Gyilkos után az első áldozat

Hét évig volt a Katona József Színház tagja, nemrég vált meg a Vígszínháztól, most független társulatokban dolgozik – sokat. Vígszínházi szerepei közül vendégként viszi tovább Marmeladovot a Bűn és bűnhődésben, a Színészt a Hamletben, és Liliomot, a ligeti hintáslegényt. A Tóth Barnabással forgatott Akik maradtak orvosaként „világkörüli úton jár”. Magyarország ezzel az alkotással indult az Oscar-maratonon, s most fesztiválról fesztiválra hívják a filmet.

Ritkán forgat, de akkor aztán jó nagyot. És a szerepei is merőben mások. Kéjvágytól fűtött szörnyeteg A martfűi rémben, a náci haláltábor túlélője az Akik maradtakban. Színészileg: a két véglet. Gyilkos és áldozat, egy körözött rém és egy finom lélek.

Mondtam is magamban, amikor Tóth Barnabással elkezdtük az Akik maradtak forgatását, hogy b…a meg, szerencsés vagyok! Sokan forgatnak sokat. Nekem két-három évente jön valami, de az olyan! És igen, a két véglet. Örülök nagyon, hogy ezt így dobta ki a gép. Ráadásul úgy, hogy Szőke Abigél, aki Klárát, az árván maradt lányt játssza Barnabás filmjében, A martfűi rémben az egyik áldozatot formálta meg. Tehát már ismertük egymást, amikor Barnánál összekerültünk. Ez sokat könnyített a helyzetünkön.

Mit jelzett a szimata, amikor elolvasta az Akik maradtak forgatókönyvét? Azonnal megérezte benne a nagy film lehetőségét?

Azt nem. Én csak azt szoktam gerincből megérezni, hogy van-e közöm a szerephez, vagy nincs. Ha igen, onnantól kezdve nincs kérdés. Az alakítás része, ami a kamera előtt történik, rajtam múlik. Meg a partnereken. A többi a vágóasztalon dől el. A martfűi rémnél Sopsits Árpád, a film rendezője eredetileg nem a címszerepet szánta nekem. Aztán meggondolta magát, és én is úgy éreztem: ez az enyém, a rém!

Mennyi köze volt hozzá?

Tudtam, hogy ez elképesztő színészi lehetőség. Szeretjük a horrort, a krimit, az újságokban a fekete krónikát. Szerintem ez azért van, mert mindenkit érdekel az a fajta sötétsége az emberi jellemnek, amellyel jó esetben nem kell találkoznunk. A közelébe sem akarunk kerülni. Ezt nyilván mindenki így gondolja. De megérezni, hogy mi lehet ez, színészként nagyon izgalmas. Szervezett magának egy vetítést a filmből a Fővárosi Törvényszék. Szakértőket hívtak, kriminálpszichológusokat, és ott voltam én is. Megkérdezték, lélekben hogyan tudtam ettől az egésztől függetleníteni magam. Ott ült a magyar bűnüldözés elitje, egy illusztris társaság. Azt mondtam: eszem ágában sincs felmenteni ezt az embert, színészként nekem mégis az a feladatom, hogy megértsek belőle valamit, hiszen csak úgy tudom hitelesen megformálni. És amit megéreztem ebben a csávóban, az a pokoli, fojtogató magány, amit nagyon kevesen élnek meg. Ezen keresztül tudtam megfogni őt. Az Akik maradtakban pedig a legtisztább emberi érzések megfogalmazása volt fontos. A szeretet, a törődés, az odafigyelés megjelenítése. Azt is nehéz úgy megfogni, hogy ne legyen csöpögős. Hogy mi az a hátizsák, amit ez az ember cipel, és már cipelni is fog élete végéig, és csak dagad és dagad.

Sopsits filmjében hányféleképpen kellett ölnie? Ezt csak azért kérdezem, mert színpadon többféleképpen meghalt már.

Áldozatai többségét megfojtotta a martfűi rém. De volt, akit kalapáccsal ütött le, aztán cifrább dolgok is történtek. Komoly szexuális frusztrációja volt. Maga sem tudta, mi a baj vele. Az eredeti történet szerint látott a moziban egy filmet, majd elkezdett császkálni az éjszakában, és kiderült, hogy a vérre és az erőszakra gerjed. A Katona József Színház előadásaiban én is sokszor meghaltam. Színpadon meghalni hálás feladat. Ha nem látványos, akkor is. Millióféleképpen lehet meghalni. Még viccesen is. Legutóbb Szegeden, Mercutióként haltam meg a Rómeó és Júliában. Az ő halála is izgalmas. A közönség először nem hiszi el, aztán amikor mégis, megfagy a levegő. Az ölés sokkal ismeretlenebb terep, azt nem lehet megszokni. Ott valami emberi érzék eltömődik, később elkezd dolgozni, és marja, rombolja a lelket. Filmben ölni, bár látszódik az arcod közben, inkább technikai dolog. Szabó Gábor, az operatőr elmondta, hogyan tartsam a kést, honnan essen rá a fény. Nem voltak rémálmaim emiatt. Ha már nem vagy kezdő színész, tudod, hogy miután felvették a jelenetet, tovább nem kell foglalkozni vele. Kilépsz a szerepből.

Jól megjegyezhető arca, gondolom, sokaknak visszaköszönt a film után. Megtörtént, hogy valaki felismerte, és rémülten vágta el a fejét?

A villamoson volt egy furcsa eset. Rám nézett egy huszonéves csaj, és iszonyatosan dühösen csak annyit mondott: „F…fej!” És tovább ment. Nagyobb atrocitások nem értek. Egy fiatal kolléganőm mondta még a film után, hogy fél tőlem. Aztán tíz perc után rájött, hogy nincs mitől tartania.

