Grammy Awards után…

Szóval, először bosszankodtam. A díj hovatovább sokkal inkább üzlet, mint elismerés, a díjazott előadók ázsiója jócskán megnő, ezért egyre nagyobb a lobbi a háttérben a lemezkiadók, menedzsmentek felől. Ebből kifolyólag azonban sokszor korántsem a legjobbak diadalmaskodnak.

A jelöltlistával nem voltam megelégedve. Hárman kaptak nyolc-nyolc nominációt. Nem örültem volna Mariah Carey sikerének, mivel hiába kelendő a tavaly áprilisban kiadott The Emancipation Of Mimi című albuma, semmivel sem jobb, mint az előző két sikertelen stúdiólemeze, az énekesnő népszerűsége a hibátlan média- és sajtókampánnyal magyarázható. Nem örültem volna Kanye West sikerének sem. Zavar a sztár nagyképűsége, Late Registration című lemeze ugyan jó munka, de korántsem olyan tökéletes, mint ahogy azt úton-útfélen hangoztatja. Ráadásul az európai fülnek még mindig idegen a tipikusan amerikai hip-hop. John Legend sikerének örültem volna, ám az ő esetében meg az zavart, hogy túlságosan ismeretlen még a nagy győzelemhez. Végül bekövetkezett az, amivel én sem számoltam: nem a legtöbb jelölést begyűjtött előadók közül került ki a legnagyobb győztes. A nagy esélyesek mindegyike három díjjal távozott, az öt kategóriában nevezett U2 pedig mind az ötöt díjra váltotta. Úgy látszik, az amerikai szakma képtelen nemet mondani az ír zenekarnak, tavaly három jelölést kapott, s akkor is begyűjtötte mindhármat. Hogy megérdemelte-e az idén az öt aranygramofont? Nehéz rá választ adni. Az viszont egyértelmű, jobban kiérdemelte, mint a fent említett jelöltek.

A győztesek névsora tehát ismert, jöhetnek a slágerlisták, kiderül róluk, hogy üzleti szempontból kik a Grammy Awards legnagyobb nyertesei, kiknek a dalai iránt nőtt meg leginkább a kereslet. (pj)