„Ha lát egy falat, azonnal nekimegy”

A háború végén, miután Kassa újra hivatalosan Csehszlovákiához került, így jártak az „anyásoknak” nevezett, korábban az anyaországból a visszacsatolt területekre kihelyezett hivatalnokok családtagjai. Mikor a lakosságcsere-egyezmény tárgyalásai idején visszatérhettek ingóságaikért, egykori lakásukban már egy szlovák család lakott, s egy-két apróságon, emléken kívül semmit nem kaptak vissza.

Komoróczy édesapja, akit 1940-ben neveztek ki Abaúj-Torna vármegye főlevéltárosának, a háború utolsó napjaiban szovjet fogságba esett. A történelem–latin szakot végzett, háromgyerekes édesanya volt cselédjük göncruszkai rokonainál húzódott meg, majd tanárnő lett a helyi népiskolában, ahová egy ideig saját gyerekei is jártak.

Ennek a gyerekkornak a megidézésével kezdődik Komoróczy nagyívű visszaemlékezése. A Hargittai István ötlete alapján született beszélgetőkönyv címében Jeremiás prófétát idézi meg, aki Komoróczy megfogalmazása szerint olyan személyiség volt, „aki, ha lát egy falat, azonnal nekimegy”. Ezekről a falakról, az igazságként láttatott mítoszokról, azok lerombolásának igényéről, következetességről, szakmai és emberi kiállásról sok szó esik a könyvben.

Egymásra rakódnak az életpálya elemei. A család költözéseiből adódóan a gyermek Komoróczy gyakran váltogatja iskoláit (Sárospatak, Miskolc, Debrecen), míg meg nem állapodik Budapesten, ahol az orosz tannyelvű, szovjet szellemben megszervezett, Gorkijról elnevezett középiskolában, majd az ELTE-n tanul. Az idegen nyelvek iránti érdeklődése korán elkezdődött, de ódzkodott attól, hogy latinista szülei nyomdokain induljon el: az orientalisztika, az ókori Kelet történelme és a héber nyelv felé fordult (igaz, később, ahogy a könyv zárlatában említi, a magyarországi zsidó történelem kutatójaként önkéntelenül is visszakanyarodott édesapja magyar történelmi témái felé). A magyarországi zsidóság iránti érdeklődését véletlen, de meghatározó találkozások indították el. A Gorkij Iskolában például magyartanára, Györgyi néni, mielőtt kivándorolt Izraelbe, szétosztotta könyvtárát kedves tanítványai között, s elmesélte nekik, hogy férjét 1944-ben megölték. Komoróczy ókori keleti történelem és görög tanári szakon szerzett diplomát, később önköltségesként folytatott kiegészítő sumér, hettita, arámi és héber tanulmányokat Prágában, majd ösztöndíjas utak során (főként a Közel-Keleten) és az Egyesült Államokban meghívott vendégprofesszorként építette ki kiterjedt nemzetközi kapcsolatait és gyarapította tovább tudását.

Korunkra a múlt hosszú árnya vetül, az okosan kérdező, a témákat ügyesen egymásba fűző, az egyes tematikus területek közötti arányokat jól beosztó Hargittai István és beszélgetőtársa egyaránt a múlttal való szembenézést szorgalmazza. A beszélgetőkönyv nyílt és őszinte beszámoló egy sokoldalú, eredményekkel teli életpályáról, tudományos és közéleti szerepről. Név szerint szerepelnek az életpályát befolyásoló vagy valamilyen tekintetben keresztező személyek, köztük több ismert tudós, politikus, író. Komoróczy elbeszéléseiből remek portrék kerekednek ki, például a hebraista Hahn Istvánról, a kiváló tudósról, aki rabbiképzős múltját titkolva tüntetőleg szombatonként tartott különórákat Komoróczynak. A portrékban az emberi értékek és gyengeségek, a szakmai magaslatok és a kor ártó hatása egyaránt ki van domborítva, egy-egy epizód néha novellaszerűen kikerekedik. Hargittai rákérdez jelentős személyiséggel (Gergely Ágnes, Heller Ágnes, Kertész Imre, Konrád György, Szilágyi János György) és a zsidó intézményekkel való kapcsolatára, tudományos anyaggyűjtésének, kutatásának módszertanára, szakmai vitákra, identitáskérdésekre.

