Gyermekeink drága szeme fénye…

A legtöbb szülő megijed, amikor kiderül, hogy alig cseperedő gyermekének szemüvegre van szüksége. Kiváltképp akkor, ha előzőleg fel sem merült, hogy a kicsi látásával valami probléma lehet.

Az a legfontosabb, hogy a gyermek jól lássonA szerző felvételeA legtöbb szülő megijed, amikor kiderül, hogy alig cseperedő gyermekének szemüvegre van szüksége. Kiváltképp akkor, ha előzőleg fel sem merült, hogy a kicsi látásával valami probléma lehet. Az első „szemüveges napok és hetek” valóban nem könnyűek egy örökmozgó kisgyermek számára, de a helyzeten csak ront, ha megérzi, anyuka-apuka is nehezen viseli.

Aki tudja, eltitkolja

A szülőszobában az első teendők közé tartozik az újszülött szemellátása. A nagyon súlyos, veleszületett szemkárosodástól eltekintve körülbelül a csecsemő három-hat hónapos korában vehetőek észre az első hibák, főleg a kancsalság, és a nagyon gyönge látás. Ám a leggyakoribb látási zavarok, a szem fénytörési hibái (a rövidlátás és a távollátás) csak később derülnek ki. Csecsemőkor után rendszerint az óvodába, illetve iskolába való beiratkozáskor kerül sor a kötelező szemellenőrzésre is. Ezt – az általános egészségvizsgálattal együtt – a gyermekorvos végzi, s lényegében abból áll, hogy az előírt távolságokból sorra felmondatja a gyerekkel a faliképen látható ábrákat. Ha ekkor valamilyen látáshibát észlel, szemorvoshoz utalja a kis pácienst. Ez a gyermekorvosi vizsgálat azonban sajnos nem mindig elégséges a szembetegségek kiszűréséhez.

Az elsős Tomival és édesanyjával a szemészeti váróban találkoztunk. A kisfiú évek óta erősen rövidlátó, de ez csupán most, a tanév közepén derült ki.

– Rengeteget pöröltünk szegénykémmel, furdal is érte a lelkiismeret! – sóhajt fel az édesanya. – Októberben született, évvesztes lett, de nem is bántuk, mert annyira játékos volt mindig. Az óvodában is azt tanácsolták, hogy várjunk egy évet a beíratással, mert nagyon eleven. Azt hittük, az iskolában is azért nem figyel, mert csak a játékon jár az esze. A többi gyerek mind gyöngybetűket írt, Tomi meg csak olyan krikszkrakszokat. A tanító néni azt javasolta, hogy nézessük meg egy pszichológussal. Mert ha év végéig nem tanul meg rendesen írni és olvasni, jobb lesz, ha átmegy a kisegítő iskolába. Nagyon elkeseredtünk, hisz Tomi nővérével soha nem volt semmi probléma, és ő is teljesen egészségesen született. Nem volt mit tenni, elmentünk pszichológushoz. Ő mutogatta neki a képeket, beszélgettek, és akkor jött rá, hogy Tomika nem jól lát. Pedig voltunk beíratáskor a gyermekorvosnál, ott álltam a fiam mellett én is, és komolyan mondom, hogy minden képet felismert. Szegénykém, csak most vallotta be, hogy megjegyezte a sorrendet, amíg az előtte levő fiút vizsgálták. Mert félt, hogy szemüveget kap, és nem járhat focizni a többiekkel! Azóta beletörődött, és hát mi is. A családunkban eddig senki nem hordott szemüveget. Ki gondolt volna rá?!

Fontos az alapos vizsgálat!

Meglepő, de a szülők gyakran valóban nem veszik észre, hogy gond van gyermekük látásával. Igaz, ha például a tárgyakat közel tartja, vagy egy méterről nézi a televíziót, még nem biztos, hogy rövidlátó. Lehetnek ezek rossz szokások is. De elsiklani semmiképpen nem szabad fölöttük! Mert ráadásul a másik oldalon ott van az is, hogy a gyerek saját maga sem tudatosítja látáskárosodását. Nagyon is könnyen alkalmazkodik azokhoz a „látási viszonyokhoz”, melyeket megszokott. A rövid- és távollátás – aminek korrigálására általában szemüveget ír fel az orvos –, ha időben észreveszik, akár még javulhat is. Eva Dorčiaková szemorvos szerint a szemészeti kivizsgálás ugyan nem kötelező, de iskoláskor előtt minden gyermeket legalább egyszer szemész szakorvosnak is meg kellene vizsgálnia. – A gyermekorvosoknak értelemszerűen nincs felszerelésük a lappangó szembetegségek kiszűrésére. Egy enyhe fénytörési hibát talán nem vesznek észre, s a gyerek aztán az iskolában addig erőlteti a szemét, amíg súlyosabb nem lesz a látásromlás. Az lenne az ideális, ha minden egyes iskolaköteles gyereket úgy, ahogyan például a fogorvoshoz küldik, az első évben szemorvos is láthatná. A szemorvos ugyanis nemcsak szemüveget ír fel: már a legenyhébb látáshiba esetén meg kell beszélni a szülővel, a pedagógussal azt is, hogyan tanuljon a gyerek. Hogy hová üljön az osztályban, írás és olvasás közben melyik oldalról kapja a fényt… Mert különben a látáskárosult gyerekek nem bírják a tempót, nem tudnak lépést tartani a tananyaggal. És emiatt vagy magukba zárkóznak, vagy agresszívak lesznek, hogy belső feszültségeiket valahogy levezessék.

