy, hogy az öröm legyen mind a társunk, mind önmagunk számára.

A legfontosabb:

„Szeresd önmagad!”

Arra hívta fel a figyelmemet ez a könyv, hogy gondolkodjam el azon, mennyit teszek én ennek érdekében, vagy hogy megkérdezzem, mit tesznek mások. Olyan könnyű a szerelem romantikus „magával ragadásában” hinni és kizárni magunkat mint aktív cselekvő egyéneket. Szükség van arra, hogy önmagunkba nézzünk, saját személyiségünk felépítésére, és arra is, hogy harmóniában legyünk önmagunkkal és a világgal. Amíg magunkat nem ismerjük, hiába fordulunk mások fele. Az első számú törvény, hogy először önmagunkat kell elfogadnunk, szeretnünk ahhoz, hogy másokat szerethessünk és mások is szeressenek minket. Ha mindezt elfogadjuk, azt is megértjük, hogy ezért már tenni kell, mondhatnánk úgy is, hogy tanulni kell.

Mikor házasodjunk?

A romantikus regényekben a főhős férfi és a nő gyengéd érzelmeket táplálnak egymás iránt, majd szembeszállnak a bimbózó szerelmük elé gördített akadályokkal. A végén természetesen minden megoldódik, frigyre lépnek, és átadhatják magukat a tökéletes házasság édes hétköznapjainak. A forgatókönyv igen csábító végkifejletet ígér, de a való életben a házasság és a hozzá vezető út nem feltétlenül azt nyújtja, amiről álmodozunk. A problémák gyakori forrása a nem megfelelő életkorban kötött házasság.

A lányok általában hamarabb érnek, mint a fiúk. A 14 éves kamasz, már kis hölgy, üde arcocskájával, ifjonti bájával az idősebb férfiakat is leveszi a lábáról, míg a vele egykorú fiú még gyermek, mind alkatilag, mind érdeklődéskörét tekintve. Az évek haladtával ezek a különbségek elmosódnak, de házasság szempontjából ennek ellenére ajánlott, ha a vőlegény és a menyasszony között van öt-hat év korkülönbség. A nők ugyanis nem csupán korábban érnek, de gyorsabban is öregszenek. Egy negyvenes éveiben járó nő már a klimax felé közeledik, míg a vele egyidős férfi még élete második virágzását éli, egzisztenciájával, érett férfias megjelenésével még mindig megdobogtatja az ifjú szíveket.

Az ideális életkor

A pszichológiai és biológiai faktorokat figyelembe véve a lányok számára a 22-25 éves kor a legmegfelelőbb a házasságkötésre, míg a fiúk jobb, ha várnak 28-33 éves korig. Ezek a javasolt korhatárok az elmúlt évtizedben kintebb tolódtak, mivel az adott társadalmi körülmények között az egzisztenciateremtés időszaka hosszabbra nyúlhat. A húszas éveinek közepén járó lány már gyermekről ábrándozik, családot szeretne, és biológiailag ez a legalkalmasabb kor a terhességre. Az ilyen idős férfi azonban még kalandokat keres, karrierjét egyengeti, megpróbálja előteremteni a családalapításhoz szükséges tárgyi feltételeket. Először legyen lakás, legyen kocsi, utazgassunk külföldön, legyen pozíció, és akkor jöhet az asszony meg a gyerek.

A túl fiatalon kötött házasságok a legritkább esetben vezetnek harmonikus, hosszú együttéléshez. A szabadabb erkölcsű világban a lányok könnyen ismerkednek, hamar szerelemre gyúlnak, és a lila köd nem kifejezetten jó tanácsadó. A házasság, jó esetben, egy életre szól, és meg kell tapasztalni, hogy a valóságot elhomályosító szerelem megkopása után a két ember képes-e elfogadni és szeretni egymást a hibáikkal együtt.

Ismerjük meg a másikat

A mai világban elfogadott, hogy a párok házasság nélkül is együtt laknak, aminek megvan az előnye. Nem hiába tartja a mondás, hogy lakva ismeri meg ember a társát, hisz ekkor kivillan az érem másik oldala. „A Pista mindig a padlóra dobálja a koszos zoknit.” „A Jutka ezeket a mócsingokat nézi a tévében.” Ha Pista képtelen elfogadni a „mócsingot”, és Jutka nem tud egyezségre jutni a zoknik ügyében, akkor érdemes megfontolni, hogy egy esetleges házasság elbírná-e az ilyen és ehhez hasonló nézeteltéréseket.

Hogy ezek az esetleges hibák felszínre kerüljenek, a házasság előtt érdemes legalább egy évig feltérképezni a kiválasztott kedves jellemét, értékrendjét, szeszélyeit, családját. Az eljegyzés már egyfajta fogadalom, de még van visszaút. Egy féléves eljegyzési időszak az ideális; ekkor a pár már a család és a társadalom előtt is összetartozik, és kiderül, hogy képesek-e megbirkózni az új szerepekkel. (-net)