Komoróczy mindig nyíltan kiállt a humán értékek mellett, felszólalt a nemzeti hagyományba bezárkózás, az ideológiai befolyásolás ellen. Nyíltan elmondja véleményét a mai magyarországi politika visszásságairól is, nem leplezve a judaisztikai kutatások intézményes visszaszorítása miatt érzett csalódását. „Az MTA Judaisztikai Kutatócsoport mint név és mint intézmény megszűnt. Az Akadémián nincs többé judaisztikai kutatás.” Rámutat a megemlékezések apologetikus és propagandisztikus jellegére, a Trefort-kerti emlékszalag, a „láthatatlan emlékmű” kapcsán például hangoztatja (ahogy ezt korábbi bátor felszólalásában is megtette), hogy „a nyilas terror 2014-ben csak ürügy volt az Orbán-kormány számára, hogy a második világháborúra emlékezzen, a Horthy-kor és a háborús kormányok felelőssége helyett a német megszállást állítva előtérbe”.

Felmerül számtalan nehezen megválaszolható, elgondolkodtató kérdés, például: lehet-e, érdemes-e judaisztikával kívülről, nem zsidóként foglalkozni? Komoróczy zsidó tárgyú alapozó munkái (A zsidó Budapest vagy A zsidók története Magyarországon), az MTA Judaisztikai Kutatócsoport és az ELTE Asszirológiai és Hebraisztikai Tanszékének megalapítása, a kiterjedt nemzetközi kapcsolatok, tanítványok sora igazolja, hogy érdemes – a beszélgetőkönyvben felidézett történetekből azonban az is kiderül, hogy ennek bizonyítása, a gyanakvások megcáfolása nem mindig volt magától értetődő.

A téma személyes, családi vitaként is felmerül, egyebek közt héber identitásúvá lett, szintén jelentős judaisztikai munkássággal rendelkező lánya, Komoróczy Szonja Ráhel kapcsán. Komoróczy felidéz egy családi beszélgetést, melyben ő elválasztotta a tudományos kutatást és a zsidó vallásgyakorlatot, Szonja viszont azzal érvelt, hogy „ezt csak belülről lehet csinálni”. Identitása meghatározásaként a református gyökerű, ősi magyar nemesi családból származó, a zsidósághoz erősen kötődő Komoróczy (akit gyakran értek antiszemita támadások is) egy egyedi, nem a vallásból, nem a nemzetből, nem a származásból kiinduló definíciót ad meg: „Arra a kérdésre, hogy mi az önmeghatározásom, azt mondom: a tudományos kutatás, az egyetem. Ez az én identitásom.”

A könyvben a fő témák (származás, identitás, kutatás, emlékezet és politika, zsidóellenesség és magyar nemzeti hagyomány, az értelmiség szerepe) mellett számtalan olyan érdekesség is felmerül, melyekre a szlovákiai magyar olvasók külön is felfigyelhetnek. Az említett kassai kötődés és a kitelepítés mellett egy későbbi meghatározó élményről is tudomást szerzünk: Judittal, a német–norvég–történelem szakot végzett volt tanítványával, aki ma már több mint ötven éve a felesége, az 1966/1967-es tanév végén éppen egy szlovákiai szemináriumi tanulmányi kiránduláson kerültek közel egymáshoz. Publikációiról beszélve Komoróczy külön kiemeli a Kalligram Kiadó és Szigeti László pozitív, támogató viszonyulását.

A további tervek között szó van egy még nem teljesen lezárt, terjedelmes kéziratról, egy átfogó Mezopotámia-történelemről, mely remélhetőleg szintén a Kalligramnál fog megjelenni.

Polgár Anikó