Grendel 70

Harmincnyolc éves ismeretsé­günk tegezésre jogosít fel. A még mindig sokat utazó, aktívan dolgozó Grendel Lajost faggattam. 

Mi dolgod az idővel? Hogyan nézel erre a folyamatos változóra, emberként, íróként?
Ez filozófiai probléma, nehéz rá válaszolni. Az biztos, hogy az időfelbontás olyan összefüggésekre nyitott kaput, amelyekkel a klasszikus, 19. századi regény nem foglalkozott. Magyarán: az időfelbontás olyan mélységet ad a prózának, amely korábban ismeretlen volt. A határkő Gustave Flaubert az Érzelmek iskolája című műve. Ebben kerül először az idő a középpontba, úgyhogy ez a regény tulajdonképpen a 20. századi regény előfutára. A másik Bergson filozófiája. Itt az idő és a tartam különbségére gondolok. A tartam azt jelenti, hogy idő nyílik a belső ábrázolásra, amely a 19. században még ismeretlen. És Babitsot kell említenem. Bergson szerint Babits értette meg a legjobban a filozófiáját. Az Esti kérdést – amely a magyar irodalom egyik legnagyobb verse – máig emészti a magyar közönség. Hiába, a magyar olvasónak túl filozofikus – sajnos. Ezzel az idő kerül a középpontba a huszadik századi irodalomban.

Családodról, őseidről, a családnév eredetéről alig tudok valamit. Honnan ered, mit tudsz róluk te, hatott-e életedre a viselt név? 
Írom az emlékirataimat, és a Grendel névre is kitérek. A dédapám szerint francia eredetű név. De bővebben a készülő kötetben erre kitérek. Paul Eluard-nak, a nagy francia költőnek Eugène Grindel (ejtsd Grendel) volt a polgári neve. Baszkvidékről származott, azaz az ősei még angolok voltak. De említhetném a Grendelstrassét is. A névadó egy újkori luzerni polgármester volt. A Grendel ősi név, az első angol nyelvű eposznak (9. század) a gorillához hasonló szörnye, amely kiskorúakat erőszakolt meg. Nos, nem valami hízelgő dolog a számomra. Hogyan keveredtek az ősök ide, arról fogalmam sincs. Valószínűleg a Szent Bertalan éjszakáján történt mészárlás után, mely a 16. században volt, akkor sokan menekültek Franciaországból Magyarországra. Szóval rejtély, mely megfejtésre vár, de én már nem fogom megfejteni.
 

Fiatalkorod nagy eszmei fellángolásai, lázadásai, az 1968-ban indult franciaországi mozgalmak, a prágai tavasz, az orosz bevonulás hogyan érintettek? 
A prágai tavasz döntően befolyásolta az életemet. Én korábban konzervatív voltam, és a prágai tavasz tett baloldalivá. 2006 után a baloldalból is kiábrándultam. Tulajdonképpen nem hiszek a baloldalnak se és a konzervatív oldalnak se. Tudom, hogy ez rémes. De hát mit csináljak? A jó irodalomban hiszek, és teljesen mindegy, hogy azt Tormay Cécile írta vagy Kertész Imre. 

Harmincéves korod után jelent meg az első köteted. Ki irányított az irodalom felé, kikkel tudtál igazi alkotói kapcsolatban lenni? És itt a kérdés a szlovákiai, azaz csehszlovákiai magyar és az anyaországi, esetleg emigráns irodalom képviselőire is vonatkozik. Kit tekintettél akkoriban mesterednek, kit szerettél akkoriban kitüntetően? Azóta átértékelődött vagy megerősödött az akkori véleményed, változtak-e érzéseid a kedvencekkel kapcsolatban? 
A kedvenceim? Nagyon sok írót tartok a kedvencemnek, de első helyen Robert Musil van. A magyar irodalomból Krúdyt, Kosztolányit és Mészölyt.

