György Norbert: Csapataink harcban állnak

Sokan vannak. Nagy, fekete autókkal jönnek. Ott benn, a fekete autóban már rajtuk a biciklissisak. Mindenre fel vannak készülve. A gyermek ordít, megkapja a bicajt, ami a nagy, fekete autó farán van rögzítve apuka és anyuka biciklijével egyetemben. Mindenkinek, ami jár. A gyermek azonnal beindul: leszegett fejjel, lábai iszonyú tempóban pörgetik a pedált. Anyuka és apuka még a nagy fekete autó körül babrál, mikor a gyermek lepattan az egyik, a szelektív konténerről (sárga, műanyag). Ismét csak ordít. A lepattanóra anyuka és apuka már egyszerre mozdul. Később konstatálják, hogy különösebb baj nem történt. 

A búvárok mosolyognak, szeretik a gyermekeket. El is vinnék őket magukkal, ha lehetne. Búvárkodni? Igen. Le a tenger mélyére. Most épp a Morva folyó partján bukkannak fel. Jönnek elő a vízből: libasorban. A távolból fúvószene hallatszik. Az utolsó búvár egy ezüsttálcát tart maga előtt, diadalmasan. Az ezüsttálcán nem látjuk, mi van. De azt mondja, megtalálta. Hogy sikerült. S hogy a fősodorból kotorta elő. Nem kis erőfeszítések árán. Együtt örülünk vele.

Kiderül, hogy nem is búvár. Inkább csuklyás kommandós. És nagyon szigorú. Tarkójára nőtt a bajsza. Aztán kiderül, hogy mégsem csuklyás kommandós, hanem halász. És inkább szomorú, mint szigorú. Talán, mert nem sikerült halat fognia. Halász, vadász, madarász. Effélék. Hadász, madász, vadarász. Jönnek mind elő. Szépen sorban. 
Pontnak mindegy. Nem zavartatja magát. Úgy gondolja, ez is megér egy misét, és kihozza a helyzetből a maximumot. Nem figyelek eléggé, és már ott sincs. A nagy, fehér toportyánféreg. Kiszúrja a kőrisfa alatt vidáman hotdogozó kedves, szimpatikus családot. Okosak is, ez rögtön látszik. Mármint a család. Mindenhez értenek, mindenről véleményük van. Alighanem magyarok. Pont tisztában van ezzel. Biztosra megy. Odatolja a pofáját, nyáladzik. Tarhál. Erőfeszítéseit honorálják: megkapja a kiflivéget. S bár prüszköl kicsit a mustártól, azért befalja. De a gyermek nem elégszik meg ennyivel: simogatni akar. Mi a neve, kérdi. Mondom, hogy Pont. Erre Pont elhúzza a fejét. Pont, mondja a gyermek és megint mozdul. Süket, mondom, azért nem érti. És azért nem hagyja. És nem ragaszkodik annyira a szeretethez. Csak a kajád érdekli.

A Mestër egy helyen azt állítja: „a fizikai halál fátylát még életedben elhúzhatod”. Mestërnek lenni jó.

Később a fatörzseket figyelik: azt mondják, a hódok gyalulták ilyen simára. Gólyástól a gólyafészket. Le is fényképezik. Itt már kopoltyúval lélegeznek. Végül alábuknak a Morva folyóban, és eltűnnek, mintha soha nem is lettek volna. A tájra néma csönd borul. A kisgyermekek alszanak. Apukák is, anyukák is alszanak. Sőt, a bicikli is alszik. De a csapataink harcban állnak: Dévényújfalu elesett.