Gyenge Veroni kijutott a World Slam Poetry világbajnokságára

Gyenge Veroni

A királyfai származású slammer Magyarország képviseletében a kilencedik helyen végzett a hétvégi brüsszeli slam poetry Európa-bajnokságon, így kijutott a világbajnokságra, melyet 2022-ben rendeznek majd.

Gyenge Veroni az első szlovákiai magyar slammer, aki az őszi magyarországi bajnokságot megnyerve kijutott az Európa-döntőbe, melyet a hétvégén online is követhettünk.

„Nagyon erős volt a mezőny, mindenki a saját országa slam poetry változatát hozta. Sokan a saját nyelvükön slammeltek, és nagyon érdekes volt látni, hogy egyes kultúrák mennyire eltérően értelmezik a műfajt” – számolt be Gyenge Veroni az élményeiről, és kiemelte, nagyon örül annak, hogy a kilencedik helyen végzett ebben az erős mezőnyben, főképp mivel az első tíz helyezett jutott tovább a világbajnokságra. Produkciójában három nyelvet ötvözött, szövege fő gondolatmenetét angolul adta elő, ebbe magyar és szlovák sorokat vegyített. Az előadott szöveg központi témája a szlovákiai magyar és egyben a női identitás volt. Az Európa-bajnokságot egyébként a belga Marie Darah nyerte, aki anyanyelvén, franciául slammelt és Veroni favoritja is volt. A megmérettetés egyfordulós volt, a kiértékelés pedig idén első alkalommal az Eurovízióhoz hasonló módszerrel zajlott: az öt, helyszínen ülő zsűritag pontjait összesítették a közönségszavazatokkal és az egyes országok bizottságainak szavazataival.

Gyenge Veroni következő megállója tehát a világbajnokság lesz, ahova a világ minden tájáról érkeznek majd slammerek, és melyet szintén Brüsszelben rendeznek majd jövő szeptemberben. Az Európa-bajnokság döntője pedig visszanézhető a World Poetry Slam Organization YouTube-csatornáján

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?