Guy Ritchie lendületes vizuális orgiát komponált a filmvászonra

Guy Ritchie legújabb rendezése mindent alárendel a stílusnak és a vagányságnak. A film képi világa harsány, még a sötét, éjjeli szcénák is a lehető legélénkebbek. Ritchie nagyon ráérzett a 60-as évek világára, a környezet, a jelmezek mind korhűek, ugyanakkor modern formában tálalja őket, így a 21. század embere számára is fogyasztható ez a retró feeling. John Mathieson operatőr remek beállításai pedig még egy lapáttal rátesznek a mozi vizuális élményére. Öröm nézni minden egyes képkockát.A rendező már a két korábbi, kultikusnak mondható filmjében (A ravasz, az agy és a két füstölgő puskacső, Blöff) megmutatta, hogy mennyire ért a színészvezetéshez. Még Jason Stathamből is kihozta a színészt. Az U.N.C.L.E. emberében is bizonyítja ezt. Mind Henry Cavill, mind Armie Hammer, de még Alicia Vikander is kiemelkedőt alakít. Igaz, ehhez kellettek a remekül megírt karakterek. Napoleon Solo (Henry Cavill), az amerikai ügynök mindig higgadt és sármos. Egykor ő volt az egyik legjobb tolvaj a világon, így az értékrendje nem éppen kémhez illő. Ellenpólusa az orosz kém, Illya Kuryakin (Armie Hammer), aki szigorúan tartja magát a szabályokhoz, ugyanakkor kifejezetten impulzív, alig tudja féken tartani állandó dühkitöréseit. Hozzájuk csatlakozik még Gaby (Alicia Vikander), a bűbájos német autószerelő lány. Az ellentétes karaktereket remekül aknázza ki Ritchie, folyamatos humorforrást biztosítanak a játékidő alatt. Azért persze bőven akad negatívum is a filmben. A külcsín itt és most a belbecs rovására ment. A történetet tekintve a film nem több egy klisékből építkező buddy movie-nál. Mivel kémfilmről van szó több csavart is vittek a történetbe, de ezek túl sablonosak, és előre kiszámíthatók. Ráadásul Ritchie valamiért azt gondolta, hogy csupa ostoba ember fog beülni a filmjére, így fájón szájbarágósra sikeredett. A néző szerencséjére a rendező van annyira kreatív, hogy egy-egy jelenettel időről időre feledtesse velünk a hiányosságokat. Ilyen a film elején a trabantos és wartburgos üldözési jelenet, vagy amikor a férfi főszereplők percekig vitatkoznak a női divatról, meg persze a film végi ostrom képregényes megjelenítése. Összességében a brit rendező egy lendületes vizuális orgiát komponált a vászonra. Ha a történetre is akkora hangsúlyt fektetett volna, mint a stílusra, az új film könnyen lehetett volna a Blöff, valamint A ravasz, az agy és a két füstölgő puskacső méltó folytatása. Így azonban megmarad egy jó kis popcorn-mozinak, amit azért bármikor szívesen megnézünk. [[{"type":"media","view_mode":"media_large","fid":"202227","attributes":{"alt":"","class":"media-image","title":"","typeof":"foaf:Image"}}]]