Könnyen ki tud bújni egy ilyen szerepből?

A futó szerepeket kell melegen tartani. A forgatáson mindig akkor kell mélyre merülni, amikor az ember kamera előtt áll. Utána el lehet engedni a figurát, hagyni kell, hogy lecsengjen. Ha vége a forgatásnak, már nincs értelme foglalkozni vele, hiszen ha belezöldülnék, akkor sem tudnék már változtatni rajta.

Papot játszani is hálás feladat, állítja több kollégája. A Félvilágban ez is megadatott önnek.

Igen, papot játszani jó. Fekete Tibor kollégám is ezt vallja. De csak akkor, ha nem közhelyekre épül a szerep. Ha látni benne az embert. Jude Law például egészen kiváló alakítást nyújt Az ifjú pápában. Remek sorozat. Az egyik papot utálod benne, a másikról pedig megtudod, hogy fogyatékos gyereket nevel mindenféle hátsó szándék nélkül.

Enyedi Ildikó új filmjében, a Füst Milán regénye nyomán forgatott A feleségem történetében a főhős, Störr kapitány segítőtársa. De nem magyarul, hanem angolul beszél a filmben.

Életemben nem izgultam ennyire. Talán a várakozástól, az átállásoktól mindig eljön a forgatáson az a pont, amikor az embernek leblokkol az agya. Van egy félórás holtpont, amin túl kell lépni. Ha az anyanyelvemen beszélek, könnyen átlendítem magam, de angolul! Nem volt olyan irgalmatlanul sok szövegem, csak sok mindenre kellett figyelni. Angolul magánemberként egészen normálisan elboldogulok. De más egy esti sörözés közben idegen nyelven beszélni, és egészen más, amikor a kiejtésre, az akcentusra is koncentrálni kell. Nagyon büszke vagyok magamra. Ildikó azt mondta: „Oké, megvan!” Ez mégiscsak jelent valamit.

Visszatérve az Akik maradtakra: nagy reményekkel indult el a film az Oscar-jelölés felé. Milyenek az éjszakái, amióta tudja, a legrangosabb amerikai szaklapok méltatják a filmet?

Mint eddig. Nagyon lelkes vagyok, mert nem sok esély volt a film előtt. Aztán másfél-két hét alatt kinyílt előtte a világ. Nem mondom, hogy ebbe nem remeg bele a gyomrom. De mégis! Nem mintha szkeptikus lennék…

… csak higgadtan szemléli a történéseket.

Nagyon drukkolok a filmnek. Csodás érzés látni, hogy mi történik vele, de hogy meddig jut az úton, az nem tőlünk függ. Várakozó állásponton vagyok.

A bőröndjét mindenesetre előkészítheti. Bárhogy alakulnak a dolgok, bizonyára lesz alkalma utazni a filmmel.

Szívesen megyek, ha mehetek. Imádok világot látni. A Katona József Színházzal Jeruzsálemben tölthettem pár napot. Az több szempontból meghatározó volt.

Tizennégy éves koráig Békéscsabán élt.

A családom még most is ott él.

A drámaművészeti gimnázium és a színművészeti főiskola, Szentes és Budapest nagy elszakadást jelentett?

Nem volt világvégi állapot Békéscsabán élni. Népes családban nőttem fel, az első gyerekek között. A szüleimnek én voltam az első gyerekük, a rokonságban a második, majd eltelt majdnem tíz év, és rengeteg unokatestvérem lett. Szeretetben és odafigyelésben nőttem fel, de mindig különc voltam. Nehezen fogadtak el, nehezen tudtam beilleszkedni. Aztán nagyot nyitottam, amit az Isten sem néz ki belőlem, de mert a nyitásnak nem volt fogadása, újra zártam. Verset írtam, könyvtárba jártam, sokat olvastam. A legtöbbször a nagymamámnál, a kertben. Mindig olyan emberek társaságát kerestem, akik hozzám hasonlóan gondolkoztak, és inspiráltuk egymást. Könyvtári szerelem is volt, meg meseíró pályázat. De nem nyerni akartam, hanem részt venni.

Eszenyi Enikő kiváló Hamlet-rendezésében József Attila nagy horderejű versét, a Levegőt! mondja el megrendítő átéléssel, igazi színházi truvájként.

Tizenöt éve van egy József Attila-anyagom. Nem előadói est, nem is versmondás, csak egyszerűen jelen van az életemben, és kéthavonta egyszer közönség elé állok vele. Hogy a Levegőt! bekerült a Hamletbe, az a rendező és a dramaturg, Vörös Róbert ötlete volt.

A Bűn és bűnhődésben Marmeladovot, a merev részeg hivatalnokot formálja meg briliánsan.

Marmeladovot nagyon szeretem, pedig csak két jelenetem van az előadásban. Főleg az első nehéz, rögtön a darab elején. Vázolni kell a problémát, és el kell indítani a történetet. De a Liliom is nagyon a szívemhez nőtt. A legcsodálatosabb drámák egyike, és nem csak a magyar színművek között.

Négy évig volt a Vígszínház tagja. Nem bánta meg, hogy kilépett a társulatból? Bejöttek a számításai?

Csalódás nem ért. Öt bemutatóm lesz ebben az évadban. Mindegyikre bizsergő gyomorral gondolok.

Tízéves fia gyakran látja színpadon?

Nem rángatom őt feleslegesen színházba. Látott pár darabban. Pécsen a Picasso kalandjaiban, a Vígszínházban A padlásban és a Liliomban. Megnézett az Akik maradtakban is, de az még nem ment át nála. Ő nem a színészt látja bennem. Neki én az apja vagyok, akinek ez a munkája.

A szerző a Vasárnap munkatársa