Gyógyírt talált a kishitűségére

A premiert eredetileg november végére tervezte a színház, a járványhelyzet miatt azonban csak most kerülhetett rá sor. Dékány Nikolett a komáromi gimnáziumban érettségizett, Pozsonyban szerzett színészi diplomát, a negyedik évadját tölti a Zobor alatt. Lelkesen mondja: a nyitrai közönség jól ismeri Örkényt, hiszen a Tótékat és a Macskajátékot is bemutatta az itteni társulat. Mindkét előadás plakátja emlékeztet az egykori sikerre. Az egypercesek alapján született friss előadásban, amely egyszerre dicséri a rendező, a fordító (Karol Wlachovský), a dramaturg (Hana Launerová) és a színészek pontos munkáját, az örkényi világlátás és élettapasztalat keserű humorral átszőtt elegyét, hét karaktert formál meg a gyors váltásokkal is kiválóan megküzdő fiatal színésznő. Kórházi nővérként szavak nélkül is képes teljes értékű figurát megformálni, a továbbiakban pedig televíziós riporterként, önmagának sírt vásárló, idős asszonyként, terhes nőként, hírlapárusként, pincérként, sőt még légyként is megidéz egy-egy emlékezetes örkényi alakot.

„Egy színházi fesztiválról utaztunk vissza Nyitrára, amikor már tudtuk, hogy Oszlík Péter Örkényt fog rendezni – meséli Nikolett. – Ivana Kubáčková kolléganőmmel jeleztük is neki, hogy ő is, én is szívesen játszanánk a darabban. De hozzátettem, hogy elképzelni sem tudom, mi köti majd össze ezt a húsz egypercest. Mi alkotja az ívet, hogyan lehet összefogni ennyiféle történetet? És halvány sejtésem sem volt róla, hogy majd ennyi feladatom lesz. A sok kicsi sokra megy tipikus esete ez. A rendező és a dramaturg egy éve dolgozott már az anyagon, amikor elkezdődtek a próbák. Az első olvasópróba után Péter felhívott, hogy na, mit szólsz az anyaghoz? Mondtam neki, hogy jól megszerkesztették, működőképes. Később kiderült: valóban jól megoldották a feladatot. A halottaiból feltámadt, idős színésznővel és az őt kísérő Apostollal, akik mellett feltűnnek a különböző figurák, egységes története lett az estnek.”

Mivel nem tartja magát karakterszínésznek, óriási kihívásnak érezte ezt a fajta munkát Dékány Nikolett. De mert régóta vágyott ilyen feladatra, kimondottan élvezte. Sokáig keresgélt, míg a rendezővel együtt eljutottak egy-egy megoldáshoz. A temetőbeli idős asszony megrajzolásában például a paróka, egy ormótlan szemüveg és egy szőrmés esernyő.

„Szinte az utolsó pillanatban született meg a figura. Végig azon agyaltunk Péterrel, milyen legyen. Aztán megjött a fekete kiskosztüm, kiváló kollégámnak, Andrej Remeníknek, aki osztálytársam volt a főiskolán, hoztak egy undorító parókát, poénből feltettem a fejemre, és azonnal tudtam, hogy ez nekem kell. A szemüvegek közül is a legcsúfabbat választottam ki. Van ugyanis egy brutál profi kellékesünk Peter Stoklas személyében, aki minden alkalommal egy egész bolhapiaccal képes elkápráztatni bennünket. Már csak a nénike hangja hiányzott. A kolléganőm remekül utánozza Emília Vášáryová időnként el-elcsukló hangját. Ezt loptam el tőle, s mivel mindenki tetszéssel fogadta, meg is tartottam. A hírlap-árusban magát a Sorsot ábrázolom, hiszen ő közli a meghalt férfi halálhírét. A Meddig él egy fa? terhes nőjét visszafogottsággal kellett felruháznom. Volt mindenféle változat. Arra kellett ügyelnünk, hogy a feszültség a csattanóig jelen legyen a figurában.”

A próbafolyamat a koronavírus miatt többszöri megszakítással, leállással párosult. Nikolettnek két hetet azért is ki kellett hagynia, mert csúszott a József és a színes, szélesvásznú álomkabát korábbra tervezett bemutatója. Abban is fontos szerepe van, akárcsak A szerelem banalitásában. 2018-ban végzett a színművészetin, a következő évben lett a társulat tagja, s azóta komoly feladatokkal bízzák meg Nyitrán. A pandémia ugyan hektikussá tette az Örkény-darab próbafolyamatát, de a januári bemutatóig így legalább többet foglalkozhatott a szerepeivel. Még karácsony és újév között is a hét figurát csiszolgatta.

„Örkénnyel a gimnáziumi anyag révén találkoztam, de ami igazán mély nyomot hagyott bennem, az Mácsai Pál estje volt, az Azt meséld el, Pista!. Nem sokkal az érettségi előtt láttam a rimaszombati szavalóversenyen. Nagy volt az örömöm, amikor megtudtam, hogy Péter és Hana Örkény-egypercesekkel bíbelődnek. Péterrel egyébként egy utcában nőttünk fel Szőgyénben. Tizenegy évvel idősebb nálam, így nem nagyon haverkodtunk, de ismertük egymást, anyukáink együtt dolgoztak. Táncoltunk a falusi néptáncegyüttesben, fellépésekre jártunk, színházi fesztiválokon zsűrizett, amikor én cserkész voltam, gratulált, amint megtudta, hogy felvettek a színművészetire. Velem örült akkor is, amikor szerződtettek Nyitrára. Játszunk is együtt több darabban. A Robin Hoodban például a szerelme voltam. Van most egy bemutatásra váró filmünk is, a Fehér lovon fekete, amelyben mindketten játszunk.”

Az Örkény-darabra nem csak azért büszke, mert ő maga is sikeresnek tartja. Már a próbafolyamat során is azt érezte, ki fogja húzni magát a bemutatón.

„Én folyamatosan arra gondolok, hogy duplán kell bizonyítanom. Magyarként egy ilyen nagyszerű szlovák társulatban össze kell szednem magam. És most itt van egy világhírű magyar szerző magyarokról szóló darabja – szlovák nyelven! Iszonyatos büszkeséggel tölt el, hogy részese lehetek, ezért is élvezem olyan nagyon az előadást. A legszívesebben minden egyes nevetésnél megszólalnék, hogy látjátok, mi, magyarok milyen viccesek, okosak, önironikusak, eredetiek és lenyűgözők vagyunk?! Igen, büszke vagyok minderre! Ez a legnagyobb gyógyír a kishitűségemre.”

A szerző a Vasárnap munkatársa