Gondolatok, szülinap után

A popzenei jegyzeteim között van egy füzet, kiderül belőle, kinek mikor van a születésnapja. A kilencvenes évek végén hónapokig gyűjtöttem az adatokat, hogy a jövőben ne feledkezzek meg a fontos dátumokról. Kovács Katiról mégis megfeledkeztem.

A popzenei jegyzeteim között van egy füzet, kiderül belőle, kinek mikor van a születésnapja. A kilencvenes évek végén hónapokig gyűjtöttem az adatokat, hogy a jövőben ne feledkezzek meg a fontos dátumokról. Kovács Katiról mégis megfeledkeztem. Két hete, vasárnap este, közvetlenül lapzárta előtt az egyik internetes portálról tudtam meg, hogy másnap ünnepel. Haragudtam magamra, hogy a kerek évforduló elkerülte a figyelmemet, hiszen annyi mindent lehetett volna írni az énekesnőről, így azonban csak pár sorra futotta. Amint hazatértem, elővettem a füzetemet, és csodálkozva tapasztaltam, hogy október huszonötödike alatt egyetlen név sem szerepel. Hétfőn, miután az általam hallgatott rádióállomás és néhány fontos sajtótermék sem számolt be az énekesnő születésnapjáról, gyanakodni kezdtem. Megfordult a fejemben, hogy a hírportál esetleg rosszul tudta. Utánajártam, és megnyugodtam, valóban október huszonötödikén ünnepel. Az viszont elszomorító, hogy a legtöbb médium meg sem említette. Ha az énekesnő osztrák lenne, Ausztriában tuti, hogy a rádiók Kovács Kati-napot tartottak volna. Ők megbecsülik a sztárjaikat, mi, magyarok kevésbé. Azt a párat sem! Pedig Kovács Kati nem is az elfelejtett sztárok közé tartozik. Szerencsére. Igaz, az utóbbi időben nem tőle hangosak a slágerlisták, ám örökzöld slágerei évtizedek óta a kívánságműsorok legkedveltebbjei. Pontosabban azokban a rádiókban, melyek hajlandók játszani a dalait. Az egyik szerkesztő ismerősömtől tudom, hogy csak a kérések elenyésző részét teljesítik, máskülönben Kovács Katiról szólna az egész műsor.

Vasárnap lépett színre az énekesnő, a Napkelte vendége volt. A műsorvezető mindenáron azt akarta, hogy panaszkodjon neki. Nem sikerült elérnie. Helyette láttunk egy kiegyensúlyozott, vidám nőt, elmagyarázta, hogy nem olyan rossz a helyzet a popzenében, ahogy azt Lakat úr a monológjában felvezette, mostanában is vannak jó dalok, születnek slágerek. Öröm volt látni, hogy Kovács Kati boldog! Egy dolgot azonban nem volt hajlandó elárulni. Hogy hány éves. A korára vonatkozó kérdést elhárította, csak annyit mondott, hogy kerek évfordulót ünnepelt. Eszembe jutott, hogy én két hete már a címben feltüntettem, nagy betűkkel. Mentségemre szolgáljon, nem tudtam, hogy titok. A hölgyek többsége ugyan nem dicsekszik a korával, ebből kifolyólag tapintatlanság volt a részemről, de azt gondoltam, hogy ő büszke erre, legszívesebben széles mosollyal az arcán világgá kürtölné. Ebben tévedtem. Megígérem, többé nem fogom leírni. Tiszteletből. (péjé)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?