Debütálásod fogadtatására hogyan emlékszel? Voltak irigyeid,  vagy inkább örültek az új hangnak, az új tehetségnek? 
Nem tudom már, annak idején az első kötettel, hogyan is volt. A második kötet, az Éleslövészet fogadtatása már izgalmasabb. Tulajdonképpen berobbant a magyar irodalomba. Emlékszem rá, hogy Szegedy-Maszák Mihály és Kulcsár Szabó Ernő elemzett, és meghívtak közéjük. Kósa László lakásán találkoztunk 1982 nyarán. Elég nyomasztó hangulat volt a lengyel események miatt. De az elemzésből sokat tanultam. Én is strukturalista voltam, mint Szegedy-Maszák vagy Kulcsár Szabó. Nagyon jól megértettük egymást. A kritikára mindig figyelni kell, még az igazságtalan kritikára is, bár erről ezúttal szó sem volt.

Tudatosan a Mikszáth–Krúdy hangulatot idéző hangvételt választottad a kezdethez? A kor az egzisztencializmus virágkora, s te pont ekkor visszatérsz a történetet és a karakter fejlődését fontosnak tartó írásmódhoz. Hogyan látod akkori döntésed ma?  
Nos, erre a kérdésre ezúttal kissé részletesebben kitérnék. Az egzisztencializmus a negyvenes és ötvenes években volt divat – nálunk a hatvanas években, amikor már nem volt divat Nyugaton. Az egzisztencializmus hatással volt rám is, kb. a nyolcvanas évekig. (És még tovább? Tudniillik az egzisztencializmus legközelebb áll az irodalomhoz Aiszkhülosztól napjainkig.) A másik a strukturalizmus. A strukturalizmus teszi lehetővé, hogy igazából megismerjük a műveket. Mondhatni mélyre ás, és a dolgok szerkezetét ismeri meg az olvasó. A harmadik dolog újabb keletű. Blondel és Teilhard de Chardin katolicizmusa. Néhány évszázada mindkettőt megégették volna. Mindkettő pap volt és bizonyos értelemben eretnek. Egészen új a felfogásuk Istenről. Roppant izgalmas. Nem szeretnék tudományos értelemben filozofálni, én a filozófiai kérdésekben többé-kevésbé dilettáns vagyok. Egyszerűen arról van szó, hogy bizonyos értelemben az alapvető ismereteknek filozófiai vonatkozásuk is van.

Maga az írói pályád szépen és töretlenül ível. Mely zenitpontokat látod fontosnak? Gondolok itt írásokra, regényekre, esetleg díjakra, vagy találkozásokra, netán kritikákra, amelyek hatottak rád.
Úgy hiszem, hogy az írás csak az egyik fele az írói munkának. Folyamatosan olvasni kell a szépirodalmat, és nem csak a kortársakra gondolok. De jó, ha a filozófiában, a történelemben, a szociológiában is jártas vagy egy kicsit. Szóval az írás az egyik fele a munkának, de olvasás nélkül nem ér az egész semmit. Az írás is munka, méghozzá nagyon nehéz munka. Hogy töretlen-e a pályám? Nem tudom. De egy biztos, mindem regénnyel vagy elbeszéléssel mást hoztam. Hogy ez jó-e igazán, nem tudom megítélni. Nem is az én feladatom az ítélkezés. Az Éleslövészet, az Einstein harangjai a New Hont-trilógia, a Négy hét az élet, a Bukott angyalok és a novelláskötetek. Ezek az én szempontom szerint a legfontosabbak. Persze, ki tudja... 
 

Valahol mindig egy elveszett réteg, a polgárság ábrázolása, önmegfogalmazása a fon­tos műveidben. A magad polgári beállítottságát hogyan tudod megfogalmazni?  Mit jelent ma Grendel Lajosnak az egykori lévai, a közelmúltbeli, azaz rendszerváltás előtti és a mai pozsonyi polgári lét? 
Azt hiszem, hogy a polgári világ nem olyan fontos. Jóval fontosabbak a paradoxonok. Erre Mészöly kötetei révén jöttem rá. Egyébként is: a befejezetlen Nyomozás (I. II, III), szinte Szentkuthy Praeje mellett, a legfontosabb avantgárd mű a magyar irodalomban. Az a paradoxon, hogy nem lehet befejezni. S ez így is van jól.