A három leggyakoribb szembetegség a közel- és távollátás, valamint a kancsalság. A kancsalságot rendszerint már kora gyermekkorban megállapítják. Ez akkor lép föl, ha a két szem tengelye, azaz a nézővonala nem párhuzamos, hanem befelé vagy kifelé eltér attól. Gyermekkorban az összetartó vagy konvergens kancsalság a gyakoribb. Ilyenkor az agy az egyik szemből érkező képet alárendeli a másikból érkezőnek. A kezelést nem szabad halogatni, mert az egyik szem hozzászokhat a tétlenséghez, s a fejlődése megtorpan. A későbbi életkorban kialakuló kancsalság általában a látóideg vagy valamelyik szemizom károsodásának a következménye. Ilyen például a magas vérnyomás vagy a cukorbetegség. A gyermekkori kancsalság szemüveggel és speciális szemtornával, esetleg műtéttel kezelhető. A rövidlátásnak az az oka, hogy a szemtengely valamivel hosszabb a szokásosnál, s ezért a távoli tárgyak képét nem a retinára fókuszálja. Ilyenkor a szemüvegbe homorú, vagyis szórólencse kerül. Távollátás esetén éppen a közeli tárgyakat nem látja élesen a gyerek. Ez domború gyűjtőlencsével korrigálható. És van még egy gyakori látáshiba, mely a gyermekkori szűrővizsgálatokon szokott kiderülni: a színvakság és a színtévesztés. Ami hétköznapi értelemben azt jelenti, hogy az ember nem tud különbséget tenni bizonyos színek – legtöbbször a vörös és a zöld, ritkábban a kék és a sárga – között. Ez a betegség öröklődik, és nem korrigálható. De mégis nagyon fontos, hogy időben fölismerjük, már csak a balesetveszély miatt is, például a szemaforoknál. A gyerekek valóban hajlamosak arra, hogy „megfeledkezzenek” a látási hibákról. A fentebb említett tüneteken kívül akkor is látásromlásra kell gyanakodni, ha a kisgyermek gyakran panaszkodik fejfájásra. Nem szabad, hogy a szülők hiúsági kérdést csináljanak a szemüveghordásból! Az a legfontosabb, hogy a gyerek jól lásson! Az az érv, hogy nem akarja hordani a szemüveget, nem fogadható el. A szülők feladata és felelőssége, hogy játékos formában rászoktassák gyermeküket a szemüvegviselésre. Sajnos gyakran előfordul, hogy az óvodában és az iskolában rajta a szemüveg, s éppen otthon nem használja.

Szemüveget, de milyet?

Szégyelli a szemüvegét – szokták mondani a „megértő” szülők. Vagy esetleg azzal mentegetik a – saját érdekében – állandó szemüvegviselésre kötelezett gyermeket, hogy játék közben leesik, összetörik: egyszóval kényelmetlen. Holott a húsz évvel ezelőtti, vastag és sötét keretes egyenszemüvegek helyett ma hatalmas kínálatból lehet válogatni. És a kisiskolások körében népszerű Harry Potter, a szemüveges varázsló fiú mostanság még divatot is csinált a maga egyszerű okuláréjával. Szabó Anikó párkányi látszerészt arról kérdeztük, hogyan válasszon a szülő szemüveget csemetéjének:

– Most a könnyű fémkeretek a legdivatosabbak. Masszívabbak, mint a műanyag, de persze éppúgy el lehet törni őket. Viszont lehetőség van a javításra, szárcserére. A gyerekeknél egyébként is kétévenként kell cserélni keretet, mert kinövik. Maga a keret attól könnyű vagy nehéz, hogy milyen lencséket teszünk bele. Az üveg nehezebb és veszélyesebb, mert törik, és a kicsi megvághatja magát, ha elesik. Egyébként ma már nem kell üveglencsét alkalmazni, hiszen léteznek karcmentes, könnyített műanyag lencsék. Száz százalékban ilyeneket applikálunk a gyerekeknek. Ennek árát ugyan nem teljesen téríti a biztosító, de a szülők inkább hozzáfizetnek. A könnyített lencséknél a ráfizetés száz-kétszáz korona között mozog, de ez a dioptriától és a diagnózistól is függ. Három dioptria fölött már teljesen téríti a biztosító. Ehhez jön még a keret, itt háromszáz koronánál kezdődnek az árak. Mi nyújtunk kedvezményt a keretre, tizennyolc éves korig levonunk százötven koronát. A szülők ezt már mind tudják. A könnyített lencsék és a fémkeret azért is jó, mert nem nyomja el a kicsi orrnyergét. Az egészen apró gyerekeknek léteznek szárak úgynevezett anatómiai végződéssel, mely teljesen ráhajlítható a fülre. A nagyobb gyerekeknek ez sportolás közben hasznos. A szemüveghez ilyen szárakat külön is lehet kapni. Karon ülő babáknak is készítünk szemüveget, sőt volt már kis pólyás betegünk is. Ha időben szemüveget kap a gyermek, még nagyon jól lehet korrigálni a kisebb látási zavarokat. A szem ugyanis a pubertáskorig éppúgy változik, mint az egész fiatal szervezet. Ezért is rendkívül fontos, hogy a gyengébben látó még iskoláskor előtt megkapja a maga gyógyító szemüvegét!

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?