Ghánai feketék fehér istene

Afrika brit és francia gyarma-tosítóiról rengeteg történelmi dokumentum szól, film is készült szép számmal ebben a témakörben. Daniel Denick Aranypart című alkotása a dánok által leigázott Gháná-ban játszódik, 1836-ban.

Daniel Denick Aranypart című filmje a dán történelem mélyen titkolt fejezetét mutatja be eredeti helyszíneken

Daniel Denick – szlávosan csengő neve ellenére – stockholmi születésű dán rendező. Korábban dokumentumfilmeket készített, könyvtári kutatásai során bukkant rá azokra az 1836-ban íródott levelekre, amelyekben egy Wulff nevű, gyengéd lelkű, verseket író katonatiszt számol be az akkor még a dánok kezében levő Ghána lakosainak szörnyű megpróbáltatásairól. Filmjének főhőse, a zsidó származású dán botanikus azzal a céllal utazik Afrikába, hogy kávéültetvényeket telepítsen, és megtanítsa a helybelieket azok gondozására. A bennszülöttek hallgatnak is minden szavára. Wulff elvezeti őket a jobb élet kapujába, felébreszti bennük a reményt, hogy kitartó munkával nagyot változtathatnak sanyarú sorsukon. Közben megtapasztalja, hogyan bánnak honfitársai a bennszülöttekkel, hogy ők maguk is aktív résztvevői a rabszolga-kereskedelemnek, és még testi vágyaik kiszolgálóinak is őket használják. A naiv és apolitikus, halk és visszafogott Wulff egyre nyíltabban és mind erősebben áll ki az elnyomottakért, szembekerülve azokkal, akik azt várják tőle, hogy velük tartson kegyetlen játékaikban.

„Nem életrajzi filmet akartunk forgatni – mondja Daniel Denick, aki forgatókönyvíróként is jegyzi az Aranypartot. – A kor jeles filozófusa, Jean Jacques Russeau inspirált Wulff történetének hiteles ábrázolásában. Az ifjú dán katonatiszt számára Ghána buja természete élő herbárium. Botanikusként olyan növényvilágban találja magát, ahol mindennap újabb felfedezések várják. A forgatókönyv alapjául az ő levelei, naplójegyzetei szolgáltak, azokat egészítettem ki a Ghánában szerzett történelmi adatokkal. A forgatást megelőzően többször is jártam az országban, hogy a lehető legpontosabb információkat gyűjtsem össze az anyaghoz. A múlt már a múlté, tartják a helybeliek, Ghána már a jövőbe néz, állítják, de végig, a forgatás utolsó napjáig azt tapasztaltuk, hogy nem mindegy nekik, milyen fénybe állítjuk őket. A múlt igazságától nem engedik megfosztani magukat.”

A felvételek eredeti ghánai helyszíneken és Burkina Fasóban zajlottak bennszülöttek százainak bevonásával. A legtöbben statisztaként szerepeltek a filmben, de a stáb munkáját is sokan segítették. A helybeli árusok, halászok munkájáért nemcsak pénzben fizettek a producerek, a parton mozit építettek, hogy esténként filmeket nézhessenek. Az ott élő feketék ugyanis ezt megelőzően még sosem voltak moziban.

„A sok kegyetlenség mellett sok tartalmas csend és egy gyengéd szerelmi szál is van a filmben – így a rendező. – A hangeffektek sora és a zenei aláfestés ugyanolyan fontos volt számomra, mint a film képi világa. Angelo Badalamenti megindító zenét, Martin Munch operatőr pedig lenyűgöző képsorokat komponált. Nyersen akartuk tálalni a történetet. Arra törekedtünk, hogy Wulff ellenfelei, a negatív figurák is hitelesek legyenek. Tudom, hogy sok a megrázó jelenet a filmben, de a valóság sajnos még ennél is rettenetesebb volt.”

Wulffot, a bennszülöttek oldalán álló, Krisztus-arcú biológust Jakob Oftebro, a huszonkilenc éves norvég színész formálja meg, aki korábban Shooting Star volt a berlini filmfesztiválon. Tíz kilót adott le a szerep kedvéért, de még a forgatás utolsó napjaira is fogyott, hogy a zárójelenetben még a bordáit is látni lehessen. „Szörnyű dolgokat olvastam a ghánai dán kolonialistákról – nyilatkozta a színész. – Golding regénye, A legyek ura volt hasonlóan megrázó olvasmányélmény számomra, még kamasz koromban. Dánia történelmének erről a fejezetéről semmit sem tanultunk az iskolában. Szándékosan titkolták előttünk. A forgatás heteiben egy kis halászfaluban laktunk, ahol a helybeliek sokat meséltek őseik leigázásáról. Amikor felvettük a filmbeli kosztümünket, úgy éreztük magunkat köztük, mintha a múltjuk részévé váltunk volna, hiszen ők ma is ugyanúgy öltözködnek, mint százvalahány évvel ezelőtt. Még a fizikumuk sem változott. Ma is szilajak, arányos alkatúak. Mintha kőből faragták volna őket. Nagyon nehéz jelenetek irányítója voltam. Amikor a helybeli vad törzzsel kellett felvenni a harcot, a bennszülöttek népes csapata állt mögöttem. A tömlöcbeli szabadulásom során a többi rabot kellett magam mellé állítanom. Meglepően jó volt mindenki, pedig akkor láttak először kamerát. Nemcsak nekik, nekünk, a film készítőinek is életre szóló élmény marad ez a forgatás.”