Sokat és szívesen foglalkoztál fiatalokkal, az IRÓDIA nemzedékkel, de előtte a NŐ irodalmi pályázatain résztvevőkkel vagy a művelődési táborok irodalomra éhes és érdeklődő közönségével. Tanítottál egyetemen, ma is a Szlovákiai Magyar Írók Társasága mentorprogramjának fővédnöke, a fiatal alkotók PEGAZUS pályázatának védnöke vagy. Saját elvárásaidhoz és mércédhez mérten miként látod ma a fiatal irodalom helyzetét? 
Elégedett vagyok. Az Iródia az akkori fiatalok szempontjából született (és a Nő is fontos előzmény) 1983-ban. Mert akkoriban sivár volt az irodalmi élet. Ez egy kicsit nagyképű, amit mondani fogok: a hivatalos Írószövetség mellett lett egy nem hivatalos Írószövetség. Iszonyú tüske volt a hivatalosok szemében, mégis három évig tartott, amíg betiltották. De akkortájt már egy új generáció nőtt fel: Hizsnyai Zoli, Krausz Tivadar, Farnbauer Gábor, Talamon Alfonz, te meg a többiek, és itt most nem sorolom föl minden tehetség nevét. 1989 után megváltozott a helyzet. Legális lett az utánpótlás nevelése, és anyagi támogatást is kapott. Négyszeri alkalommal egy évben. Majd évente összegyűlünk egy hétre, dolgozunk, előadásokat hallgatunk és sörözünk. Most is vannak nagyon tehetséges emberek, például Száz Pál, Nagy Krisztián stb. Szóval, működik a dolog. Olyasfajta ez, mint Magyarországon a JAK-tábor vagy a FISZ-tábor. 

Te magad is sokak pályáját segítetted. Mit tehetett régen és mit tehet ma egy jó mentor a mentoráltja haladásáért? 
Ez nehéz kérdés. A mentor segítséget ad, de ez a legtöbb. Sajnos, a mai fiatalok legnagyobb problémája az, hogy összevissza olvasnak, és nem a legfontosabbat. Musil, Kafka, Proust, Gide vagy a magyar irodalomból Kosztolányi, Krúdy. Örkény, Mészöly, hogy csak egy-két jelentős írót említsek. Szóval összevissza olvasnak, ha egyáltalán olvasnak, nem úgy, mint te és az előző generáció. És ez meg is látszik a műveiken, két-három kivételtől eltekintve.

Legutóbbi regényeddel, a Bukott angyalokkal az irodalmi élet fókuszába kerültél. Milyenek a visszhangok most? Egy regénynek ritkán van ilyen erős fogadtatása. Választ kaptál-e a regényedben feltett kérdésekre. Ez a súlyos mondat érvényes marad szerinted: „A diktatúrában nincs ártatlan ember. Legföljebb kevésbé fontos.” 
Mindig is újat akartam mondani, hol sikerült, hol kevésbé. Majd eldönti az utókor. Azt viszont megjegyezném, mert hihetetlenül bosszant, hogy a New Hont-trilógia nem szatíra. Teljesen félreértik a dolgot. A groteszk és az abszurd nem szatíra. Sokkal inkább a kétségbeeséshez áll közel. 

Mint nagy zenerajongó mostanában milyen zenét hallgatsz?
A lemezek? A hatvanas évek végétől gyűjtöm a rocklemezeket. A hardrock a bluesrock és az úgynevezett progresszív lemezeket. Ma annyiban változott a helyzet a rockzenei piacon, hogy az angolszász túlsúly megszűnt. Mondjuk a legjobb hardrock lemez a német Kadavartól való. A legjobb progresszív lemez pedig a svéd Opeth és a német Haken. Változik a világ. 

A pálya csúcsán állva milyen tervek foglalkoztatnak, mit olvasol, s mi lapul a fiókban Grendel Lajos íróasztalában? 
Új könyvek? Nincsenek új könyvek. Egyelőre az emlékirataimon dolgozom. Aztán meglátjuk.